Best WordPress Hosting
 

Így halt meg az öngyilkosok dalának szerzője

Seress Rezső világhírű magyar zeneszerző és zongoraművész 56 éve, 1968. január 11-én hunyt el. A tehetséges férfit nyugaton mesés gazdagság és hírnév várta, ő azonban ehelyett Budapesten maradt és szerény körülmények között tengette életét – írja a Rubicon.

Artistából lett sikeres zenész

Spitzer Rudolf néven született egy kikeresztelkedett zsidó családba 1889-ben. A kifejezetten alacsony, mindössze 156 centiméter magas fiatalember vándorcirkuszi artistaként kezdte pályafutását. Seress tehetséges légtornász volt, azonban az egyik előadáson súlyos balesetet szenvedett, amely félbetörte karrierjét és kis híján bele is halt. Felépülése után színitanodába járt, majd vidéki társulatoknál, később pedig a városligeti Műszínkörben kezdett játszani. Színészi keresete kevés volt, ezért nyomorban élt, a Műszínkör igazgatója viszont felfigyelt az önmaga szórakoztatására zongorázó Seress tehetségére és koncerteket szervezett neki.

Két órán belül tizenötször hangzott fel a moziban a Szomorú vasárnap

Hiszik vagy sem, a Szomorú vasárnapot a Vidám Színpad mutatta be negyven évvel ezelőtt. Müller Péter drámájában Bodrogi Gyula alakította a zongorista-komponista Seress Rezsőt, Voith Ági a feleségét, az előadást Sándor Pál rendezte. Aztán 1999-ben ismét a Révay utcai közönség elé került a darab, megint Sándor vitte színre, újra Bodrogival és Voith-tal. Ugyanabban az évben elkészült a Szomorú vasárnap című német–magyar film, amelyet 2000. február 7-én, a filmszemle keretében mutattak be a Budapest Kongresszusi Központban.

Seress címadó daláról a mozipremier idején azt írták: „Közismertsége az Aranycsapatéval vetekszik.” Hatvanöt évvel korábban, amikor a közönség elé került, a számról a következőket tette közzé a 8 Órai Újság:

Ez az ócska sláger az öngyilkosok dala, és stílszerűen csak ezzel lehet megválni az élettől. A szöveg bebizonyította feltétlen alkalmasságát a legkülönbözőbb öngyilkossági nemeknél. Volt, aki taxiban mellbe lőtte magát, miközben ezt a kis lírai remeket mondogatta magában, mint búcsúlevelének egyedüli üzenetét, volt aztán olyan is, aki cigánnyal húzatta a slágerdalt, mielőtt végzett magával. Minden temperamentum megtalálja a kis költeményben a neki való öngyilkossági módot. (…) Elvégre, ha érdemes a művészetért élni, miért ne lenne érdemes a giccsért meghalni?