Best WordPress Hosting
 

Betiltanák a tacskók tenyésztését Németországban

Komoly felzúdulást okozott Németországban egy új törvényjavaslat, aminek értelmében a tacskókkal az élen egy sor kutyafajta tenyésztését betiltanák az országban – írta meg a Sky News.

A tervezet szerint az intézkedés lényege az lenne, hogy elejét vegyék, hogy olyan tulajdonságok öröklődjenek tovább a kutyák között, amik különféle szenvedéseket okoznak az állatoknak. Példaként említik a rövid lábakat, a szőrtelenséget, a csontozat vagy a fogak rendellenességeit, de a várható alacsony élettartamot is. A szöveg értelmében a „farkasszerű” kutyákat leszámítva szinte az összes fajta veszélyben lehet a tacskótól kezdve a bulldogokon át a basset houndig. De a német juhászok sem lehetnek nyugodtak a jellemzően alacsony várható élettartamuk miatt.

A német Kennel Club (VDH) petíciót indított, hogy a tervezetet vonják vissza, vagy gondolják újra, mert ha rossz intézkedés születik, az több fajta végét is jelentheti. Eközben a mezőgazdasági minisztérium cáfolja, hogy egyes fajtáknak üzennének hadat, a tárca szerint a szaporítókkal szemben akarnak fellépni.

Ősi civilizáció hozhatta létre az első hibridet

Az ősi Mezopotámiát nem véletlenül nevezik a civilizáció bölcsőjének, ugyanis az írás mellett számos fontos tudás maradt fenn tőlük. A régészeti leletek szerint a civilizáció olyannyira fejlett volt, hogy mintegy 4500 évvel ezelőtt már hibrid állatokat tudtak létrehozni – írja az IFLScience.

2006-ban 25 állat csontjait fedezték fel Tell Umm el-Marrában, egy észak-szíriai sírban. A csontvázak lovakra hasonlítottak, azonban a régészek felfedezték, hogy eltérőek voltak a testük arányai, ráadásul rájöttek, hogy a lovakat a leletek keletkezéséhez képest csak 500 évvel később vezették be a területre.

Az Institut Jacques Monod régészei aprólékos DNS-szekvenálást követően megállapították, hogy a maradványok kungákhoz tartoznak – a nőstény házi szamár és a hím vadszamár keresztezésével létrehozott hibridekhez.

Mi történne a kutyákkal, ha eltűnnének az emberek?

Az emberiség az évezredek során több mint 400 kutyafajtát tenyésztett ki, amelyek mind-mind némileg eltérő fizikai és viselkedési tulajdonságokkal rendelkeznek. A tenyésztők legfőbb célja kezdetben a terelés, a vadászat és az őrzés segítése volt, később azonban a külső jegyek váltak a legfontosabbá, melynek hatására egyre kisebb állatok jelentek meg.

Napjainkban több száz millió háziasított kutya él a világon, amelyek nagy része emberek környezetében, nekik kiszolgáltatva tölti a hétköznapjait. Így felmerül a kérdés, mi lenne velük, ha az emberiség megszűnne létezni, írja az IFLScience.

A közvetlen hatás durva lenne. Azok a kutyafajták, amelyek alapvető szükségleteik, például az élelem, a menedék és az egészségügyi ellátás tekintetében nagyban függenek tőlünk, nem sokáig bírnák. Ez kevesebb mint a kutyák 20 százalékát érintené, később azonban működésbe lépne a természetes szelekció.

Több ezer lazac szökött meg

Gyönyörű fotókkal gazdagon illusztrált riport jelent meg a The Guardian honlapján: a nagy magyar síkságról nézve meglehetősen távoli, mégis érdekfeszítő ügyet dolgoz fel a cikk, mégpedig azt, hogy a nyílt tengeren, karámokban tenyészett lazacok közül egyre többen kiszabadulnak, s ha már így esett, akkor keverednek a vadlazacokkal. Ami a mi szabadságpárti pozíciónkból elsőre jó hírnek tetszik, csakhogy a mixből születő ivadékok silányítják a vadlazacok génállományát, ugyanis a keresztezett példányok gyorsabban és fiatalabban érő utódokat hoznak létre, ami aláássa a faj természetben való szaporodási és túlélési képességét.

A riport apropója, hogy a múlt hónapban több ezer, karámban tenyészett hal szökött meg, számos példányra a közeli folyókbantaláltak rá, ahogy a folyásiránnyal szemben (és az ösztöneiknek megfelően) úsztak fölfelé ívni.

Mindez nálunk bulvárhír, ott viszont vészhelyzet, ami az újságok címlapjára került.