Best WordPress Hosting
 

A City Taxinál vizsgálódik a GVH, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt

Eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – közölte a GVH. A versenyhivatal gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője és általa nyújtott személytaxi szolgáltatáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásai tekintetében.

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a City Taxival szemben, mivel észlelte, hogy a vállalkozás valószínűsíthetően több ponton is megtévesztette a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával, mert a City Taxi 2024. január 10-től olyan állításokkal népszerűsíti a vállalkozását, amelyek:

„a magyar” jelző – többlettartalom nélküli használatával – valószínűsíthetően megtévesztik a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője kapcsán,

A Temuval szemben versenyfelügyeleti eljárást indít a GVH, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat és megtévesztés miatt

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben. A GVH az elmúlt hetekben több bejelentést is kapott a platform intenzív kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban. A GVH közleményében azt írja, vizsgálói értékelték a beadványokban foglaltakat, információgyűjtést végeztek, és ez alapján a nemzeti versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indít, ugyanis a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat. A Gazdasági Versenyhivatal 2024. február 27-én közölte, hogy több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban.

A rendelkezésre álló információk és adatok alapján az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően

olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, ami alkalmas lehet arra, hogy megtévessze a fogyasztókat.

Rezsiszámlák: hiába fordult a GVH-hoz az MSZP frakcióvezetője

Hiába fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a napokban Tóth Bertalan ellenzéki országgyűlési képviselő az MVM Next Zrt. – a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője szerint félrevezető – számlázási gyakorlata miatt, a hivataltól várhatóan nem számíthat érdemi válaszra. A GVH ugyanis illetékesség hiányában valószínűleg a fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó kormányhivatalhoz továbbítja a bejelentést, ez derül ki legalábbis a megkeresésünkre adott válaszukból.

Mint írták: „A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 57. § (1) bekezdése alapján az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre (valamint a villamosenergia-ellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására) vonatkozó, jogszabályban és az engedélyesek üzletszabályzatában foglalt rendelkezések, lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hatásköreinek tiszteletben tartása mellett – a fogyasztóvédelmi hatóság (Kormányhivatal) jár el. Ennek megfelelően…ezen panaszok a GVH hatáskörének hiányában minden esetben megküldésre kerültek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező (fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró) Kormányhivatalok részére.”

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) egyébként érdeklődésünkre már közölte, a BFKH fogyasztóvédelmi osztálya az elszámolási metódust korábban megvizsgálta és megállapította, hogyaz MVM számlázási gyakorlata nem jogellenes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot nem valósít meg. Az MVM Next Zrt. honlapján közzétett információ és az elszámolás elvégzése megfelel a vonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak – szögezték le.