Best WordPress Hosting
 

A Mercedes csapatfőnöke Verstappenről: Természetesen őt szeretnénk leginkább

Nyáron várható döntés a Forma-1-es Mercedes istállónál arról, hogy kivel kívánják pótolni az idény után a Ferrarihoz szerződő, hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közölte, hogy több jelölt is van a 39 éves brit utódlására, és a kívánságlista első helyén a címvédő holland Max Verstappen áll.

Természetesen őt szeretnénk leginkább, de más megoldások is szóba jöhetnek

Hamiltonék főnöke el sem utazik a Japán Nagydíjra

Toto Wolff, a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Mercedes csapatvezetője nem lesz jelen a jövő heti Japán Nagydíjon. Az osztrák szakember a PA hírügynökség értesülései szerint már korábban döntött arról, hogy személyesen nem lesz ott Szuzukában, így a távolmaradásának nincs köze az istálló gyenge szezonkezdéséhez és a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon mutatott rossz produkciójához.

Wolff – aki tavaly térdműtéte miatt maradt távol a japán és az azt követő katari versenytől – folyamatos kapcsolatban lesz majd a hétvége alatt a csapattal, helyi feladatait pedig az istálló helyszínen tartózkodó vezetői közösen látják el.

A döntést a szakember nem indokolta, ugyanakkor egy tavalyi interjújában már jelezte, hogy fokozatosan szeretné ritkítani a jelenlétét a versenyhétvégéken.

Vizsgálat indul a Mercedes Forma-1-es csapatfőnöke és felesége ellen

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indított a Mercedes csapatfőnöke és felesége ellen.

Az FIA közleménye szerint a sajtóban megjelent hírek miatt döntöttek a vizsálat mellett, amelyek szerint egy csapatfőnök bizalmas információkat kapott egy személytől, aki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló cégnél dolgozik. A szövetség neveket nem közölt, de a lapok konkrétan megírták, hogy Toto Wolff, a Mercedes első embere kapta az információkat feleségétől, Susie Wolfftól, aki a női F1 Akadémia vezetője.

Elkeserítő, hogy a függetlenségemet és megbízhatóságomat megkérdőjelezik ilyen módon, különösen azért, mert úgy tűnik, megfélemlítő és nőgyűlölő indíttatású a támadás, amely a családi állapotomat veszi célkeresztbe és figyelmen kívül hagyja a képességeimet

Verstappen visszaszólt a rivális csapatfőnökének: Elég szar versenyük volt, lehet, azért volt dühös

Max Verstappen rekordot döntött a Forma-1 Olasz Nagydíján, ugyanis az egymást követő futamgyőzelmét aratta. A rivális Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem volt ettől elájulva, szerinte jelentéktelen a Red Bull holland versenyzőjének csúcsdöntése, ami a Wikipédián jól mutat, de amúgy ott sem nézi meg senki.

Az osztrák istálló részéről volt már reakció, de a hétvégi, szingapúri futam előtti sajtónapon Verstappen is elmondta, mit gondolt minderről. Ahogy várható volt, csípős megjegyzést tett.

Nem voltam elkeseredve, amiért ilyet mondott. Elég szar versenyük volt, lehet, azért volt dühös. Néha olyan, mintha ő is nálunk dolgozna, de szerencsére nem

Óvodás nyilatkozatháborút indított el Verstappen szédületes rekordja

Megy a szóbeli adok-kapok a Red Bull és a Mercedes között azt követően, hogy Max Verstappen sorozatban tizedik futamát is megnyerte a Forma-1-ben, amivel új rekordot állított fel. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke próbálta azzal elütni a dolgot, hogy őt nem érdeklik az ilyen statisztikák, ezek maximum a Wikipédiára jók, de ott sem olvassa el senki, amire érthetően a rivális csapat részéről érkezett a válasz.

„Valaki szólhatna Totónak, hogy a Wikipédia az egyik legolvasottabb oldal. De ez lényegtelen is, mi a magunkr részéről boldogok vagyunk, és örömmel tudunk magunkénak egy ilyen rekordot. Ami a különbség köztük és köztünk, hogy mi csak a saját csapatunkkal foglalkozunk, azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk, és nem sztorikat gyártunk, mint ők.

Nem is nagyon érdekel minket a Mercedes, amíg nem komoly riválisok

Biciklibalesetben összetörte magát a Mercedes csapatfőnöke

A Forma-1-ben jelenleg a nyári szünet zajlik, a pilóták, csapatvezetők, mérnökök, szerelők, háttéremberek ilyenkor igyekeznek feltöltődni a szezon második fele előtt.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a családjával nyaral, de nem telik felhőtlenül a szabadság, mivel hegyi kerékpározás során balesetet szenvedett, és eltörte a könyökét.

Toto Wolff has suffered a fractured elbow while downhill mountain biking

Gúnyt űzött Alonsóból a Mercedes csapatfőnöke

Fernando Alonsónak nagyon bejött a váltás, nem elég, hogy az Aston Martinnal sorozatban szállítja a dobogós helyezéseket és jelenleg a harmadik helyen a világbajnoki pontversenyben, de ismét ott van a középpontban. A Kanadai Nagydíjon például látványos csatája volt Lewis Hamiltonnal, majd kedvesen beszólogattak egymásnak a futamot követően.

A verseny során volt egy olyan pillanat, amikor a hétszeres világbajnokot a boxban a spanyol rivális elé engedték ki, aki kicsit meg is rángatta a kormányt, hogy jelezze, veszélyes volt a kiengedés a Mercedes részéről. A csapatrádión közölte azt is, hogy fékeznie is kellett.

A rendező tökéletes ütemben kapta el azt a pillanatot, amikor Alonso kormányrángatása után Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a garázsban grimaszolva leutánozta a mozdulatot.

Hamilton és a Mercedes már előre fél a pillanattól, amikor a pénzről kell beszélni

Toto Wolff, a Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke szerint napokon belül meghosszabbíthatják sztárversenyzőjük, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal szerződését. A 38 éves brit jelenlegi megállapodása még hat hónapig érvényes, de Wolff szerint inkább csak napokat, mint heteket kell várni a hivatalos bejelentésre.

Szinte minden hétvégén megkapjuk ezt a kérdést, viszont a tárgyalások még folyamatban vannak. Hamarosan megállapodunk, de olyan jó a kapcsolatunk, hogy ódzkodunk attól a pillanattól, amikor a pénzről kell beszélnünk

– fogalmazott Wolff, aki hozzátette, a maga részéről örülne, ha már a most hétvégén sorra kerülő Kanadai Nagydíj előtt megszületne az egyezség.