Best WordPress Hosting
 

Elgázolt egy embert egy busz Zuglóban

Elütött egy embert egy autóbusz Budapest XIV. kerületében, a Mogyoródi út és a Mexikói út kereszteződésében – írta honlapján a katasztrófavédelem.

Az elgázolt személy a jármű alá szorult. Őt hidraulikus emelő segítségével szabadították ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók.

The post Elgázolt egy embert egy busz Zuglóban first appeared on 24.hu.

Vezetés közben rosszul lett egy szegedi buszsofőr, kollégái mentették meg az életét

Vezetés közben lett rosszul minden előzmény nélkül egy 65 év körüli buszsofőr, majd egy villanyoszlopnak hajtott Szegeden hajnalban, közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

Mint írták: a busz nem szállított utasokat és bár a balesetet senki sem látta, a Volánbusz munkatársai, akik szintén ezen az útvonalon közlekedtek, észrevették a buszt és azonnal munkatársuk segítségére siettek. Kollegái kimentették a sofőrt a buszból, majd rögtön mentők segítségét kérték.

A mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján megkezdték az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek a beteg életéért.

Árokba borult egy kórházi busz Orosházánál

Letért az úttestről, és árokba borult egy busz Székkutas és Orosháza között, a 47-es főút 177-es kilométerszelvényénél, közölte csütörtök este a katasztrófavédelem. Mint írták: az orosházi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet.

A buszon kilenc ember utazott.

Várszegi György Békés vármegyei tűzoltó főhadnagy az Index megkeresésére közölte: a Pándy Kálmán tagkórház (Békés Megyei Központi Kórház) busza 9 emberrel a fedélzetén lecsúszott az útról. Hozzátette: a 9 utasból 5 fő könnyebben megsérült, de mindenki a saját lábán hagyta el a járművet

Negyvenöt ember meghalt, egyedül egy 8 éves kislány élte túl a dél-afrikai buszbalesetet

Súlyos buszbaleset történt március 28-án, csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaság északkeleti, Limpopo tartományában. A sofőr a Mmamatlakala völgyhídon veszítette el uralmát a járműve fölött, a busz a korlátot áttörve mintegy ötven métert zuhant a szakadékba, majd a becsapódás után kigyulladt – írja a dél-afrikai közszolgálati médiára hivatkozva a BBC.

A buszon zarándokok utaztak, akik Botswana fővárosából, Gaboronéból a dél-afrikai Moriába tartottak húsvéti istentiszteletre. A mentési munkálatok éjszakába nyúlóan zajlottak.

Néhány holttest a felismerhetetlenségig összeégett, de Sindisiwe Chikunga közlekedési miniszter, aki egy közlekedésbiztonsági kampány miatt a térségben tartózkodott, a baleset helyszínén megígérte, hogy minden holttestet eljuttatnak a családjához. A miniszter együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak és a tragédia teljeskörű kivizsgálását ígérte – írja a Guardian.

Busszal ütközött egy autó az M3-ason

Autóbusszal ütközött össze egy személyautó az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Ófehértó térségében kedd reggel, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.

A buszon negyvenen utaztak, az autóban csak a vezetője tartózkodott.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére azt közölte, a baleset helyszínéről egy 60 év körüli férfit könnyebb sérülésekkel vittek kórházba.

Ikarus-buszokból született, rég elhagyatott üdülőházak szomorkodnak Tiszacsegén

Autók és buszok átépítéséből készült ideiglenes otthonokkal, illetve szárnyasoknak szánt otthonokkal tele a világ, hasonló példáknak azonban Magyarországon sem vagyunk híján, hiszen az elmúlt években szerszámosként, hétvégi házként, vagy épp csirkeólként használt magyar buszokról is tűntek fel fotók az internet különböző bugyraiban.

Ehhez a sorhoz kapcsolódik a Hajdú Volán egykori tiszacsegei üdülőjében álló

két, egykor gyerekeket fogadó emeletes ágyakat rejtő Ikarus 255-ös, illetve egy 266-os,

A BKK vezérigazgatója elismerte, hogy nem kommunikáltak valami jól a járatritkításról

Pénteken a BKK menetrendváltozást jelentett be, amely szerint 53 járat riktábban fog járni hétfőnként és péntekenként. A változás a villamosokat, a trolikat és a buszokat is érinti. Például az egyes villamost és az ötös buszt, valamint a 7E járatokat.

Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár ezután arról posztolt, hogy hosszú sorokban állnak az emberek a buszok előtt.

Én ma arra szólítottam fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ezt az indokolatlan és átgondolatlan járatritkítási csomagot vonja vissza

Minden BKK buszon és trolin elsőajtós felszállás lesz este nyolc után

Az esti órákban csak az első ajtónál lehet felszállni a jövőben a fővárosban közlekedő buszokra és trolikra – írja közleményében a BKK. Január 19-től, péntektől fokozatosan új rendszert vezet be a BKK: 20 óra után – a Rákóczi úton közlekedő járatok kivételével – a járművezetők a felszálláskor ellenőrzik az utazási jogosultságok meglétét.

Mint írják, az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy az utasok kifejezetten pozitívan ítélik meg és gyorsan alkalmazkodtak a hétvégén már a legtöbb járaton bevezetett első ajtós felszállási rendhez, valamint a BKK-nak is kedvező tapasztalatai vannak a rendszerrel kapcsolatban.

A tervek szerint március közepétől – a Rákóczi úton közlekedő járatok bizonyos szakaszainak kivételével – hétköznap 20 óra után, illetve hétvégén és ünnepnapokon a buszokra és a trolikra csak az első ajtónál lehet felszállni. Az intézkedést szakaszosan, több héten át vezetik be a fővárosban közlekedő buszokon és trolikon, ami a már megszokott és bevált rendszer kiterjesztése a hétköznap esti időszakra.

„Hülyegyerek, meg fogsz rohadni” – Videóban balhézott a buszvezető, aki nem örült a kerekesszékes utasnak

Felkavaró videót tett közzé a 444.hu. A történet arról szól, hogy 2023 novemberében egy elektromos kerekesszékes utas és kísérője megpróbáltak leszállni a 136-os buszról, ám ez annyira nem ment zökkenőmentesen, hogy végül a buszvezető káromkodva küldte el az egyik érintettet.

A kísérő elmondása szerint, amikor felszálltak, a nő indulás előtt megkérte a sofőrt, hogy tegye le az ilyen esetekre rendszeresített felszállást segítő rámpát, ám a sofőr  előbb azt állította, hogy a buszon nincs rámpa, majd azt kérdezte, hogy nem akar-e inkább a következő járattal menni. Ezután a sofőr a rámpát mégis leengedte.

Ezután a leszállásnál is adódtak gondok. A sofőr állítása szerint nem működött a leszállásjelző, és ezután kezdődött a konfliktussorozat.  A sofőr azt mondta a kísérőnek, hogy

Zöldebb lesz egy város, ha ingyenes a közösségi közlekedése?

A tatai önkormányzatban novemberben megszavazták, hogy 2024-től legyen ingyenes a helyi közösségi közlekedés (azaz minden városon belüli buszjárat) a város lakóinak. Úgy számoltak, hogy a tatai lakosok évente összesen 30-35 millió forintot fizetnek a Volánbusznak a helyi utazásokért, és ezt az összeget a város ezentúl átvállalja. A polgármester akkor a megyei lapnak azt mondta, ezzel szeretnék rávenni a városban közlekedőket, hogy az autóból szálljanak át a buszokra.

A terv azonban egyrészt nem valósulhatott meg úgy, ahogy elképzelték, másrészt pedig ha az eddigi nemzetközi tapasztalatokat és a szakirodalmat megnézzük, akkor az is kiderül, hogy a célt sem lesz könnyű vele elérni, sőt.

Az alapproblémát a 23 ezer lakosú magyar kisvárosban az jelentette, hogy ha ingyenes lett volna a buszozás, akkor senki sem tudta volna pontosan megmondani, hogy hányan utaztak ingyen. A Volánbusznak így kellett volna kiállítani a számlát, amire nem vállalkozott. A megoldás az lett, hogy a tataiak jelképes, 130 forintért vehetnek havi bérletet vagy 1800 forintért éveset – de január helyett csak februártól, mert ennyi idő kell a Volánbusznak felkészülni az új rendszerre.

Árokba borult egy busz Szabolcsban

Árokba csúszott egy autóbusz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtura közelében vasárnap reggel, közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.

Mint írták, a jármű a 403-as főút és a 4102-es út körforgalmánál lesodródott az úttestről, átszakította a szalagkorlátot, majd oldalával az árokba borult.

A buszon harmincöten utaztak, közülük többen a nyíregyházi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt saját erejükből el tudták hagyni a járművet, a többieket az egységek mentették ki.

Így alakul a vonat- és buszközlekedés az ünnepi időszakban

A közlekedési társaságok járatai karácsonykor és az év végén, újévkor megváltozott rend szerint járnak – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint december 22-től január 2-ig az utasforgalom szempontjából frekventált napokon a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a más hétvégéken megszokottnál több kocsival közlekednek.  Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állít a társaság a tervezetten felül, ha az utasforgalom ezt megkívánja. A közleméyben ugyanakkor hangsúlyozták, hogy érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat és az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációjában is.

December 24-én és 25-én az ünnepnapi, december 26-án a vasárnapi, december 31-én az ünnepnapi, január elsején a vasárnapi, január 2-tól pedig a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: csütörtökön munkanapon és a hét utolsó tanítási napján, 22-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, 23-án szabadnapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. December 24-én, szenteste és december 25-én, karácsony első napján munkaszüneti napi menetrendnek megfelelően közlekednek az autóbuszok. December 26-án a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes.

Akkor dugó lett a Normafánál, hogy a rendőrök visszafordítják az autókat

A Budapest, XII. kerületi Normafához vezető Eötvös úton 2023. december 10-én 13:30 óra körül jelentős torlódás, hosszú járműsor alakult ki – közölte honlapján a rendőrség.

Mint írták, a rendőrök a víztoronytól visszafordítják a személygépjárműveket.

A Normafa parkolójáig az Eötvös út és a Fülemile út kereszteződésétől csak az autóbuszoknak van lehetősége behajtásra.

Vannak gondok a közlekedésben a havazás miatt, a Gellérthegy elesett – videó

Fővárosszerte a havazás miatt több baleset történt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-on. A tájékoztatás szerint a hó miatt is több járat terelő útvonalon, vagy egyáltalán nem közlekedik:

a 8E autóbusz terelve jár, a Sasadi út és a BAH-csomópont közötti megállókat nem érinti.

A 27-es, a 60A és a 60B autóbusz nem jár.

Lelökték a buszról Zoltánt, amputálni kellett lábát

Térdtől lefelé amputálni kellett egy budapesti férfi lábát, miután lelökték a 9-es buszról – írja a Blikk. Letfusz Zoltán a lapnak elmondta, hogy már éppen lépett volna le a buszról, amikor hátulról meglökték. Elmondása szerint nem ő volt a célpont, néhány suhanc a buszon zaklatta az egyik utast, eredetileg őt akarták lelökni a megállóban, végül ő járt pórul.

A férfi az esés miatt combnyaktörést szenvedett, megoperálták, de utána – vélhetően egy észre nem vett bokatörés miatt – kezdődtek az igazi gondok. Azt mondta, a sérülés elfertőződött, végül olyan súlyos lett, hogy térdnél amputálni kellett a lábát.

Mindössze annyi volt a bűnöm, hogy rosszkor voltam rossz helyen

Lángolt egy BKV-busz kereke Budapesten

Kigyulladt egy csuklós busz jobb hátsó kereke Budapest XIX. kerületében, a Kós Károly téren – írja a Katasztrófavédelem a saját oldalán.

A tájékoztatás szerint a sofőr egy porral oltóval eloltotta a lángokat. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral visszahűtik és hőkamerával átvizsgálják a BKV-autóbuszt.

The post Lángolt egy BKV-busz kereke Budapesten first appeared on 24.hu.

Sztrájkot hirdetett decemberre a Volán-szakszervezet, az egész munkavállalói állományt érinteni fogja

Két napos sztrájkot hirdetett a Volán-szakszervet, miután eredménytelenül zárultak a péntek délelőtti bértárgyalások.

A munkabeszüntetésre december 10-11-én kerül sor, és a tervek szerint az egész munkavállalói állományt érinteni fogja.

A szakszervezet közleménye szerint a 25 százalékos bérfejlesztési igényükre, a tulajdonos Volánbusz felhatalmazás hiányában nem tudott ajánlatot tenni pénteken, de mindezek ellenére a Volánbusz és a MÁV Zrt. képviseletét ellátó felső vezetők ígéretet tettek arra, hogy „mindent elkövetnek annak érdekében”, hogy 2024. január 20. napjáig megállapodásra kerüljön sor és a bérfejlesztés végrehajtása, 2024. január 1. napjával megtörténjen.

Kigyulladt egy menetrendszerinti busz a 6-os főúton

Egy kigyulladt busz oltási munkálatainak idejére lezárták a 6-os főutat Dunaföldvár térségében, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

A főút 85-ös kilométerében gyulladt ki a menetrendszerinti busz. Az utasok és a sofőr is épségben elhagyták a járművet.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a dunaújvárosi és a solti hivatásos, valamint a dunaföldvári önkéntes tűzoltók három vízsugárral oltják a lángokat, írja az MTI.

Fülöp-szigeteki sofőrök vezethetik a fővárosi buszokat, intenzív magyar tanfolyamon is részt vesznek

Két hónapig tartó kulturális és szakmai továbbképzésen vesz részt az a huszonhárom Fülöp-szigeteki buszsofőr, akikkel, ha meg nem is szűnik, átmenetileg enyhülhet a munkaerőhiány az egyik budapesti buszos szolgáltatónál, az Arrivabus Kft-nél – írja a Telex. A főváros menetrend szerinti járatainak jelentős részét üzemeltető Arriva a Pannonjob Kft-vel, illetve egy helyi partner segítségével kereste a megfelelő jelentkezőket a délkelet-ázsiai országban. Mint írják, a helyi előszűrésen száz alkalmas jelentkező közül választották ki azokat, akik a napokban Magyarországra érkeztek, derült ki a buszos cég hétfői sajtótájékoztatóján. A Fülöp-szigeteki sofőrök januártól állnak munkába, így bárki találkozhat majd velük.

A cikk szerint a magyarországi kalandba belevágó Európán kívüli buszvezetők a szokatlan toborzási folyamat végén szembesülhetnek egy alapvető akadállyal. Ugyanis, bár anyanyelvük mellett angolul is beszélnek, mert az is hivatalos nyelve a Fülöp-szigeteknek, Magyarországon sokan semmilyen idegen nyelven nem kommunikálnak. Erről Krsják Attila, az Arrivabus kultúra és elkötelezettség vezetője azt mondta, hogy a 23 frissen toborzott sofőr ma kezdte el a felkészülést a magyarországi viszonyokra és az minden részletre kiterjed. Bár mindegyikük jól tud angolul, sőt, az utolsó állásinterjúkat is ezen a nyelven készítették velük,

a következő hetekben intenzív magyar tanfolyamon is részt vesznek majd.