Archívum címkék: catl

Orbán Viktor miniszterelnök már hónapokkal a hatalomba való visszatérését követően, 2010-ben elkezdte hangoztatni, hogy a világgazdaságban keleti szelek fújnak: bár a “nyugati civilizáció” az ipari forradalmat követően hatalmas előnyre tett szert, a globalizáció megnyitotta e tudást a világ többi része előtt, így “India és Kína, illetve más feltörekvő térségek visszaszerzik azokat a világkereskedelmi pozícióikat, amelyeket a 19. század előtt is betöltöttek”, és “a nyugat elveszti vezető erejét”. Ez a “hatalmi átrendeződés nagy lehetőség Magyarország előtt, mert aki elég gyorsan reagál, az nyertese lehet az új rendszernek” – a magyar külgazdaságpolitika már 13 évvel ezelőtt is ugyanazokkal a sablonokkal operált, mint napjainkban.

Orbán számára akkortájt a keleti nyitás nem csak lehetőségnek, hanem szükségszerűségnek is tűnt. Magyarország a 2008–2009-es globális pénzügyi válság során a tönk szélére került, a dél-európai adósságválságba pedig az egész Európai Unió beleremegett. Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter hiába akarta állami költekezéssel kihúzni a gazdaságot a recesszióból, az akkor uralkodó európai elképzelések (amelyek elsősorban az akkor még Orbánnal politikai szövetséges német kereszténydemokratáktól származtak) pont, hogy takarékoskodással és belső leértékeléssel akarták kezelni a helyzetet. A válság miatt csökkenő nyugati kereslet és a nyugati finanszírozás elégtelensége miatt Kína gyakran került elő potenciális megmentőként, amelytől keresletet és tőkét remélhet az addig a nyugati piacoktól és pénztől függő Magyarország. 

Ebből egy évtizeden át nem lett semmi. A tőkebefektetések és a kereskedelem terén Magyarország erős európai függősége semmit nem változott 2010 és 2020 között, a nagy kínai tőkebeáramlás elmaradt, a kínai piachoz való hozzáférés pedig olyannyira nem sikerült, hogy Magyarország súlyos és évről-évre növekvő kereskedelmi hiányt halmozott fel Kínával szemben.