Best WordPress Hosting
 

Speciális kesztyű rejtheti el a Parkinson-kór okozta kézremegést

Magyarországon is több tízezer embert érint a Parkinson-kór, amelynek leglátványosabb jele a kontrollálhatatlan kézremegés. A technológia azonban hamarosan választ adhat a testi tünetekre is, a GyroGlove-nak ugyanis sikerült kifejlesztenie egy olyan kesztyűt, ami stabilizálja a kezet – írja a Science Alert.

A fejlesztést a napokban zajló Las Vegas-i technológiai expón, a CES-en mutatta be a vállalat. A GyroGlove kulcsa egy hokikorong nagyságú giroszkóp, amelyben egy lemez forog, nagyobb sebességgel, mint egy repülőgép turbinája. A cég alapítója, Dr. Faii Ong elmondta, habár a betegség egyelőre nem gyógyítható, a kellemetlen mellékhatásait igenis lehet kezelni, ezzel visszaadva a magabiztosságot az érintetteknek.

A GyroGear stratégiai partnere egyébként a Foxconn kínai technológiai csoport, melynek köszönhetően a termék ugyanazon a gyártelepen készül, mint az Apple csúcskategóriás laptopjai. Az expón egyébként külön kiállítássorozattal készültek a különböző betegségek kezelésére használt technológiák bemutatására is.

Matthew Perry jelentős összeggel támogatta Michael J. Fox Parkinson-kórral foglalkozó alapítványát

Michael J. Fox a People magazinnak mesélt arról, Matthew Perryvel hogyan váltak barátokká, valamint arról, hogy az október 28-án elhunyt színész egy jelentős összeggel támogatta a Vissza a jövőbe-filmek sztárjának jótékonysági alapítványát.

Matthew Perry egy 2022-es rendezvényen nyilvánosan is méltatta színészkollégáját, ahol arról beszélt, hogy fiatalkorában irigy volt Michael J. Foxra, és többek között neki köszönheti, hogy ő is ezt a pályát választotta. A szokatlanul korán, már 30 éves kora előtt Parkinson-kórral diagnosztizált színész erre úgy reagált, hogy hálás, amiért inspirálhatta őt:

Egyszerűen vicces fickó volt, és ha valaha is olyan vicces voltam, mint ő – persze ő volt a legviccesebb –, örülök, hogy hatással voltam rá.

Itt a program, ami nagyon korán elcsípheti a Parkinson-kórt

Habár a Parkinson-kór jelenleg gyógyíthatatlan betegségnek számít, szakemberek szerint a korai felismerés és kezelés segíthet a betegeknek abban, hogy a betegséggel együtt is hosszú és produktív életet éljenek. A valóságban azonban a betegek kevesebb mint 10 százalékát diagnosztizálják 50 éves koruk előtt, a többség csak a 60-as éveiben szerez általában tudomást az állapotáról, és ekkor már túl késő ahhoz, hogy bármilyen kezelés hatékonyan működjön.

A University College London és a Moorfields Eye Hospital kutatói felismerték ezt a problémát, és legújabb tanulmányukban egy olyan mesterséges intelligencia alapú megoldást javasolnak, amely hét évvel a jelenlegi diagnosztikai módszerek előtt képes felismerni a betegeknél a Parkinson-kórt.

A tanulmányból kiderül, hogy az emberi szemek rendelkeznek a Parkinson-kór markereivel. A programjuk pedig képes azonosítani ezeket a jelzéseket a 3D-s retinaszkenneléseken. Az MI két adatbázist vett alapul a tanulás folyamán: a világ legnagyobb retinakép-adatbázisaként számon tartott, több mint 1,5 OCT-t és 6,2 millió retinaképet tartalmazó AlzEye és a brit biobank 85 ezer beteg adatait tartalmazó halmazt.

Megjósolhatják a betegségek kialakulását az okosórák

Akár hét évvel a beteg előtt észrevehetik a Parkinson-kór tüneteit az okosórák egy új tanulmány szerint – írja a BBC. Már korábban is volt rá példa, hogy egy okosóra megmentette valaki életét, a kutatók szerint ez azonban hamarosan akár mindennapos is lehet.

Mivel ezek az eszközök képesek akár egésznap megfigyelni viselőjük pulzusát és mozgását, ezek alapján képesek lehetnek előre jelezni a kialakulóban lévő betegségeket is.

A vizsgálat során 2013 és 2016 között figyelték a kutatásban résztvevők mozgásának adatait, amelyeket az okosórák rögzítettek, és így képesek voltak megmondani, melyik alanyok lesznek Parkinson-kórosak.

Áttörést hozhat a Parkinson-kór kezelésében ez a program

Hatalmas előrelépést jelenthet a Parkinson-kór diagnosztizálásában az az új algoritmus, amelyet ausztrál és amerikai kutatók fejlesztettek ki – írja az Interesting Engineering.

A Parkinson-kór egy olyan, sajnos igen gyakori dege­neratív idegrendszeri betegség, ami a tudomány mai állása szerint ugyan kezelhető, de nem gyógyítható. Éppen ezért rendkívül fontos a korai diagnosztizálás.

Az ACS Central Science című tudományos lapban közzétett publikáció szerint az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetem, valamint az amerikai Bostoni Egyetem kutatói a mesterséges intelligenciát használták arra, hogy a betegek szervezetében található, a kórhoz kapcsolódó biomarkereket detektálják.