Best WordPress Hosting
 

Felborult egy katonai utánfutós terepjáró az M5-ösön

Felborult egy honvédségi URAL típusú utánfutós terepjáró tehergépjármű a rakományával, egy Zenon víztisztító konténerrel kedd reggel 8 óra körül az M5-ös autópálya Budapest felé tartó sávjában, a 145-ös kilométernél, közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint az autó a szélső sávban közlekedett, amikor a gépjárművezető idegen tárgyat észlelt az úttesten, fékezett és manővert hajtott végre, a gépkocsit a leállósáv irányába kormányozta, azonban az autó megbillent és felborult.

A teherautó fülkéjében két legénységi állományú katona utazott – a gépkocsivezető és a gépjármű kísérő –, mindkettőjüket Szegedre szállították megfigyelésre

Belenyúl az útdíjakba egy Mészáros Lőrinchez közeli cég, ekkora lesz a hasznuk

A Mészáros Lőrinchez köthető a Prime Tech Magántőkealap éppen akkor lett az elektronikus szolgáltatások nyújtó Kupon Kft. többségi tulajdonosa, amikor a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) állami nagyvállalat leszerződött a céggel egy kulcsfontosságú feladat teljesítésére.

A NÚSZ január 1-jén közölte, hogy az útdíj utólagos díjfizetési lehetőséget fizetési közreműködőn keresztül biztosítja az ügyfelei részére. Ez a bizonyos közreműködő pedig éppen a Mészáros-féle magántőkealap által frissiben megszerzett cég lett – olvasható a portálon.

A NÚSZ Zrt. megkötötte első szerződését a fizetési közreműködői tevékenységre vonatkozóan a Kupon Portfolió és Kereskedelmi Kft.-vel (Kupon Kft.), mely 2024. január 1-én kezdi meg tényleges működését – közölték.

Kigyulladt egy tűzijátékot szállító teherautó, látványos pillanatok következtek

Aki látta a Csupasz pisztoly című filmet, annak bizonyára örökre bevésődött a jelenet, amikor az egyik rosszfiú egy katonai rakétakilövőn csücsülve belerohan egy tűzijátékraktárként funkcionáló épületbe, amely így pillanatok alatt rendkívül látványos helyszínné alakul.

A való életben ugyan nem ilyen kalandos körülmények között, de szintén lángra kapott egy tűzijátékokat szállító teherautó.

A baleset január 16-án történt Indiában, a jármű Tamilnádu államból az ország északi részén található Uttar Prades államba tartott. Az első hírek még arról szóltak, hogy egy templom felszentelésére szállították a tűzijátékot, ám ezt az értesülést később cáfolták.

Gyalogosok közé hajtott egy teherautó Passuaban, egy 37 éves nő meghalt

Gyalogosok közé hajtott egy teherautó a bajorországi Passau belvárosában péntek délelőtt, egy 37 éves nő a helyszínen életét vesztette, további négy embert, köztük a nő 11 éves lányát súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

A rendőrség közlése szerint a 63 éves sofőr, aki szintén megsérült a balesetben, árut szállított az üzletekkel teli Bahnhofstrassén.

Állítása szerint egy előtte álló autóbuszt akart kikerülni, de véletlenül a járdára hajtott a gyalogosok közé.

Füstölt a 17 tonnányi üvegtörmeléket szállító kamionján a fék, lekapott róla egy kereket, s úgy cikázott tovább

Egy kerékkel kevesebbel cikázott a Nagyszénás és Orosháza közötti úton egy üvegtörmeléket szállító kamion. A rendőrök leállították a veszélyesen közlekedő sofőrt.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr azért nem tudta egyenesben tartani a járművet, mert a pótkocsi műszaki hibás volt.

Az egyik tengelyen befogott és füstölt a fék, ezért a férfi leszerelt egy kereket és úgy akarta célba juttatni a 17 tonnányi rakományát.

Háromezer kamion vesztegel a lengyel-ukrán határon

Mintegy háromezer, többnyire ukrán teherautó vesztegel a lengyel-ukrán határ lengyel oldalán lengyel fuvarozók tiltakozása miatt, közölték vasárnap éjjel az ukrán hatóságok.

A tájékoztatás szerint a teherautókon üzemanyag és humanitárius segély is van.

A lengyel kamionsofőrök azért kezdtek tiltakozásba, mert véleményük szerint a kormány nem tett eleget, hogy megakadályozza külföldi versenytársaik térnyerését Oroszország Ukrajna elleni támadása óta. Az ukrán határon lévő három átkelőhöz vezető utat torlaszolták el. Kijev és Varsó egyelőre nem tudott olyan megállapodásra jutni, amely véget vetne a tiltakozásnak.

Hatalmas tűzijáték követte a karambolt Kanadában – videó

Kamionnal ütközött egy utánfutós kisteherautó október 26-án, csütörtökön este tíz óra körül a transzkanadai autópályán, mintegy 125 kilométerre, keletre Vancouvertől, a Brit Columbia-i Hope közelében – írja a CBC kanadai hírportál.

Az utánfutós kisteherautó tűzijátékot szállított, így az ütközést egy teljes órán át tartó spontán tűzijáték követte. Az arra haladó autósok közül sokan lelassítottak, vagy megálltak, többen videót is készítettek.

A hatóságok közölték, a kamionban és a kisteherautóban is csak a sofőrök ültek, egyiküket kórházba szállították. A baleset körülményeit vizsgálják.

Meghalt egy gyerek Budapesten, miután villanyoszlop dőlt a gyalogosokra

Meghalt egy gyermek Pesterzsébeten, miután kedd reggel egy teherautó villanyoszlopnak ütközött, amely a járdán tartózkodó gyalogosokra dőlt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A közlemény szerint 7 óra 33 perckor Budapest XX. kerületében, a Mártírok útján történt a baleset, a fiú a helyszínen életét vesztette.

A helyszíni szemle jelenleg is tart – írták.

Új, kötelező tartozék jöhet a járműveknél 2024-től, nem lesz olcsó utólag megvenni

Londonban már két éve él a rendelet, miszerint az effajta vezetéstámogató rendszer nélküli teherautók nem is hajthatnak be a főváros számos kerületébe. Most pedig Milánó önkormányzata döntött úgy, hogy októbertől napközben, 7.30 és 19.30 között az 5 tonnánál nagyobb tömegű személyszállító járművek és a 12 tonnánál nagyobb tömegű áruszállító járművek csak akkor közlekedhetnek bizonyos zónákon belül, ha holttérfigyelő tartozik a felszereltségük közé. Az intézkedést 2024. októberétől már a kisebb, 3,5 tonnát meghaladó áruszállító járművekre is kiterjesztik – olvasható a portálon.

Az indok, hogy a legtöbb baleset a holttérből ered. És a helyzetet még veszélyesebbé teszik az egyre növekvő számú, a semmiből felbukkanó elektromos rolleresek.

A holttérfigyelő készüléket ma már az autóvásárláskor más, biztonsággal kapcsolatos opciókkal együtt árulják. Azok számára pedig, akiknek a jármű megvásárlása után kell gondoskodniuk az érzékelőről,

Akkora útdíjemelést lengettek be, ami már az infláció letörését veszélyezteti

Január 1-jétől átszabná az útdíjrendszert a kormányzat, ennek keretében egy új modell alapján számítják majd ki a 3,5 tonna feletti teherautók, valamint februártól a buszok esetében a használatarányos útdíjfizetés mértékét. Az Építési és Közlekedési Minisztérium rendeletmódosító javaslatából kiderül, hogy tíz év után élesítenék az úgynevezett külsőköltség-díjat, amelyet a jármű által megtett úttal, a levegő- és a zajszennyezéssel, valamint a széndioxid-kibocsátás mértékével arányosan kellene fizetni. A 2013-ban elfogadott útdíjtörvényben ugyan már lehetővé tették ennek a díjnak a kivetését, ám az útdíjak mértékét szabályozó rendeletek nyomán eddig 0 forintban határozták meg a külsőköltség-díjat.

A sarc élesítése azért volt épp most szükséges, mert az úthasználatért kivetett díjakat szabályozó EU 2022/362 irányelvet 2024. március 25-ig kell átültetni a nemzeti jogba az Európai Bizottság döntése nyomán. Nem mellesleg azonban a külsőköltség-díj bevezetése összhangban van az aktuális kormányzati célokkal is, amelyek a költségvetési bevételek minél nagyobb arányú növelését tartják szem előtt. Az irányelv alapján minimális adótételeket határoznak meg, ám az adók kivetésének és beszedésének az eljárásait a tagállamok nemzeti hatáskörben dolgozzák ki, és a beszedett összeg is az egyes országok büdzséjébe kerül. A díj bevezetésével a magyar kormány már a tavasz folyamán számolhatott,

hiszen a 2024-es költségvetésben az útdíjak bevételi előirányzatát a 2023-as 402 milliárd forintról 549 milliárdra húzták fel, ez 34 százalékos növekedés.

Kirepült az autójából egy teherautóval ütköző sofőr, a helyszínen meghalt

Személyautó és egy teherautó ütközött össze Kerekegyházánál, a rendőrség beszámolója szerint gy személy életét vesztette a balesetben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2023. augusztus 29-én 5 óra 6 perc körül az 52-es számú főút 10400-as méterénél (Kerekegyházánál) egy személyautó és egy kamion eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A gépkocsi vezetője kirepült a járműből és a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az érintett útszakaszon a szemle és a műszaki mentés ideje alatt teljes útlezárásra kell számítani, a rendőrök a forgalmat Kerekegyháza felé terelik.

Átírják az útdíjszabályokat, 150 milliárd forint pluszbevételt vár a kormány

Átírná az Építési és Közlekedési Minisztérium az útdíjak szabályait – a tervezet pénteken került fel a kormány honlapjára, írja a Hvg.hu.

A hatásvizsgálatban úgy számol a minisztérium, hogy az átalakításból 150 milliárd forint pluszbevétel származhat.

Kibővül a díjköteles útszakaszok listája. Az eddigiek mellett díjkötelessé válik:

Orosz miniszterből lett amerikai teherautósofőr, és majdnem ugyanannyit keres, mint korábban

Az Urál tövében fekvő, Oroszország tagköztársaságaként létező Komi Köztársaság mezőgazdasági minisztere, Denis Saronov alig másfél évet töltött a hivatalában, hiszen az ország politikai életében (is) mindent átjáró korrupciónak nem akart a részese lenni, így 2022 januárjában, egy gyanús földügylet meghiúsítása miatt kirúgták a hivatalából.

Egy hónappal később kitört az orosz-ukrán háború, majd a negyvennyolc éves férfi

a katonai behívót is megkapta, pedig egyértelműen túlkorosnak számított.

Hogy kerül egy fakarusz a gyümölcsöskertbe? – boyok és szitkozódó TEFU-sofőrök a fuvarfotókon

A múlt század eleje a vonatok és a gépjárművek versengésével telt. A tiszasülyi postahivatal 1907-ben közúti szállításhoz egyfogatú, könnyű postakocsit keresett megvételre, ami végső soron összecsengett azzal, amiről a kor szakértői nagyban vitáztak: felülkerekedhet-e a közúti áruszállítás a vasútin. Persze inkább gépjárművekre gondoltak, de ahogy a képeken is látjuk, a lovak azért egészen sokáig húzták az áruval teli kocsikat.

Bolvári László / Fortepan Francia gyártmányú mozgó posta a Posta Központi Járműtelepén az Egressy út 35-51.-ben 1954-ben.

Azoknak lehetett igazuk, akik a forgalom észszerű megosztását szorgalmazták: felismerték a közúti közlekedés előnyeit, de látták, hogy nagy transzportokhoz a vasúti vagy vízi szállítás sokszor olcsóbb választás. A gazdaság kisebb szereplői, az amúgy is kisebb tételekkel kereskedő termelők, gyártók nem viselték jól a szolgáltatások terén mindinkább lemaradó és rugalmatlan vasút monopóliumát, keresték a gyorsabb, mozgékonyabb fuvarozási lehetőségeket is. Igyekezetükkel óhatatlanul ösztönözték a jobb minőségű utak kiépülését és a modern motorok, járművek fejlesztését.

Jó ötlet ráengedni az úrvezetőket a buszokra?

Annyira megnőtt a munkaerőhiány a szektorban, hogy ősztől már bárki szerezhet buszvezetői képesítést, akinek van B kategóriás, vagyis sima személyautóra érvényes jogosítványa – hangzott el az ATV Híradó riportjában.

A szabályok enyhítéséről először Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára beszélt az állami rádióban, aki el is ismerte, hogy a rendeletmódosításra azért van szükség, mert nagy a szektorban a munkaerőhiány.

Ha valaki rendelkezik egy B kategóriás személygépkocsi-jogosítvánnyal, akkor most egy C kategóriás tehergépkocsi-jogosítványt kell szerezni, ami körülbelül ilyen 600–800 ezer forintos költség. Illetve a képzés intenzitásától függ, de egy fél- és egyéves tanfolyamról beszélünk, ezt követően kezdheti a D-kategóriának a megszerzését, ami szintén egy ilyen 400–500 ezer forint

Legalább 48 ember meghalt egy kenyai balesetben

Legalább 48 ember meghalt, miután egy teherautó a forgalomba hajtott Nyugat-Kenyában – írja a Metro. A jármű egy csomópontnál tért le az útról, több autót, kisbuszt, motort és gyalogost is elsodort.

Geoffrey Mayek helyi rendőrparancsnok szerint eddig 48 halálesetet tudtak megerősíteni.

„Harminc ember súlyosan megsérült, őket különböző kórházakba szállították. A számok lehetnek magasabbak is, de egyelőre harmincban vagyunk biztosak” – tette hozzá.

12 kilométeres dugó van az M1-esen

Tizenkét kilométeres a kocsisor az az M1-esen Tata téréségében Hegyeshalom felé baleset miatt – közölte az utinform.hu hétfő délután.

Tehergépkocsi és kamion ütközött a 72-es kilométernél, csak a leállósávon araszolhatnak a járművek, a torlódás már 12 kilométeres. Kerülni a Tata-Kocs-Nagyigmánd útvonalon lehet.

Szintén az M1-esen Hegyeshalom felé Mocsa térségében, a 75-ös kilométernél két kamion karambolozott, itt csak a belső sáv járható.