Best WordPress Hosting
 

Súlyos betegségeket okozhat a használt sütőolaj

Veszélyes betegségekhez vezethet a használt olajban sütés egy új tanulmány szerint – írja az IFLScience.

A bő olajban sütést korábbi kutatások már összefüggésbe hozták a rák és a cukorbetegség kialakulásával, és az is kiderült, hogy még károsabb, ha az olajat többször is felhasználjuk. Az újabb patkányokon végzett kísérletek ráadásul arra utalnak, hogy a használt olajban sütött ételek fogyasztása az agyat érintő neurodegeneratív betegségeket is okozhat. 

A neurodegeneratív betegségek az idegsejtek rongálódásával vagy elhalásával járnak és demenciához, valamint mozgásproblémákhoz vezethetnek.

Itt a program, ami nagyon korán elcsípheti a Parkinson-kórt

Habár a Parkinson-kór jelenleg gyógyíthatatlan betegségnek számít, szakemberek szerint a korai felismerés és kezelés segíthet a betegeknek abban, hogy a betegséggel együtt is hosszú és produktív életet éljenek. A valóságban azonban a betegek kevesebb mint 10 százalékát diagnosztizálják 50 éves koruk előtt, a többség csak a 60-as éveiben szerez általában tudomást az állapotáról, és ekkor már túl késő ahhoz, hogy bármilyen kezelés hatékonyan működjön.

A University College London és a Moorfields Eye Hospital kutatói felismerték ezt a problémát, és legújabb tanulmányukban egy olyan mesterséges intelligencia alapú megoldást javasolnak, amely hét évvel a jelenlegi diagnosztikai módszerek előtt képes felismerni a betegeknél a Parkinson-kórt.

A tanulmányból kiderül, hogy az emberi szemek rendelkeznek a Parkinson-kór markereivel. A programjuk pedig képes azonosítani ezeket a jelzéseket a 3D-s retinaszkenneléseken. Az MI két adatbázist vett alapul a tanulás folyamán: a világ legnagyobb retinakép-adatbázisaként számon tartott, több mint 1,5 OCT-t és 6,2 millió retinaképet tartalmazó AlzEye és a brit biobank 85 ezer beteg adatait tartalmazó halmazt.