Best WordPress Hosting
 

Kúria: újra kell tárgyalni Makula István ügyét, aki egy rendőri intézkedés után kómába esett, majd meghalt

Újra kell tárgyalni Makula István ügyét, aki hat évvel ezelőtt olyan súlyosan megsérült egy rendőri intézkedés során, hogy nyolc nap kóma után meghalt. A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a Kúria a korábbi bírósági ítéletet, amely egyik vádlottat sem marasztalta el.

Jaj, anyám, meg fognak ölni!

– a szemtanúk szerint ezek voltak a kábítószer hatása alatt üvöltöző 30 éves férfi utolsó szavai, miután leteperték, majd kocsiba tették a rendőrök a férfi sógornőjének háza előtt. A később elhunyt férfi anyja hat évvel ezelőtt lapunknak azt mondta, az egyik szomszédja hívta ki a rendőröket, mert a  fia be volt drogozva és rugdosta a kaput.

Tömeges dulakodás a rendőrökkel: egy jogosítvány nélküli férfi előállítását akarták megakadályozni

Rendőri intézkedést próbáltak megakadályozni több tucatnyian Kerepesen.

A tömeges dulakodásról egy néző küldött mobiltelefonos felvételt az RTL Híradónak. A képeken az látszik, hogy a rendőrautó körül lökdösődés alakult ki, és helyi férfiak és nők egy csoportja igyekszik egymást túlkiabálva gátolni az intézkedést.

A Híradó szerint a jelent azt követően alakult ki, hogy a rendőrök közúti ellenőrzés miatt próbáltak megállítani egy autót, a sofőr azonban továbbhajtott. Nem sokkal később távközlési oszlopnak ütközött, majd futva menekült. Kiderült, hogy nem volt jogosítványa. A rendőrök elfogták, ezután érkeztek a rendbontók.

Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Budapesten

Vasárnap délben egy II. kerületi társasház lakója jelentette a rendőrségnek, hogy szomszédja zavart állapotban, mezítláb őrjöng az udvaron. A helyszínre érkező járőrök épp meghallgatták a bejelentőt, amikor meglátták a férfit, írja a police.hu.

A járőrök látták, hogy mindkét kezében kés van, ezért felszólították, hogy álljon meg, és dobja el az eszközöket. A férfi csak a rendőrök többszöri felszólítására – amikor már a fegyverüket is elővették – dobta a földre a késeket. A járőrök a zavart férfit megbilincselték, majd mentőt hívtak hozzá.

A 48 éves férfi néhány perc múlva hirtelen eszméletét vesztette, életjeleket nem mutatott, ezért a rendőrök levették a bilincset és azonnal megkezdték az újraélesztését. Ezzel egyidőben megérkeztek a mentők is, de már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére a férfi a helyszínen életét vesztette.

Eszméletét vesztette rendőri intézkedés közben egy sofőr

Két autó ütközött össze Békés vármegyében, Bélmegyernél. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint senki sem sérült meg a balesetben, de az egyik sofőr rosszul lett rendőri intézkedés közben, s egy időre elvesztette az eszméletét.

A legközelebb lévő körzeti megbízott rövid időn belül kiért a baleset helyszínre, s mindenkit megkérdezett, hogy megsérült-e.

Miután kiderült, hogy mindenki jól van, a rendőr elkezdte feljegyezni a felelősség megállapításához szükséges információkat. Eközben azonban az egyik autós felesége szólt a zászlósnak, hogy a férje rosszul lett, s egy időre az eszméletét is elvesztette.

Jogosítvány nélkül, nagyköveti autóval lépett meg a rendőrök elől egy férfi Budapesten

A 444 egyik olvasója volt tanúja a nap folyamán, hogy jelentős számú rendőri erő szállt ki és kapcsolt le a fővárosban egy diplomata rendszámú Mercedest, aminek a sofőrjét aztán előállították. Mivel diplomatajárműről van szó, a portál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot az üggyel kapcsolatban. Onnan az a válasz érkezett, hogy

a járőreik kedd 13 óra 20 perckor igazoltattak egy járművezetőt, aki nem sokkal korábban az Üllői úton nem vetette magát alá a rendőri intézkedésnek. Miután megállították, kiderült, hogy miért hajtott el: nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, vezetési jogosultságát korábban felfüggesztették.

A diplomáciai mentességgel nem rendelkező férfit később a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. A 444 értesülései szerint a Mercedes az Egyesült Arab Emírségek budapesti nagykövetének szolgálati autója.

Egy rendőr Georgiában lelőtt egy fekete férfit, akit korábban tévesen ítéltek életfogytiglanra

Georgiában hétfőn egy közúti ellenőrzés során egy rendőr lelőtt egy fekete férfit, aki korábban 16 évet töltött börtönben téves ítélet miatt – idézi a helyi hatóságok közleményét az MTI.

A helyi nyomozók előzetes adatai szerint a férfit közúti ellenőrzés miatt állították meg az autópályán. A sofőr kiszállt az autóból, először együttműködött, de később megtámadta az intézkedő seriffhelyettest, amikor közölte vele, hogy őrizetbe veszi.

A később lelőtt férfi nem engedelmeskedett az utasításoknak, ezért a rendőr először sokkolót használt, de a férfi továbbra is agresszív volt, ezért a rendőr előbb sokkolóval és gumibottal igyekezett megfékezni, majd elővette a fegyverét és lelőtte.

Habony rokona szerint másképp történt a Szigeten az incidens, mint ahogy a sajtóban megjelent

Közleményt adott ki szerdán este Steiner Tamás ügyvéd, Szetlik Gergő ügyvédje a Sziget Fesztiválon történt incidenssel kapcsolatban.

Mint ismert, elsőként a Blikk írta meg, hogy egy befolyásos, kormányközeli rokonsággal rendelkező, milliárdos vállalkozó férfinek az idei Sziget Fesztiválon vasárnap hajnalban a bejáratnál, a K-híd közelében egy rendőri intézkedés közben eltört a karja. Később a lap meg is nevezte, hogy a balhézó NER-es vállalkozó-menedzser nem más, mint

Szetlik Gergő, a Club Tihany vezérigazgatója, akinek a nagybátyja Habony Árpád, a miniszterelnök informális tanácsadója, néhai édesapja, Szetlik Ferenc pedig egykor a józsefvárosi piac működtetőjeként vált ismertté.

Megkérdezte a fiaihoz érkező rendőrtől egy vadász, melyik lábába kéri a golyót, ment érte a TEK

Letartóztatták azt a férfit, aki megfenyegette a gyerekeivel szemben intézkedő rendőröket. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint a rendőrök ismertették intézkedésük célját a kapuhoz érkező családfővel. A férfi erre azt közölte, hogy megvédi a fiait és lelövi a rendőröket.

Az egyik rendőr felhívta a férfi figyelmét, hogy át fog mászni a kapun, aki erre megkérdezte a rendőrt, hogy a bal vagy a jobb lábába kéri- e a golyót. Ezután az elkövető visszaindult a háza irányába, majd visszafordult és ismételten vitatkozni kezdett a rendőrökkel.

Mivel a férfi lőfegyver használatát helyezte kilátása, valamint a rendőröknek tudomása volt arról, hogy vadászként rendelkezik is lőfegyverrel, az intézkedést nem folytatták. Értesítették a TEK-eseket, akik elfogták az elkövetőt.

Kiderült, mi okozta a rendőri intézkedés közben Zuglóban meghalt férfi halálát

Elkészült a toxikológiai vizsgálat a június 10-én Budapest XIV. kerületében, rendőri intézkedés közben meghalt férfi ügyében. Az elhunyttól levett mintából az igazságügyi orvosszakértő mérgező mennyiségű kokain, ezen kívül dizájnerdrog jelenlétét mutatta ki. A vizsgálat a halál okaként a kokain toxikus hatása kapcsán kialakult légzési- és keringési elégtelenséget jelölte meg – írja a police.hu.

Azt már a soron kívül elvégzett hatósági boncolás kimondta, hogy a férfi halála nem a rendőri intézkedés következtében állt be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába múlt szombat dél körül érkezett a bejelentés, hogy a XIV. kerület, Fráter György téren lakók tartanak vissza egy betörőt.  A járőrök érkezésekor a férfi a földön őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, nem tudták megnyugtatni. A zavart férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elég, ezért elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak vele szemben.

Elfogták, meghalt egy őrjöngő betörő Budapesten

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szombaton dél körül érkezett a bejelentés, hogy a XIV. kerület, Fráter György téren lakók tartanak vissza egy betörőt.  A járőrök érkezésekor a férfi a földön őrjöngött, nem lehetett vele kommunikálni, nem tudták megnyugtatni. A zavart férfi aktívan ellenállt az intézkedésnek, a testi kényszer nem volt elég, ezért elektromos sokkolót és bilincset alkalmaztak vele szemben, írja a police.hu. 

A 37 éves férfi néhány perc múlva hirtelen eszméletét vesztette. A rendőrök azonnal megkezdték újraélesztését, majd megérkeztek az általuk értesített mentők is, de már ők sem tudtak segíteni. A szakszerű ellátás ellenére a férfi 13 óra 32 perckor a helyszínen életét vesztette.

A soron kívül, még szombaton elvégzett hatósági boncolás után az igazságügyi orvosszakértő azt állapította meg, hogy a férfi halálát nem a rendőri intézkedés okozta, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, a pontos ok megállapításához még toxikológiai vizsgálatok szükségesek. Az eljárást közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatják, de mivel felvetődött, hogy az elhunyt előzőleg kábítószert fogyasztott, ezért ebben az ügyben nyomozás indul.