Best WordPress Hosting
 

„A férjem szerint nem megfelelő a ruhám ahhoz, hogy elmenjünk a gyerekeinkért az iskolába” – követői véleményére volt kíváncsi a tiktoker anya

Nem egyedi eset, hogy más szülők, tanárok vagy épp vadidegenek az interneten úgy ítélik meg, egy édesanya illetlen öltözéket választott, mikor gyermekeiért indult az iskolába, és az őket ilyen módon ért sérelmeket épp a közösségi médiában próbálják orvosolni.

Egy modellként dolgozó nő már feljelentést fontolgatott, mikor közzétettek róla egy videót, ahol egy kifogásolt ruhában látható, egy másik anya – bár csak véletlenül – egész sereg ember előtt villantotta meg a fenekét, amiért férfiak százaitól kapott üzeneteket, míg egy harmadik nő szerint azért tartják őt szörnyű szülőnek, mert nem „tipikus anyaruhákat” hord. A Mirror által napokban bemutatott nő öltözékét pedig éppen a férje kritizálta:

A férjem szerint a ruhám nem megfelelő ahhoz, hogy felvegyük a gyerekeinket az iskolából… Mit gondolsz?

Megkérte a barátnőjét, hogy kevésbé szexi ruhában menjen dolgozni

Túlságosan bizalmatlannak és károsnak tartja barátja viselkedését egy egyetemi oktatóként dolgozó nő.

A Daily Mail írt a 35 éves férfiről, aki az utóbbi időben egyre többször kritizálja élettársát, amiért a nő szerinte túlságosan kihívó ruhában tanít.

A férfi a Redditen írta le, hogy míg otthon kényelmes pulóvert, olvasószemüveget hord, haját pedig lófarokban viseli, addig az egyetemen szoknyában, szűk blúzban és kibontott hajjal áll a hallgatók elé.