Best WordPress Hosting
 

A Google után az OpenAI-jal is lepaktált a Reddit

Megállapodást kötött az OpenAI és a Reddit, melynek eredményeként a mesterséges intelligencia cég folyamatos, valós idejű hozzáférést kap a közösségi platformon közzétett tartalmakhoz, írja a Verge.

Ez az alku lehetőséget ad a Sam Altman vezette cég számára, hogy saját termékeibe integrálja a platformon zajló diskurzusokat, hogy azokon képezze modelljeit. Cserébe a Reddit új mesterséges intelligencia-alapú funkciókat biztosíthat a redditorok és moderátorok számára, és az OpenAI nagy nyelvi modelljeit (LLM) is használhatja alkalmazások készítéséhez.

A Reddit számára duplán előnyösnek bizonyult ez a megállapodás, ugyanis ez év elején a Google-lel is hasonló szerződést kötött, 60 millió dollár fejében.

Rajtakapta a férjét az anyjával, azóta sem tudja kitörölni a fejéből a képet

Borzalmas helyzetben találta magát egy fiatal nő, aki rajtakapta az anyját a férjével. Mivel egészen addig a nő legjobb barátnője az anyja volt, most nincs senkije, akivel megbeszélhetné traumáját – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Végső elkeseredésében a nő a Reddit közösségi portálon, idegenekkel osztotta meg történetét.

Azt írja, a történtek ellenére képtelen elhagyni a férjét. Gyerekeik vannak, a férfi csodálatos apa, a nő pedig még mindig szereti. Ráadásul úgy gondolja, hogy manipulatív anyja használta ki a férfi részegségét.

Állítja a sziámi ikerpár, hogy egyikük leszbikus, másikuk heteró

Egy 19 éves sziámi ikerpár a „kényelmetlen” szexuális életükről is beszámolt a Reddit AMA (Kérdezz-felelek) aloldalán. Azután döntött így Mia és Lia (nem a valódi nevük), hogy pár hete bejárta a sajtót, egy híres sziámi ikerpár egyik tagja, Abby Hensel összekötötte az életét egy férfival, így most hármasban élnek, ami nagyon sokakban kérdéseket vetett fel.

A hasnál vagyunk összenőve, tehát két külön agyunk, két szívünk, négy tüdőnk (a bal és a jobb tüdőnk összeolvadt, így inkább hasonlít egy harmadik tüdőhöz, mint egy negyedikhez), két májunk, két gyomrunk van, ez alatt osztozunk a beleinkben, a hólyagunkban és a reproduktív rendszerünkben. Szóval igen, közös vaginánk van.

Mindkettőjüknek van egy-egy karja és lába, amit irányítanak.

Kétezer meztelen emberrel indult hajókirándulásra a férfi – élményeiről mesélt

Időként elgondolkozik az ember, hogy míg ő éppen eszik, dolgozik vagy ezt a cikket olvassa, vajon mit csinálhat a maradék bő nyolcmilliárd társa. Sokan ebben a pillanatban születnek meg, mások egy szerettük temetésén állnak, vannak, akik a boldogító igent mondják ki, néhány kilométerrel arrébb pedig válási papírokat írnak alá, és szinte a végtelenségig (vagyis körülbelül 8 milliárd verzióig) lehetne folytatni a sort, de arra kevesen gondolnak, hogy valahol a Mexikói-öbölben talán éppen most is 2000 ezer ember ruha nélkül sétálgat egy turistahajón.

Egy 67 éves férfi a Redditen osztotta meg névtelenül az élményeit, ő ugyanis egy volt azok közül, akik befizettek a texasi székhelyű Bare Necessities utazási cégen keresztül egy nudista hajóútra – írja a Daily Mail. A feleségével együtt útra kelő férfi hétnapos körutazáson vett részt, hajójuk a floridai Tampából indult, érintve több szárazföldi megállót. Az utazó elárulta, hogy egy ilyen kirándulás tagadhatatlan legnagyobb előnye, hogy lényegesen kisebb csomaggal kell rá készülni, azonban jelezte, hogy ez nem egy swinger összejövetel volt. Az elindulás után körülbelül fél órával szabadulhatnak meg az utasok az őket szorító textilektől, és a következő kikötő elérése előtt ugyanannyi idő áll rendelkezésükre, hogy újra polgáribb külsőt öltsenek. A személyzet tagjai nem kötelesek levetni a ruháikat, illetve az étkezéseknél az utasoknak is illett magukra kapniuk valamit. A férfi arról is mesélt, hogy zömében amerikaiak szálltak a hajóra, de akadtak néhányan Európából és Ausztráliából is. A Redditen megszólaló utas szerint az utazóközönséget tekintve

20 százalék vonzó, 20 százalék átlagos, 60 százalék nem volt vonzó külsejű;

Nincs VR-pornó az Apple csodaeszközén, sokan dühösek emiatt

Az elmúlt napokban rengeteg cikk született az Apple Vision Pro kevert valóság headsetének előnyeiről és hátrányairól, azonban ezzel párhuzamosan néhány dühös vásárló is feltűnt, akik arra panaszkodnak, hogy nem lehet VR-pornót nézni a közel másfélmillió forintos kütyün – írja a Kotaku.

Az eszköz megjelenése óta az r/oculusnsfw subredditen megszaporodtak a negatív beszámolók, ami abból fakad, hogyan sokan arra számítottak, hogy mindent meg lehet majd tenni az Apple headsetén, amit egy hagyományos VR-szemüvegen is.

Az egyik felhasználó azt írta, az AVP olyan mintegy 3500 dolláros erényöv, míg egy másik a termék eladására szólította fel a felhasználókat.

Megkérte a barátnőjét, hogy kevésbé szexi ruhában menjen dolgozni

Túlságosan bizalmatlannak és károsnak tartja barátja viselkedését egy egyetemi oktatóként dolgozó nő.

A Daily Mail írt a 35 éves férfiről, aki az utóbbi időben egyre többször kritizálja élettársát, amiért a nő szerinte túlságosan kihívó ruhában tanít.

A férfi a Redditen írta le, hogy míg otthon kényelmes pulóvert, olvasószemüveget hord, haját pedig lófarokban viseli, addig az egyetemen szoknyában, szűk blúzban és kibontott hajjal áll a hallgatók elé.

Megtalálta élete esküvői ruháját, de sokakat nem győzött meg erről

Az esküvői ruha, főként a nőknél, kiemelt jelentőségű, hogy milyen legyen a színe, a szabása, a nagy döntés miatt gyakran el is viszik rokonaikat, barátaikat segíteni választani.

Egy nő a Redditen akart eldicsekedni a saját választásával, és hogy milyen olcsón hozzájutott.

Az éjkék, aranyhímzéses, fűzős és pánt nélküli ruha, illetve a hozzá passzoló gyűrűt mindössze 300 dollárért (úgy 100 ezer forintért) szerezte meg.

Titokban ad húst a fiának, hogy a vegán felesége meg ne tudja

Egy 32 éves férfi pár éve válaszút elé érkezett, miután a felesége úgy döntött, hogy vegán lesz – írja a Metro.

A férj a Redditen osztotta meg a történetét, azt írta, a 33 éves nő hat évvel ezelőtt teljesen megváltoztatta az étrendjét, és azt kérte a férfitől, hogy ő se fogyasszon állati eredetű terméket.

A pár gondolkozott, hogy az akkor hatéves gyermeküket is vegánként neveljék-e fel. Sokat beszélgettek és még egy dietetikust is meglátogattak, végül úgy döntöttek, hogy a fiú is követni fogja az étrendüket.

Megállás nélkül reklamált, leszállítottak a repülőről egy amerikai férfit

„Nem maradt elég hely, nem maradt elég hely” – hajtogatta egy férfi múlt héten az American Airlines egyik járatán. A megállás nélkül reklamáló utas végül annyira felbosszantott egy légiutas-kísérőt, hogy leszállították a gépről – írja a New York Post.

Az incidensről videó készült, melyen az látható, hogy egy sárga pólót viselő férfi a csomagtér miatt panaszkodik egy férfi légiutas-kísérőnek, aki éppen másoknak segített a beszállásnál. A légiutas-kísérő megkéri az utast, hogy fejezze be végre, és közben a mutatóujjával a férfira mutat. Az utas ezen annyira kiakad, hogy azt mondja: „ha még egyszer ujjal mutogatsz rám, rendőrt hívok!”

A következő pillanatban egy láthatósági mellényt viselő nő megkérte a férfit, hogy hagyja el a gépet, majd megkérdezte a férfi útitársát, hogy ő is leszáll-e vele, vagy elutazik nélküle. Ekkor derült ki, hogy a reklamáló férfinak négy nagyméretű poggyásza volt a csomagtartóban.

Pénzbírsággal sújtotta a Redditet egy moszkvai bíróság

A Reddit mellett a Wikimédia Alapítvány is újabb büntetést kapott, utóbbi azért, mert nem távolította el a Wikipédiáról az orosz hatóságoknak nem tetsző tartalmait.

Kiakadt az apa, amiért az anyósa whiskyvel segítette a hathónapos gyerek fogzását

Az alkoholból csak a baj van: családi balhé tört ki néhány csepp whisky körül, miután a nagyi a szesszel igyekezett segíteni hathónapos unokája fogzási fájdalmain. A kislány anyja a Reddit Am I the Asshole? azaz Én vagyok a seggfej? fórumán kérte ki a közösség véleményét arról, hogy vajon a férjében van-e a hiba, amiért kiakadt az anyósára, miután az whiskyvel dörzsölte be a gyerek ínyét.

A nő leírta, hogy kislányuk nagyon megszenvedi a fogzást, ezért kért tanácsot az anyjától, akinél épp látogatóban voltak, a tanácskérés gyorsan tettekbe fordult, és a nő szerint az alkohol mintha valóban megnyugtatta volna egy kicsit a gyereket. Azonban, miután hazaérve elmesélte, mi történt, a férje kiborult, mondván ezzel a mama ártott a gyereknek, és egyáltalán nem enyhítette a fájdalmát. Mi több, a vita odáig fajult, hogy a férfi kijelentette, hogy a nő nem viheti át többet a gyereket az anyjához, sőt, az apa ez után kivett két szabadnapot, és paranoiásan figyelte, hogy neje mit csinál a gyerekkel. A nő szerint a férje igazságtalan volt, és arra volt kíváncsi, a közösség hogy látja a helyzetet.

Ám egyértelmű választ nem kapott: a kommentelőket megosztotta a kérdés, volt, aki szerint az Internet korában igazán nem tart semeddig utánanézni, hogy egy régi házi praktika biztonságos-e, mások szerint viszont az interneten kiválogatni a hiteles információkat egyáltalán nem olyan könnyű. Másvalaki szerint a helyzetben az egyedüli problémás viselkedést a férj produkálta, az eset ugyanis nem akkora ügy, hogy ne lehetett volna megbeszélni, semmi nem indokolta a paranoiás viselkedést, és azt firtatta: ha egy ilyen apróságból ekkora balhé lesz, akkor mi lesz, ha valami tényleg fontosról van szó?

Heti 400 dollárért vigyáznának a nagyszülők az unokára, hétvégén felár van

Meglepő vagy sem, sok dicséretet kap a közösségi médiában két nagyszülő, amiért nem hajlandók ingyen ápolni lányuk babáját – írja a vt.

A Redditen az „Am I The A******” aloldalon idézte fel az apuka feleségének történetét.

Azt írta, el akarták dönteni, hogy ki vigyázzon a gyerekre, végül arra jutottak, hogy megkérik a nő szüleit. A nagymama éppen nyugdíjba vonulás előtt állt, ezért úgy gondolták, így még többet tudná látni az unokáját.

Az esküvői fotósok látják a jeleket, amiből tudni lehet, melyik frigy nem tart örökké

Az esküvő sokak nagy napja, mikor mindennek tökéletesen kell történnie, hogy csak boldog emlékek maradjanak utána. Persze nem mindig sikerül összehozni, akik a legtöbbször látják ezt, azok az esküvői fotósok.

A Mirror írja, hogy a Redditen kérdezték tőlük, miből lehet látni, hogy egy házasság nem tart addig, „míg a halál el nem választ”.

Végül nem is csak fotósok válaszoltak. Egy videós például azt írta, őt a vőlegény hívta fel a lagzi után pár nappal, hogy megkérje, bizonyosodjon meg róla alaposan, hogy nem marad a vágott anyagban olyan, ahol megbámul más nőket.

Akadozik a Telekom szolgáltatása

Számos felhasználó jelezte, hogy akadozik a Telekom szolgáltatása, melynek eredményeként több oldal betöltésével is probléma adódhat. A Downdetector szerint magyar idő szerint reggel 7 óra óta emelkedik a panaszbejelentések száma.

A Telekom eddig nem közölt hibát, ám a Reddit-fórumokon már most felmerült néhány lehetséges ok. Sokak szerint a Cloudflare által üzemeltetett oldalakkal van gond, ám a szolgáltatónál egyelőre nem jelez hibát az oldal.

Mások szerint a Deutsche Telekom AG frankfurti központjában lehet fennakadás, ugyanis Bécsig jó a kapcsolat, de utána Frankfurtnál már komolyabb csomagvesztést és megnőtt válaszidőt lehet tapasztalni.

John Oliver szexi fotóival tiltakoznak a Reddit új szabályozása ellen

Széleskörű felháborodást váltott ki az elmúlt hetekben a Reddit vezérigazgatójának bejelentése, miszerint ezentúl megadóztatják a külső fejlesztők hozzáférést a Reddit API-hoz (vagyis a weboldal alkalmazásprogramozási rendszeréhez), amely számos funkció eléréséhez nyújt segítséget, és növeli a felhasználói élményt.

A Reddit különböző fórumainak moderátorai először tiltakozásuk jeléül elsötétítették az oldalt, és két napon keresztül nem engedtek ki posztokat. Erre válaszul Steve Huffman, a Reddit vezérigazgatója belengette a moderátorok eltávolítását  – és ezen a ponton kapcsolódott be a történetbe John Oliver.

Hey, @StephenAtHome, for your #PuberMe #PuertoRicoRelief effort, I give you…the nuclear option… pic.twitter.com/0QhZYD4REU

Sokan nem értik, hogyan lehet így pizzát enni

A pizza sokak kedvenc étele, már amellett is, hogy kinek milyen feltétel dukál hozzá, és hogy megeszi-e a szélét vagy sem. Vagy hogy a vékonytésztás a favoritja, esetleg a vastag. Vagy az, amelyiknek töltött a széle?

Sok nemértés alakulhat ki az egyes emberek pizzaevési szokásaiból, egy nő talán az egyik legkülönlegesebb.

Testvére osztott meg a Redditen a szalámis pizzájáról egy képet azzal a felirattal:

Hiába kérték, nem adta át a helyét egy terhes nőnek – csúnya szóval illeték miatta

Egy férfi megosztotta történetét arról, hogy bár egy iskolai rendezvény során arra kérték, adja át a helyét egy terhes nőnek, ő ezt mégsem tette meg – írja a Mirror.

A Redditre posztoló férfi unokaöccsei érettségije miatt látogatott el iskolájukba, de még azelőtt érkezett, mielőtt beengedték volna őket az épületbe. A rendezvény alatt elöl szeretett volna ülni, így letáborozott a bejárathoz közel egy magával vitt kempingszéken, és vitt magával egy fejhallgatót, hogy várakozás közben elüsse az időt.

A férfi azt írta, hogy körülbelül negyven perccel azelőtt, hogy beengedték volna őket, egy terhes nő beállt mellé a sorba, és bár udvariasan, de arra kérte, adja át neki a helyét. A posztot író elutasította a kérést, mivel rossz térdei miatt úgy érezte, neki nagyobb szüksége van a székre. A nő ennek ellenére néhány percen belül még egyszer feltette a kérdést, majd párját is megkérte, hogy szóljon a férfinek.