Best WordPress Hosting
 

Miután több mint tízszer megkéselték, Salman Rushdie azon tűnődött, kiestek-e a zsebéből a kulcsai

„A késelő volt az utolsó, akit a jobb szemem látott” – mondta a 76 éves Salman Rushdie, akit 2022. augusztus 12-én, egy irodalmi fesztiválon tartott előadása előtti percekben késelt meg a 24 éves Hadi Matar. Az író a támadás után lélegeztetőgépre került és hat hetet töltött kórházban. Elvesztette a látását jobb szemére: „A szemem felduzzadt és kilógott, úgy ült az arcomon, mint egy lágytojás. És megvakult” – idézte fel.

„A jobb szemem sarkából – az utolsó dolog, amit a jobb szemem látott – láttam, hogy a fekete ruhás férfi felém fut. Fekete ruha, fekete arcmaszk. Gyorsan közeledett, mint egy rakéta. Bevallom, néha elképzeltem, hogy a gyilkosom valamelyik nyilvános fórumon felemelkedik, és éppen így fog rám rontani. Így hát az első gondolatom, amikor megláttam ezt a gyilkos alakot felém rohanni, az volt: »Szóval te vagy az. Hát itt vagy«”.

Rushdie azt is elmondta, hogy a vértócsában fekve prózai dolgok jutottak eszébe: azon tűnődött, hogy tönkrement a Ralph Lauren öltönye, és hogy a lakáskulcsai meg a hitelkártyái kieshettek a zsebéből.

A világpremierrel egyszerre jön magyarul is Salman Rushdie új könyve az ellene elkövetett merényletről

„A világpremierrel egyszerre, áprilisban magyarul is olvasható Salman Rushdie legújabb regénye”

– írja A kés című könyvet megjelentető Helikon Kiadó. Rushdie a regényben az ellene 2022-ben elkövetett merényletről ír, mely során egy vallási fanatikus késsel támadt rá,maradandó sérüléseket okozva a most 76 éves írónak, aki egyik szemére a látását is elveszítette a támadás következtében.

Harmincöt évvel ezelőtt, 1989. február 14-én Irán legfőbb vallási-politikai vezetője, Ruholláh Homeini ajatollah arról értesítette a világ „bátor muszlimjait”, hogy halálra ítélte Salman Rushdie-t, valamint A sátáni versek című könyvének fordítóit és kiadóit is. Az irodalmi élet – és nyomában a köznyelv – új fogalommal gazdagodott: fatva

Salman Rushdie memoárja miatt halasztják az őt megkéselő férfi perét

Elhalasztják a Salman Rushdie-t megkéselő Hadi Matar perét az író idén megjelenő memoárja miatt. A támadó ügyvédje azzal érvelt, hogy védencének joga van megismerni a könyv tartalmát, az ügyben eljáró bíró, David Foley döntése alapján az eljárást felfüggesztették – írja a BBC.

Az előkészületi fázisban levő per kapcsán január 8-án kezdték volna meg az esküdtszék kiválasztását, ám a tavaly novemberben bejelentett könyv, amelyben az író a támadásról ír, bizonyítéknak minősülhet, így egyelőre halasztják az eljárást. Az ügyészség korábban kísérletet tett arra, hogy a könyv kéziratát megszerezzék, Rushdie képviselői azonban a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva nem adták azt ki. A döntés értelmében azonban most a kéziratot az ügyészség rendelkezésére kell bocsátaniuk.

Rushdie kiadója, a Penguin Random House egyelőre nem kommentálta a bíróság döntését.

Salman Rushdie: Ha csak nők írhatnak nőkről, és heteroszexuálisok heterókról, az a művészet halála

Salman Rushdie szerint az irodalom halálát jelenti az, ha az írók csak saját maguk által ihletett karaktereket írhatnak bele a történeteikbe, az ilyen jellegű törekvések szerinte ahhoz vezetnek, hogy megszűnik létezni a művészet ezen formája. A 76 éves író a Frankfurti Könyvvásáron szólalt fel egy sajtótájékoztatón, azt követően, hogy ő kapta a német könyvszakma békedíját.

A Times szerint az író felszólalásában megragadta az alkalmat, hogy a szólásszabadság feltétlen védelmének fontosságát firtassa. Az indiai születésű brit író szerint az önkifejezés szabadságát jelenleg minden oldalról támadják, többek közt az autoriter és a populista hangok is.

Ha egy olyan világot élünk, ahol csak nők írhatnak nőkről, csak indiaiak írhatnak indiaiakról, csak heteroszexuálisak írhatnak heteroszexuálisokról, az a művészet halálát jelenti

Könyvet ír az ellene elkövetett merényletről Salman Rushdie

Áprilisban jelenik meg Salman Rushdie memoárja, amelyben az ellene gyilkossági kísérletről ír, ami miatt fél szemére megvakult és bal keze is súlyosan megsérült – közölte szerdán amerikai kiadója, a Penguin Random House. A Knife: Meditations After an Attempted Murder (Kés: meditációk egy gyilkossági kísérlet után) című, 265 oldalas kötet megírása azért volt fontos számára, mert úgy érezte, ezzel átveheti az irányítást a történtek felett, és művészettel válaszolhat az erőszakra – idézte Rushdie-t a kiadó közleménye.

Tavaly augusztusban az író éppen előadást akart tartani New Yorkban egy irodalmi fesztiválon, amikor egy férfi felrontott a színpadra, és többször nyakon és hasba szúrta. Hadi Matar, a támadó nem vallotta magát bűnösnek a támadás és a gyilkossági kísérlet miatt ellene felhozott vádakban. A 76 éves Rushdie a The New Yorkernek adott interjújában elmondta, hogy könyvében el akarta kerülni a „vádaskodást és a keserűséget”, és elhatározta, hogy „előre és nem hátrafelé néz”.

Az írót A sátáni versek című regényének megjelenése után az iráni iszlám fundamentalisták halálra ítélték, és 1989 februárjában a világban élő muszlimokat Rushdie megölésére szólították fel a Korán és Mohamed próféta meggyalázásáért. Ezért az írónak hosszú ideig elszigetelten, testőrök védelmében kellett élnie, ám az utóbbi években már szabadabban mozgott a világban, egészen a New York-i Chautauqua Intézetben ellene elkövetett merényletig. 2012-ben kiadott, Joseph Anton című memoárjában még harmadik személyben fogalmazta meg a fatvára való visszaemlékezését. A tavalyi támadás után azonban arról beszélt a magazinnak adott interjúban, hogy erről már nem akart harmadik személyben szólni.

Salman Rushdie: Remek terapeutám van, akinek rengeteg a dolga

Salman Rushdie-nak máig rémálmai vannak a tavaly augusztusi incidens óta, amikor egy előadásán egy késes támadó megsebesítette. Az író fizikailag is komoly sérüléseket szenvedett, ám ezek már nagyrészt helyrejöttek, mentálisan azonban megviselték a történtek. Az író a BBC-nek azt mondta:

Az emberi testnek elképesztő gyógyulási képességei vannak, így szerencsére ebben az értelemben jól vagyok. (…) A fizikai dolgok valójában többé-kevésbé rendben vannak, eltekintve attól, hogy elveszítettem az egyik szememet. Az érzelmi része az, amivel dolgozni kell. Nagyon jó terapeutám van, akinek rengeteg a dolga. Őrült álmaim vannak.

Kiemelte: a támadás hatására felismerte, mennyire szerencsés ember valójában. Beszélt arról is, hogy nagyon meghatotta az a sok szeretet, ami a történtek hatására körülvette. Mint mondja, egyelőre nem tudja eldönteni, hogy akar-e a bíróságon találkozni a támadójával, egy része kimondottan szeretne, egy másikat viszont teljességgel hidegen hagyja a dolog. Ugyanígy abban sem biztos, hogy részt vesz-e még valaha olyan nyilvános eseményen, ahová bárki eljöhet szemben a meghívásos vagy egyéb szempontból szigorúbb biztonsági előírásokkal működő eseményekkel.