Best WordPress Hosting
 

Fidesz demokrácia Debrecenben: köz nélküli közmeghallgatás

Papp László polgármester máig nem tartotta be azt az ígéretét, amelyet az első, valódi meghallgatáson tett. Senkit sem engednek be, és online tartják a CATL debreceni akkumulátorgyárának új katasztrófavédelmi közmeghallgatását. A lakosok a városházának küldött e-mailben és Ügyfélkapun keresztül tehetnek fel kérdéseket, és jelezhetnek észrevételeket, de csak a „közmeghallgatás” ideje alatt.

A Debreciner.hu. szerint mindezt egy, Debrecen önkormányzati honlapján megjelent hirdetményben közölte a városvezetés. Ott azt írták: március 4-én reggel 8 és este 20 óra között tartják a kínai CATL vállalat debreceni akkumulátorgyárának katasztrófavédelmi közmeghallgatását. Az eseményt azonban „honlapon való közzététel útján” fogják megrendezni, így fizikailag senki sem vehet részt rajta.

Az ukrajnai háború miatt tarthatnak köz nélküli közmeghallgatást

Budapest-bérlet: Lázár János új ajánlatot tett a fővárosnak

Cikkünk frissül

A „tarifarendszerváltás a helyközi közlekedésben” címmel tartott sajtótájékoztatót Debrecenben Lázár János építési és közlekedési miniszter és Papp László debreceni polgármester.

Lázár János a sajtótájékoztatón elmondta, hogy olyan várost szeretnének Debrecenből építeni, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München. „Debrecen legyen a Kelet-Kárpát-medence fővárosa” – jelentette ki. A gyárfejlesztések mellett, mint mondta, 700 milliárd forintra van szükség arra, hogy a városi infrastruktúra képes legyen kiszolgálni az ide települő üzemeket. Lázár szerint rövid időn belül

Hiába ömlik a pénz Debrecenbe, a fideszes polgármester egyre népszerűtlenebb

A helyi Fidesz július eleji, nem publikus felmérése szerint Papp László polgármester támogatottsága Debrecenben akkor csupán 26 százalékon állt, ami azt jelenti, hogy 1998 óta nem mértek ilyen alacsony támogatottságot fideszes politikusnak a hajdúsági megyeszékhelyen – írja előzeteseként a hvg.hu. azt a cikket szemlézve, amely a debreceni politikai-gazdasági patthelyzetet tárja fel a HVG csütörtökön megjelenő számában.

A portál felidézi: valósággal ömlik a pénz Debrecenbe, csak az idén a kormány áprilisi és júliusi döntése együttesen 300 milliárd forinttal növelte meg a városi víziközművek és utak fejlesztésére szánt forrásokat. A BMW-gyár odatelepülésének 2018-as bejelentése óta több mint 4200 milliárd forintnyi tőke befektetéséről hoztak döntést a különböző, elsősorban német, kínai és dél-koreai vállalatok.

A hvg.hu szerint a nyári felmérés azonban azt jelzi, hogy a gazdasági sikerek ellenére a lakosság java része elutasítja a fideszes polgármestert. Nyáron még csak a betelepülő akkumulátorgyárak és a hozzájuk kapcsolódó üzemek miatt érték csapások Papp László megítélését, most már viszont a kormánypropaganda által évek alatt hatékonyan betanított migránsgyűlölet is működésbe lépett a helyieknél. Az új gyárakhoz ugyanis 15–20 ezer vendégmunkás kell, akiknek pedig szükséges új munkásszállókat is építeni. Ezek építése ellen is tiltakoznak a városban, hiába nyilvánította a kormány kiemelt beruházásnak a munkásszállók építését szeptember eleji rendeletével.