Best WordPress Hosting
 

Torgyánulunk

Bauer Tamás: Torgyánulunk?

Két követeléssel reagáltak az ellenzéki pártok a kegyelembotrányra. Egyfelől – nagyon helyesen – követelték a köztársasági elnök és az igazságügy-miniszter lemondását, amit azok, ha nem is azonnal, de néhány nap elteltével meg is tettek. Másfelől – és a továbbiakban ezzel foglalkozom – azt követelik, hogy ezentúl ne az Országgyűlés válasszon köztársasági elnököt, hanem közvetlenül „a nép”, „az emberek”. Rosszul teszik, hogy ezt követelik.

Mi ez?

Bödőcs Tibor: Anyám szokta fejemre olvasni a rólam írt kommenteket

Ha jól értem a metaforát a könyvben, te vagy a japán táncolóegér, amelyik véres hurkaként végzi, miután a hentesek átveszik a kisállatboltot.

Te mondád. Ez a Nagyszerű befektetés című szövegben szerepel, amit az utolsók között kanonizáltunk. Már épp lezárni terveztük az anyagot, ám akkor történtek bizonyos események kis hazánkban.

Ilyen esemény volt, hogy a kormányközeli MCC megvette a Librit, amelynek többek között a könyveidet kiadó Helikon is a része. Akkor tehát nem puszta véletlen az áthallás?

2,9 millió forintos négyzetméteráron árulják a Torgyán-villát

950 millióért, négyzetméterenként több mint 2,9 millió forintért árulják Torgyán József egykori luxusvilláját a XII. kerületben – szúrta ki a hirdetést a Pénzcentrum. A Torgyán-villa egy 1200 négyzetméteres telken fekszik, maga az épület 6 szóbás, panorámás, van benne lift és szauna is.

A cikk emlékeztet: Torgyán József, az FKGP egykori elnöke, volt agrárminiszter még 2000-ben vásárolta meg az ingatlant, az akkori hírek szerint 50 millió forintért, a felújítási munkák után villájának értékét kb. 100-120 millióra becsülték. A néhai politikus a vagyonnyilatkozatában csak egy társasház egyhatod részét tüntette fel, a luxusvillát nem. Amikor kérdőre vonták emiatt, azt mondta: azért hallgatta el az ingatlant, hogy „betörő-, rabló- és robbantócsoportok” ne kapjanak információt arról, hogy pontosan hol lakik.

Torgyán József 2017 januárjában, 85 évesen hunyt el.