Best WordPress Hosting
 

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a DIGI tájékoztatási gyakorlatával kapcsolatban

A nemzeti versenyhatósághoz olyan jelzések érkeztek, hogy a DIGI következetlen és ellentmondásos tájékoztatási gyakorlatot folytatott a legutóbbi díjemelésének feltételeiről.

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Pert nyert a Pest Vármegyei Főügyészség egy gépjármű-kereskedő ellen, amely a megrendelés és a szállítás között felmerülő áremelkedést teljes egészében és feltétel nélkül a vásárlóra hárította.

Miért fontos ez? Mivel az ügyészség közérdekű pert nyert meg jogerősen, ez azt jelenti, hogy ezentúl sehol sem lehet feltétel nélkül az autóvásárlókra hárítani minden piaci kockázatot.

Előzmények:

Rezsiszámlák: hiába fordult a GVH-hoz az MSZP frakcióvezetője

Hiába fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) a napokban Tóth Bertalan ellenzéki országgyűlési képviselő az MVM Next Zrt. – a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője szerint félrevezető – számlázási gyakorlata miatt, a hivataltól várhatóan nem számíthat érdemi válaszra. A GVH ugyanis illetékesség hiányában valószínűleg a fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozó kormányhivatalhoz továbbítja a bejelentést, ez derül ki legalábbis a megkeresésünkre adott válaszukból.

Mint írták: „A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 57. § (1) bekezdése alapján az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre (valamint a villamosenergia-ellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására) vonatkozó, jogszabályban és az engedélyesek üzletszabályzatában foglalt rendelkezések, lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén – a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal hatásköreinek tiszteletben tartása mellett – a fogyasztóvédelmi hatóság (Kormányhivatal) jár el. Ennek megfelelően…ezen panaszok a GVH hatáskörének hiányában minden esetben megküldésre kerültek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező (fogyasztóvédelmi hatóságként eljáró) Kormányhivatalok részére.”

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) egyébként érdeklődésünkre már közölte, a BFKH fogyasztóvédelmi osztálya az elszámolási metódust korábban megvizsgálta és megállapította, hogyaz MVM számlázási gyakorlata nem jogellenes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot nem valósít meg. Az MVM Next Zrt. honlapján közzétett információ és az elszámolás elvégzése megfelel a vonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak – szögezték le.

Tisztességtelen lehet, ha ilyen szerződést köt velünk egy utazási iroda

A Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata eredményeként közérdekű pert indított egy Pest vármegyei utazási irodával szemben, mivel az utazási iroda utasokkal kötött szerződéseiben tisztességtelen általános szerződési feltételeket alkalmazott.

Az egyik ilyen kifogásolt kikötésben az utazási iroda fenntartotta a szerződés egyoldalú módosításának jogát, amely folytán jogellenesen bármikor, akár saját javára korlátlanul módosíthatta volna a szerződést.

Egy másik támadott rendelkezés alapján az utazási iroda az előleg befizetése ellenére sem volt köteles az utazás szervezését megkezdeni. Így a fogyasztó hiába gondolhatta azt, a befizetett előleg még nem biztosította az utazás lefoglalását.

A Gazdasági Versenyhivatal közel 22 milliós bírságot szabott ki a Telekomra

Tíz év alatt a tizedik fogyasztóvédelmi típusú jogsértését követte el a cég.