Best WordPress Hosting
 

Tüntető gazdák, sztrájkoló mozdonyvezetők: a német szélsőségesek komoly lehetőséget látnak, a lakosság hatalmas dugókat

Nem lesz egyszerű éve az Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár vezette német kormánynak, ez már január elején jól látható. A gazdák egyhetes tiltakozásba kezdtek hétfőn, a mozdonyvezetők pedig újabb, 3–4 napos sztrájkot indítanak. Mindez leginkább a szélsőjobboldali AfD-nek jöhet kapóra, noha a kereszténydemokrata CDU és főleg testvérpártja, a bajor CSU, valamint a hétfőn a megalakulását bejelentő új, szélsőbalos tömörülés is gyarapodni akarna a felfordulásból.

Mindeközben a három szövetségi koalíciós párt – a szociáldemokrata SPD, a Zöldek és a liberális FDP – támogatottsága történelmi mélységben van. Már tavaly is a kormány idő előtti bukását jósolta több szakértő, de az idén ráadásul olyan év elé néznek, amikor a júniusi európai parlamenti választás mellett szeptemberben három keleti tartományban is új törvényhozást szavaznak meg, ami áttörést hozhat a szélsőjobboldal számára.

Gazdák, mozdonyvezetők