Best WordPress Hosting
 

Hiánypótló funkciókat hoz az Android 15

Elérhetővé vált az Android 15 Developer Preview, mely az operációs rendszer rengeteg újdonságáról rántja le a leplet. A frissítésben még az első betekintéshez képest is számos új dolog került terítékre, igaz, ezeket sajnos csak a Pixel eszközökön lehet egyelőre kipróbálni, írja az 9to5Google.

Az első és igen meglepő újdonság, hogy visszatér az androidos készülékekre a tálca. A felhúzással aktiválható funkciót úgy is beállíthatjuk, hogy folyamatosan jelen legyen, ha erre van igényünk. A zárolási képernyő is kisebb beavatkozáson esett át: nagyobb betűméret és megváltoztatott szövegek várják majd a felhasználókat.

A legnagyobb újdonság a zenemegosztási lehetőség, melynek eredményeként több Bluetooth-os fülhallgatón is hallgathatjuk majd egyszerre ugyanazt a zenét.

Olcsó gyorstöltővel rukkolt elő az IKEA

Az IKEA két új töltővel bővítette háztartási elektronikai termékeinek kínálatát, melyből egy már hazánkban is kapható, írja a hwsw. A legújabb gyorstöltési protokollokat támogató töltők az árukat tekintve rendkívül megfizethetőek a többi lehetőséghez mérten.

A SJÖSS márkanévvel ellátott USB-C töltő kétféle változatban vásárolható meg: egy 30 wattos és 1 portot kínáló, illetve egy 45 wattos és 2 portot kínáló verzióban. Hazánkban egyelőre utóbbi kiadás kapható 3990 forintért. A 2 portos töltő esetében ha csak egy port van használatban, akkor 45W, ha mindkét port használatban van, akkor 22W kimeneti teljesítmény érhető el.

A SJÖSS töltők támogatják az összes legújabb szabványt, beleértve a Power Delivery (PD 3.0), a Quick Charge (QC4+) és a programozható tápegység (PPS) szabványt, használhatók telefonhoz, laptophoz, tablethez.

Vigyázzon, csendben nullázza le a bankszámláját ez az androidos kártevő

Új módszert találtak a PixPirate nevű androidos kártevő fejlesztői, így már akkor is folytatni tudja a támadást az alkalmazás, ha törlik az anyaalkalmazást a készülékről – írja a Bleeping Computer.

A banki adatokra pályázó trójaira a Cleafy TIR kutatói figyeltek fel, és mint kiderült, a kártevő egy ügyes húzással az összes modern Android-verzión el tud rejtőzni, úgy hogy még az ikonja sem látható a telepített alkalmazások között. A csel az, hogy a kártevő új verziói már két külön alkalmazást használnak a támadáshoz.

A kártevők terjedésének alapjául szolgáló alkalmazást SMS-ben vagy WhatsAppon keresztül, adathalász üzenetek révén terjesztik.

Ennek a mobilnak van most a legjobb kamerája

A Honor a 2024-es MWC kiállítás előtt mutatta be legújabb csúcsmobilját, a Magic6 Pro készüléket, amelyről már a bemutatón is hangsúlyozták, milyen sok szempontból képes felvenni a versenyt a nagy gyártók legdrágább készülékeivel.

Nos, úgy tűnik, a Huaweiről néhány éve levált cég egyáltalán nem túlzott, a szakmai függetlenségéről híres DXOMark szerint ugyanis jelenleg ez a legjobb mobil rendelkezik a legjobb kamerarendszerrel. 

A készülék 158-as pontszámot ért el, ezzel pedig olyan készülékeket utasított maga mögé, mint a Samsung Galaxy S24 Ultra vagy az iPhone 15 Pro Max. A Magic6 Pro mögött egy ponttal lemaradva található meg a Huawei Mate 60 Pro+ és a szintén kínai Oppo Find X7 Ultra is.

Kikapcsolva is megtalálhatók lesznek az androidos telefonok

Olyan újdonságot kap az idén érkező Android 15 operációs rendszer, amivel az okostelefonok kikapcsolt állapotban is megtalálhatók lesznek – írja az AndroidPolice.

A portál értesülései szerint a Google-féle Find My Device kap olyan új funkciót, ami lehetővé teszi, hogy az okostelefonokban lévő Bluetooth chip akkor is lekövethető jeladóként működjön, ha a mobilt kikapcsolják. Utóbbi fontos részlet, tehát kikapcsolt, és nem lemerült állapotról van szó – ha ugyanis a készülék akkumulátorában már nincs elegendő energia, úgy jó eséllyel a Bluetooth sem tud tovább jeladóként működni.

Az Apple eszközeinél az iOS 15 operációs rendszerrel már bevezetett lehetőség viszont a jelek szerint nem lesz elérhető minden olyan okostelefonon, amire telepítik az ősszel debütáló Android 15 operációs rendszert, ugyanis a működéséhez nem csupán szoftveres, de hardveres fejlesztés is szükséges. A funkció várhatóan csak újabb okostelefonokon lesz bekapcsolható, melyek közül az elsők pont a Google ártott fejleszett – hazánkban hivatalosan nem forgalmazott – Pixel 8 készülékek lehetnek.

Olcsó(bb) hajlítható kijelzős telefonon dolgozhat a Samsung

2024-ben lesz fél évtizede, hogy a kereskedelmi forgalomban megjelent az első hajlítható kijelzős okostelefon, és ma már ott tartunk, hogy a gyártók jelentős része kínál ilyen modellt, vagy tabletté nyitható fold, vagy az egykori kagylótelefonokat idéző flip variánst. Bár a kínai gyártók fokozatosan nyomják le az árakat, azért a megbízható(bb) márkák készülékei még mindig elég horribilis áron kerülnek forgalomba, gondoljunk csak a 800 ezerért kínált Honor Magic V2-re vagy tavaly nyáron debütált, 770 ezerről induló Samsung Galaxy Z Fold5-re. A dél-koreai gyártó legolcsóbb ilyen jellegű telefonja, a Galaxy Z Flip5 is 490 ezer forintról indult tavaly nyáron.

A konkurencia erősödése persze piacvesztést is jelent a nagy gyártók számára, amit a koreai Sisajournal szerint a Samsung azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy olcsósított verziót készít a nagyobbik hajlítható kijelzős modelljéből, a Galaxy Z Foldból. A csúcstelefonok barátibb áras verziója nem áll távol a cégtől, hiszen az elmúlt években a Galaxy S-szériának lett egy SE oldalága (legutóbb az S23 FE), így nem elképzelhetetlennek, hogy a gyártó tervei között szerepel egy Galaxy Z Fold SE.

A koreai lap értesülései szerint a Samsung a processzoron, a kijelzőn, az akkumulátoron és a kamerákon spórolva tudna előállni egy, az alapmodellnél jóval olcsóbb variánssal, és a források már a becélzott árkategóriát is tudni vélik. A cég állítólag egy 800 dolláros (~315 ezer forint, adók nélkül) készülékben gondolkodik, ami elsőre elég irreálisnak hangzik, hiszen ez több, mint 50 százalékos árcsökkenést jelentene az 1800 dollárért kínált nagytestvérhez képest. Az olcsósított Fold ettől függetlenül még simán megvalósulhat, arra viszont kevés az esélyt látunk, hogy egy ilyen telefon a Z Flip modelleknél kedvezőbb áron kerüljön forgalomba.

Xiaomi 14: egy erős, de unalmas csúcstelefon

Az okostelefon-piac kapcsán régóta szajkózzuk, hogy a hordozható kütyük ezen szegmense évek óta stagnál, igazi innovációval, valóban izgalmas mobillal csak elvétve találkozni. A hazánkban március 1-jén debütált Xiaomi 14 tökéletes példája ennek, hiszen nincsen egyetlen olyan részlete sem, amiért igazán lelkesedni lehetne, vagy kiemelné a bivalyerős csúcstelefonok közül. Ez persze nem jelenti azt, hogy rossz készülékkel lenne dolgunk, erről szó sincs, a 400 ezres árért cserébe pont azt kapjuk, amire számítani lehetett – és semmi többet.

Szajki Bálint / 24.hu

Xiaomi 14 okostelefon

Itthon is nő az érdeklődés a felújított telefonok iránt

A Recommerce és Kantar közös piackutatása szerint 2023-ban a hazai okostelefon piac 17 százalékát tették ki felújított és használt eszközök. A válaszadók inkább privát személyektől (32%) szokták vásárolni az ilyen eszközöket, semmint professzionális felújítóktól (21,5%), de az eredmények azt mutatják, hogy mindkét területen növekedés várható az elkövetkező években.

A kutatás alapján a magyarok 41 százaléka nyitott professzionálisan felújított okostelefonok vásárlására, a fiatalabb (16-34 éves) korosztály körében pedig 47 százalékra nő az érdeklődés. A felmérés eredményei alapján a magyarországi piac még gyerekcipőben jár és a növekedés jeleit mutatja – hazánkban többek között az eMAG Ventures átlal támogatott Rejoy, az Euronics és a Telekom kínál ilyen mobilokat.

A vásárlási szokások ugyanakkor egyre inkább a megfizethetőbb, biztonságos és környezetbarát lehetőségeket részesítik előnyben. Összehasonlításképpen: a románok 61, a lengyelek 45 és a németek 53 százaléka nyitott arra, hogy professzionálisan felújított okostelefont vásároljon. Itthon a felújított termékek vásárlása még messze van a megszokottól: az utóbbi 12 hónapban a magyarok 83 százaléka még mindig új okostelefont vásárolt használt vagy felújított készülék helyett, ami ugyan jobb eredmény más európai országokhoz képest (Olaszország 91%), de nem éri el az olyan érettebb piacok arányát, mint például Franciaország (80%).

Remek mobil a Honor Magic6 Pro, de vajon megér-e bő félmilliót?

Már több mint három éve, hogy a Honor nem csupán a Huawei almárkájaként, hanem önálló cégként gyárt telefonokat. Azóta a vállalat bizonyította, hogy a Xiaomi mellett egy újabb erős kínai kihívóval kell számolnia a globális mobilpiac két vezető márkájának, a Samsungnak és az Apple-nek. A Honor tavalyi csúcsmobilja, a Magic5 Pro pozitív fogadtatásban részesült, a specifikációk közül mégis a fotós képességeket emelték ki a legtöbben, a függetlenségéről ismert DXOMark pedig egyenesen a(z akkori) legjobb fotós mobilnak nevezte a készüléket.

Egy év után megérkezett a telefon utódja, a Magic6 Pro, ami ismét a kamerák terén gurít nagyot, de az akkumulátor, a hangzás és képernyő is sokat javult a gyártó ígérete szerint.

Ha ez nem lenne elég, a Honor napjaink legforróbb trendjét is meglovagolta, így ez a készülék is kapott néhány mesterségesintelligencia-alapú funkciót. Ez többek közt megkönnyíti a telefonálást, a fotókészítést és a keresést is, de ez még csak a kezdet.

Ezt tudják a Samsung idei középkategóriás mobiljai

A Samsung legjobban fogyó termékei rendre az A-szériából kerülnek ki, amelyek a korrekt árcédula mellett néha egészen remek specifikációkkal bírnak. A dél-koreai gyártó március 11-én hivatalosan is bejelentette a széria idei tagjait, az A55 és az A35 készüléket, írja az Android Police.

A Galaxy A55 már első látásra is látványos fejlesztéssel bír: első középkategóriás telefonként fémvázat kapott. A Galaxy A54 6,5 hüvelykes képernyőjéhez képest a Galaxy A55 nagyobb, 6,6 hüvelykes FHD+ AMOLED panellel érkezik, amely a hírek szerint 1000 nit csúcsfényerővel rendelkezik, és Gorilla Glass Victus+ védi.

A legkisebb RAM-méret 8 GB-ra nőtt, a 256 GB-os modell pedig 12 GB RAM-ot kap. A készülék emellett SD-kártya foglalattal is bír.

Ennél jobb ár-érték arányú mobilt most nem nagyon talál

A Xiaomi által gyártott Redmi Note okostelefon-sorozat régóta népszerű szereplője a mobilpiacnak, hiszen minden évben olyan készülékeket tartalmaz a széria, amik elfogadható áron kínálnak kiváló képességeket. A 2024-es Redmi Note 13 termékcsalád hazánkban öt telefont számlál, a Redmi Note 13 4G és 5G, a Redmi Note 13 Pro 4G és 5G, továbbá a Redmi Note 13 Pro+ 5G modelleket, amiknek az árai 90 ezertől 200 ezer forintig terjednek, és a komolyabb modellek esetében már-már csúcskategóriás specifikációkról beszélhetünk.

A felsorolt mobilok mindegyike 108 vagy 200 megapixeles főkamerával rendelkezik, kiváló képkészítési lehetőségeket nyújtva, továbbá mindegyik készülék gyönyörű képet biztosító AMOLED kijelzőt kapott, és az összes modell elérhető 256 gigabájt háttértárral szerelt verzióban, hogy soha ne kelljen a hely miatt aggódni a képek és a videók készítése közben.

Redmi Note 13 Pro 5G: a legjobb választás

Ennyit kérnek itthon a Nothing eddigi legolcsóbb mobiljáért

Régóta váratta már a rajongóit a brit székhelyű Nothing vállalat, március 5-én azonban hivatalosan is leleplezte eddigi legolcsóbb mobilját. A 319 eurós (idehaza 138 ezer forintos) Nothing Phone 2a ugyanakkor egyáltalán nem tűnik fércmunkának – írja a Verge.

Az alapjáraton 8/128 GB-os kiszerelésű készülék nagyobb, 12/256-os verzióban is elérhető, amelynek ára kicsit magasabb, 379 euró, Magyarországon 158 ezer forint. Az előrendelés már meg is indult, a telefont pedig március 12-én kezdik el kiszállítani. A készülék egy 6,7 hüvelykes, 120 Hz-es képfrissítéssel ellátott, FHD+ felbontású és maximum 1300 nit fényerőre képes AMOLED panelt kapott, melyet egy Gorilla Glass 5 üveg véd.

See the world through fresh eyes. With a phone that gives you the power to do it all whilst using less.

Bemutatkozott a Honor eddigi legerősebb telefonja

Habár a Barcelonában évente megrendezett MWC távközlési kiállítás hivatalosan csak február 26-án veszi kezdetét, a Honor már az ezt megelőző napon megalapozta a hangulatot, ugyanis egy exkluzív sajtóesemény keretében bemutatta a tavalyi év egyik legjobb fotózásra szánt okostelefonjának következő generációját, a Honor Magic6 Pro készüléket.

A Huweiről néhány éve levált cég csúcsmodelljének most is egy három egységgel felszerelt kamerasziget díszeleg a hátlapja közepén, ami a tavalyi modelltől eltérően nem csupán kiemelkedik a hátlapból, hanem egy díszes, luxusórákat idéző keretet is kapott.

A HONOR Falcon kamerarendszer egy 50 MP-es széleslátószögű főkamerából (1/1.3″, f/1.4-2.0, 23mm), egy 50 MP-es ultraszéles-látószögű egységből (1/2.88″, f/2.0, 13mm, 122˚) és egy ötszörös optikai, illetve 100-szoros digitális zoomra képes 180 megapixeles periszkópos telefotó egységből (1/1.49″, f/2.6) áll össze. A szakmai függetlenségéről híres DxOMark a bejelentés szerint jelenleg ezt a mobilt tartja a legjobbnak fotózás szempontjából.

Ezekre a mobilokra jönnek a Samsung nagy újdonságai

A Samsung Galaxy AI funkciói az új One UI 6.1 frissítéssel néhány korábbi Samsung Galaxy készüléken is elérhetővé válnak, így még több felhasználó léphet be a mesterséges intelligenciával felszerelt mobilok korszakába. A frissítés a Galaxy S23 széria tagjait, az S23 FE-t, a Z Fold5 és Z Flip5 készülékeket, valamint a Tab S9 termékcsaládot érinti. A frissítés március végén indul, derül ki a Samsung közleményéből.

A felhasználói felület soron következő frissítése rengeteg újdonságot hoz el a régebbi Samsung-tulajoknak.

A funkciók közé tartozik az üzenetek hangnemének finomítása, valamint azok 13 különböző nyelvre történő lefordítása a Chatsegéd alkalmazással. Az Élő fordítás a telefonbeszélgetések során biztosít azonnali hang- és szöveges fordítást, a Tolmács funkció segítségével pedig a felhasználók utazásaik során közvetlenül beszélgethetnek a helyi lakosokkal, mivel az osztott képernyős funkció szöveges fordításokat generál az élő társalgás során. Magyar fordítás egyelőre nem érhető el.

Rekordott dönthettek a Google mobileladásai

Nagyjából 10 millió Pixel telefont szállíthatott le 2023-ban a Google, idén pedig az a terve a technológiai óriásnak, hogy megismételje ezt a mérföldkőnek számító eredményt – írja a 9to5Google.

A Nikkei Asia információi szerint feltehetően a Pixel 7 és a 7 Pro készülékek tették ki a 2023-as szállítások nagy részét, azonban az eladások eloszlásáról nem közöltek pontos arányokat. A lap korábban arról számolt be, hogy a Google a hetes szériából 8 millió készüléket rendelt meg, míg a Pixel 6 sorozat esetében ez a szám valahol 7 millió felett volt.

Az eladásokban továbbra is nagy szerepe lehet az olcsóbb, Pixel 6a és Pixel 7a mobiloknak, emellett persze annak is, hogy tavaly piacra dobták az első hajlítható kijelzős mobiljukat, a Pixel Foldot, illetve hogy 2023 októberében a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro is bemutatkozott.

Lángra lobbanthatja a mobilját ez a támadás

A vezeték nélküli töltőrendszerek jellemzően elektromágneses mezőket használnak az energia átvitelére, az elektromágneses indukció elve alapján. A tapasztalt támadók azonban olyan interferenciajelet hozhatnak létre, amely megváltoztathatja a generált mágneses mezők jellemzőit. A feszültségmanipuláció révé pedig komoly károkat okozhatnak, amihez nincs szükség a töltőállomás fizikai módosítására vagy az okostelefon szoftveres megfertőzésére sem – írja a Bleeping Computer.

A Floridai Egyetem és a CertiK kutatói szerint a VoltSchemer nevű új támadássorozat hangutasításokat injektálhat az okostelefonok hangasszisztensének manipulálására, a vezeték nélküli töltő által kibocsátott mágneses mezőn keresztül. A támadás fizikai károsodást okozhat az ember testi épségében, a mobileszközben, illetve a töltő közelében lévő tárgyakat, ugyanis 280 Celsius-fok fölé melegítheti a töltőt.

A támadás veszélyének demonstrálására a kutatók kilenc, világszerte kapható, népszerű vezeték nélküli töltőt teszteltek, rávilágítva a termékek biztonsági hiányosságaira.

Hasznos fejlesztést kap a Nothing eddigi legolcsóbb mobilja

A londoni székhelyű, extravagáns mobiljairól ismert Nothing vállalat bejelentette, hogy a közelgő Phone (2a) egyedi Dimensity 7200 Pro processzorral érkezik, amit a MediaTekkel közösen fejlesztettek ki, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsa, optimális energiafogyasztás mellett.

A márka YouTube-csatornáján megjelent videó szerint sokat gondoltak, melyik egység mellett döntsenek, ám végül a TSMC legújabb, második generációs, 4 nm-es gyártástechnológiájára épülő szettre esett a választás, amely a cég eddigi legolcsóbb mobiljának, a Nothing Phone (2a)-nek a lelkét adja majd.

A 8 magos csip, amely akár 2,8 GHz-es órajelen is képes működni, az új RAM Booster technológiának köszönhetően akár 20 GB RAM-mal (12+8 GB) is párosulhat, így egész nap gyors multitaskingot biztosít.

50 ezer forint alatti okostelefont villantott a Motorola

Új mobilt jelentett be a napokban a Motorola, ami annak ellenére, hogy elképesztően olcsó, egészen korrekt specifikációkkal bíró készülék. A Moto G04 bevágás nélküli, 6,6 hüvelykes HD+ panelje 90 Hz-es frissítési gyakorisággal bír, habár a felbontás mindössze 720 x 1612 pixeles. A High Brightness funkció mellett adott az Éjszakai fény mód is, illetve a Dolby Atmos hangzás.

A fekete, zöld, kék és narancssárga színben elérhető mobil vízlepergetős műanyag hátlapja védelmet nyújt a kifröccsenő vízcseppek ellen, habár az IP-védelmi besorolásról egyelőre nincs pontos adat. A Moto G04 16 MP-es, mesterséges intelligenciával működő kamerája olyan intelligens funkciókkal bír, mint a HDR és a portré mód, míg az 5 MP-es előlapi kamera arcretusálási funkciót kapott. A videók maximális felbontása 1080p/30fps.

Motorola

Itt vannak az első képek és infók a Xiaomi új csúcsmobiljáról

A Xiaomi kiadta az első fotót a barcelonai MWC 2024 kütyüexpón debütáló Xiaomi 14 Ultra készülékről. A kínai gyártó első ránézésre tartja magát a tavalyi modell specialitásához, így az óriás hátlapi kamerasziget most sem hiányozhat a dizájnból, írja a GSMArena.

Az első rendereken fekete, illetve fehér színben látható, műbőr hátlapot kapó készülék a hírek szerint négy kamerával (köztük egy periszkópos kamerával) rendelkezik majd hátul. A Weibón közzétett információk szerint a főkamera egy 50MP-es LYT-900-as (egy hüvelykes) egység lesz, ami változó rekesznyílást is kap, amely akár f/1.63-ig képes kinyílni.

Ezen kívül a vállalat azt is elárulta, hogy a telefonban egy 3,2x 50MP-es és egy 5x 50MP-es periszkópos kamera is helyet kap majd.

Kiderült, milyen újításokat hoz az Android 15

A Google a napokban elérhetővé tette az Android 15 operációs rendszer első előzetes verzióját, amit egyelőre csak a cég saját, Pixel eszközeire lehet letölteni. A rendszer számos újítást tartalmaz, melynek részeként megjelenik egy olyan új programozási felület (API), így elkerülhetővé válik például a játék közben túlmelegedés és lemerülés.

Az új tulajdonságok között szerepel a kamera app fejlesztése is: immáron szabályozható lesz a vaku fényereje, és a fényszenzorok érzékenysége. Emellett átalakul a képernyőmegosztás, amivel lehetővé teszi, hogy csak a kijelzőn látható tartalom egy részét vetítsük ki egy másik kijelzőre. A gyártó emellett nagy hangsúlyt fektet a telefonon tárolt állományok titkosítására is.

A 9to5Google szerint a rendszer sajátossága az lesz, hogy minden sokkal testreszabhatóbbá válik: a vaku mellett így a gépelés közbeni haptikus visszajelzés erőssége is állítható lesz.