Best WordPress Hosting
 

Jogosítvány nélkül, nagyköveti autóval lépett meg a rendőrök elől egy férfi Budapesten

A 444 egyik olvasója volt tanúja a nap folyamán, hogy jelentős számú rendőri erő szállt ki és kapcsolt le a fővárosban egy diplomata rendszámú Mercedest, aminek a sofőrjét aztán előállították. Mivel diplomatajárműről van szó, a portál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot az üggyel kapcsolatban. Onnan az a válasz érkezett, hogy

a járőreik kedd 13 óra 20 perckor igazoltattak egy járművezetőt, aki nem sokkal korábban az Üllői úton nem vetette magát alá a rendőri intézkedésnek. Miután megállították, kiderült, hogy miért hajtott el: nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, vezetési jogosultságát korábban felfüggesztették.

A diplomáciai mentességgel nem rendelkező férfit később a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő. A 444 értesülései szerint a Mercedes az Egyesült Arab Emírségek budapesti nagykövetének szolgálati autója.

Előkerült Horn Gyula szolgálati Mercedese

Gyakorlatilag hibátlan állapotban cserélt gazdát a közelmúltban Horn Gyula egykori autója, amely mostantól egy hazai magángyűjtemény részét képezi – szúrta ki a Vezess.hu, hogy egy, oldtimerek felújításával és értékesítésével foglalkozó magyar cégnek sikerült megvásárolnia az igen érdekes történetű, C-osztályú, fekete Mercedes-Benzt.

A cég a Facebook-oldalán felidézi, hogy a Köztársasági Őrezred 1994-ben 5 darab, vadonatúj Mercedes-Benz W202 C220 Elegance felszereltségű autót rendelt. A négy fekete és egy fehér autót 1994 márciusában vették állományba. Mint írják, a gépkocsikat rádióadó-adóvevővel és mágneses, kék villogókkal is felszerelték.

A flottából a COS-978 rendszámú autó 1994–1998 között Horn Gyula miniszterelnök és családja részére fenntartott jármű volt, amelyet hivatali időn kívül maga a kormányfő is rendszeresen vezetett, ugyanakkor az autóhoz járt egy kirendelt testőr-sofőr is, aki gyakran szállította a miniszterelnök családját is.

Hadházy Ákos drágállja Szijjártó Péter bécsi útját

A külgazdasági és külügyminiszter a 160 fős honvédségi utasszállítóval repült ki Bécsbe, ahol azonban már szolgálati autóját használta – közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos. A független képviselő ezt igazolandó mellékelte az Airbus nyilvános repülési adatait.

Hadházy Ákos számításai szerint Szijjártó Péter kék villogó nélkül is Bécsben lehetett volna 2,5 óra alatt. A repülő 30-40 percet repül, de ki is kell jutni a repülőtérre, be is kell menni a városba, így a miniszter kb. egy órát spórolt, ami azonban az adófizetőknek

alsó hangon 3-4 millióba került

Szolgálati autójával ment a győri polgármester a Rammstein koncertjére, a városi lap szerint ebben nincs kivetnivaló

Az ugytudjuk.hu annak próbált utánajárni, vajon jogszerűen ment-e a budapesti Ramsmtein koncertre Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere a szolgálati Audijával. A portál ezért a városi jegyzőtől elkérte a vonatkozó szabályokat, ám a kérdésekre nem kaptak hivatalos választ.

Ellenben megjelent egy cikk a GyőrPlusz nevű városi lapba, amiből kiderült a város álláspontja:

az, hogy nincs semmi gond azzal, hogy a polgármester szolgálati autóval ment szórakozni.