Best WordPress Hosting
 

Szöllősi György elmondta, mit gondol arról, hogy Milák Kristóf beintett a sajtónak

Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszóbajnokságot, az újságírószakma nehezményezte, hogy a helyszínen levegőnek nézte a médiamunkásokat, nem nyilatkozott, a fotósokkal pedig állítólag még ennél is tiszteletlenebbül bánt. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke is megszólalt az esetről.

Magyar Pétert vasárnap a hangszórói miatt támadta a TV2 Tények, mely szombaton még azt is eltitkolta, hogy Magyar óriási demonstrációt tartott Budapesten

A TV2 Tények című műsora április 6-án, szombaton este egyáltalán nem adott hírt az elmúlt évek egyik legnagyobb, aznap déltájban megtartott és a világsajtó jelentős részét is kiemelten foglalkoztató utcai demonstrációjáról, ehelyett Magyar Pétert támadó és a Fidesz melletti voksolást promotáló, reklámjellegű videót sugárzott a hírműsorban a kormánypárt kommunikációs igazgatójától. A Tények vasárnap este a hangszórói miatt kezdte el támadni a volt igazságügyi miniszter exférjének, Magyar Péternek az előző napi demonstrációját.

Az USA ideiglenes kikötőt épít Gázában

Az amerikai hadsereg ideiglenes kikötőt és mólót épít a Gázai övezet partjainál, hogy új útvonalat biztosítson a humanitárius segélyek számára – erről tesz bejelentést Joe Biden csütörtök este országértékelőjében. Erről a Washington Post és más amerikai lapok írtak magas rangú kormányzati tisztviselőkre hivatkozva.

A tisztviselők, akik a Fehér Ház által meghatározott alapszabályok értelmében névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak, elmondták, hogy a terv része Biden azon utasításának, hogy „elárasszák az övezetet” légi, szárazföldi és tengeri úton érkező segélyekkel.

The post Az USA ideiglenes kikötőt épít Gázában first appeared on 24.hu.

Netanjahu: Minden kísérletet ellenezni kell, ami a háborút leállítaná

Van nemzetközi nyomás, és egyre növekszik, de különösen akkor kell összezárnunk, ha a nemzetközi nyomás növekszik. Együtt kell állnunk, hogy ellenezzünk minden kísérletet a háború befejezésére.

– mondta Benjamin Netanjahu a Reuters szerint. Az izraeli miniszterelnök arról is beszélt, hogy az izraeli hadsereg Gáza minden városában ellenáll a Hamásznak, és ez igaz Rafára is, amit az utolsó Hamász-erődítménynek nevezett.

Aki azt mondja, hogy ne menjünk be Rafába, azt mondja, veszítsük el a háborút. Ez nem fog megtörténni.

Belgium légihídon keresztül juttatott segélyt a Gázai övezetbe

Belgium a palesztinok megsegítésére létrehozott nemzetközi légihídművelet keretében eljuttatta első segélyszállítmányát a Gázai övezetbe – tájékoztatott a belga külügyminisztérium csütörtökön. A belga külügyi tárca az MTI-hez eljuttatott üzenetében közölte, légierejének teherszállító repülőgépe sikeresen végrehajtotta első küldetését a Jordánia által koordinált nemzetközi légihíd keretében.

A gázai palesztin lakosságnak eljuttatott sürgősségi támogatás élelmiszeradományból és a térség lakói sürgős szükségleteinek kielégítését szolgáló egyéb eszközökből álltak. Az akciót európai és nemzetközi partnerekkel szoros együttműködésben hajtották végre – emelték ki. Belgium az elkövetkező napokban részt fog venni további, szintén légi úton tervezett segélyszállítási műveletekben – tájékoztattak.

Belgium ismételten a humanitárius segítségnyújtáshoz való akadálytalan hozzáférést sürgeti, és azonnali tűzszünetre szólít fel – tette hozzá közleményében a belga külügyminisztérium.

Izrael folytatja a harcokat a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg (IDF) folytatta a harcokat csütörtökön a Gázai övezetben és az északon, a libanoni határnál – jelentette a helyi média a hadsereg közlése alapján.

Az IDF katonái tetemes mennyiségű fegyvert találtak a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisz Hamad negyedében, és megsemmisítették az iszlamisták parancsnoki központjait. Emellett razziát hajtottak végre egy fegyvereket és katonai felszereléseket gyártó épületben.

A szárazföldi egységek alagutakat derítettek fel, és megöltek több fegyveres palesztint. Izrael bejelentette, hogy a jövő héttől engedélyezi az Egyesült Arab Emírségek finanszírozta humanitárius segélyek bejuttatását Gázába tengeri úton. Izraelre egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik a gázai civileket sújtó humanitárius válság, a segélyszállítási nehézségek miatt.

Az EU elítélte az újabb izraeli telepek építésének engedélyezését

Az Európai Unió elítéli, hogy az izraeli hatóságok a héten jóváhagyták legkevesebb 3426 lakóegység építésének vagy bővítésének tervét, tovább növelve ezzel az illegális telepek számát a megszállt Ciszjordániában – közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) csütörtökön.

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter február végén egy ciszjordániai merénylet után jelentette be, hogy Izrael több mint háromezer telepeslakás felépítésének terveivel válaszol a terrortámadásra. A bejelentés nyomán az építkezéseket engedélyező izraeli tervbizottság szerdán több mint háromezer új lakás felépítését hagyta jóvá Ciszjordániában. Az elmúlt évben összesen 18 515 új lakás építését engedélyezték az 1967-ben Jordániától elfoglalt területen.

Az uniós külügyi szolgálat szóvivője útján csütörtökön közzétett közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió sürgeti Izraelt, hogy vonja vissza ezeket a döntéseket. A telepek a nemzetközi jog értelmében jogellenesek, és akadályozzák a békét, mivel veszélyeztetik a kétállami megoldást, vagyis hogy Izrael mellett megalakuljon egy palesztin állam – emelték ki. A települések bővítése továbbá teljesen összeegyeztethetetlen a feszültségek csökkentésére irányuló erőfeszítésekkel, ami – mint kiemelték – még fontosabb a közelgő vallási ünnepek, a ramadán, a pészah és a húsvét előtt.

Meghalt egy áruszállító hajó legénységének három tagja húszi rakétatámadásban

A True Confidence áruszállító hajó legénységének három tagja meghalt egy rakétatámadásban szerdán Jemen közelében – erősítették meg csütörtökön közleményben a száraz ömlesztettáru szállítására használt tengeri jármű tulajdonosai és vezetői.

A legénység két másik tagja súlyos sérüléseket szenvedett – derült ki a Reuters erről szóló jelentéséből.

A hajó sodródik a szárazföldtől, a mentési előkészületek folyamatban vannak – fűzték hozzá a tulajdonosok.

Vizsgálat: Géppuskával lőtt az újságírókra az izraeli hadsereg a Reuters riporterének októberi halála után

0,50-es kaliberű lövedékekkel lőttek az újságírók tartózkodási helyére tavaly októberben, miután megölték az Issam Abdallah vizuális újságírót – írja a Reuters a Holland Alkalmazott Tudományos Kutatási Szervezet (TNO) csütörtökön megjelent, végleges jelentésére hivatkozva.

A Reuters újságíróját a decemberi előzetes jelentés szerint egy 1,34 kilométerre lévő izraeli tank ölte meg az október 13-i támadásban Libanonban, miután két 120 milliméteres lövedéket lőtt ki az újságírókra, majd ezután olyan típusú lövedékeket lőttek ki rájuk, amilyeneket az izraeli Merkava harckocsikra szerelhető Browning gépágyúk használnak – áll a jelentésben. Az első lövedék megölte a 37 éves Issam Abdallahot, és súlyosan megsebesítette a 28 éves Christina Assit, az AFP fotóriporterét.

A jelentés szerint az izraeli tank egyértelműen azonosítható újságírócsoportra lőtt 1 perc 45 másodpercig tartó támadás során.

Géppuskával lőtt nemzetközi újságírókra az izraeli hadsereg a Reuters riporterének halála után

A háború szerdai eseményeit itt lehet visszaolvasni.

The post Géppuskával lőtt nemzetközi újságírókra az izraeli hadsereg a Reuters riporterének halála után first appeared on 24.hu.

Zelenszkij: az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy ne támogassa Ukrajnát

A Joe Biden amerikai elnök által Ukrajna számára ajánlott katonai segélycsomag washingtoni képviselőházi elfogadását sürgette Münchenben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton.

„Számítunk a kongresszus pozitív döntésére. Számunkra létfontosságú ez a csomag” – hangsúlyozta Zelenszkij a Kamala Harris amerikai alelnökkel a biztonságpolitikai fórum keretében lezajlott tárgyalás után közösen tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, Ukrajna a legfontosabb szövetségesének további támogatásától függ, és hozzátette, hogy nagyon hálásak az eddigi segítségért.

Zelenszkij szerint Ukrajna stratégiai partnereként az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy ne támogassa országát. Hozzátette viszont, hogy az amerikai-ukrán szövetség fennmaradására számít.

80 százalékos Putyin támogatottsága a választási kampány kezdetén

Az orosz választópolgárok csaknem 80 százaléka a hivatalban lévő elnökre, Vlagyimir Putyinra szavazna, ha most vasárnap rendeznék a választásokat, tette közzé friss felmérésének eredményét honlapján szombaton az Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központ (VCIOM).

Az 1600 fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés eredményeinek közzétételét az oroszországi elnökválasztás kampányának hivatalos kezdetére időzítették. A felmérés eredményei szerint a független jelöltként induló Putyinra 79 százalék szavazna, míg vetélytársai közül Vlagyiszlav Davankov (Új Emberek párt) 4, Nyikolaj Haritonov (Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja) szintén 4, Leonyid Szluckij (Oroszországi Liberális Demokrata Párt) pedig 2 százalékot szerezne. Választási részvételi szándékát a megkérdezettek 77 százaléka jelezte, közülük 63 százalék biztosan, 14 valószínűleg elmegy szavazni.

Az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács március 17-re írta ki az elnökválasztást, majd aközponti választási bizottság úgy döntött, hogy a választást március 15. és 17. között rendezik meg. Ez lesz az Oroszországi Föderáció történetében az első háromnapos elnökválasztás. A szavazólapon az említett négy jelölt neve fog szerepelni.

Tucker Carlson Navalnij haláláról: Vezetőnek lenni annyit jelent, hogy néha megölsz embereket

A néhány napja még Putyinnal interjúzó Tucker Carlsont is utolérte Alekszej Navalnij halálának a híre. A Fox News egykori műsorvezetője Dubajban vett részt a World Governments Summit konferenciáján, ahol a pódiumon ülve, a beszélgetés egy pontján az orosz ellenzéki vezető haláláról kérdezték.

Minden vezető öl embereket, ki többet, ki kevesebbet. Vezetőnek lenni annyit jelent, hogy néha megölsz embereket

– kommentálta a híreket Carlson, aki ezek alapján azon emberek népes táborába tartozik, akik szerint Putyin és a Kreml áll Navalnij halála mögött.

Új feladat áll az Avgyijivkából kivonuló ukrán csapatok előtt

A Donyec megyei Avgyijivkából történt kivonulásukat követően új védelmi vonalat építettek ki az ukrán csapatok a várostól nyugatra – közölte Dmitro Licsovij, a frontszakasz katonai szóvivője szombaton az ukrán televízióban.

Olekszandr Tarnavszkij, a délkelet-ukrajnai szektorban (Tavria) szolgálatot teljesítő ukrán csapatok parancsnoka elmondta, hogy a kivonulás közben néhány ukrán katona orosz fogságba esett. Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka a Telegramon arról adott hírt, hogy az ország keleti részén három orosz vadászgépet – két Szu-34-es vadászbombázót és egy Szu-35-ös vadászrepülőgépet – lőtt le a légvédelem.

Az orosz csapatok október óta ostromolták az egykor több mint 30 ezer lakosú várost. Az elmúlt napokban egyre nehezebbé vált az ukrán védők helyzete. Az ukrán hadsereg Avgyijivkában állomásozó 110. dandárjának sajtószolgálata pénteken a Facebookon arról írt, hogy az ukrán katonák embertelen körülmények között védekeztek.

Nyilvánosságra került Navalnij üzenete, amit halála esetére küldött az oroszoknak

Felkerült a YouTube-ra egy eddig nem publikált videórészlet a két évvel ezelőtt Navalnijról forgatott dokumentumfilmből, amiben az orosz ellenzék vezére arról beszélt, mit üzenne honfitársainak a halála esetén – vette észre a hvg.

Alekszej Navalnijról a mérgezése és berlini lábadozása idején készített dokumentumfilmet a szintén nagy Putyin-kritikusnak számító Daniel Roher rendező. A forgatás egy pontján Roher feltette a fenti kérdést Navalnijnak, mire ő angolul annyit mondott, „egyszerű az üzenetem arra az esetre, ha megölnének: ne adjátok fel”. Ezután a rendező megkérte, hogy oroszul is válaszolja meg a kérdés. Navalnij erre a következőket mondta:

„Valami nagyon nyilvánvalót kell mondanom nektek. Nem adhatjátok fel. Ha úgy döntenek, hogy megölnek engem, az azt jelenti, hogy hihetetlenül erősek vagyunk. Ki kell használnunk ezt, hogy ne adjuk fel, hogy ne feledjük, hogy hatalmas erő vagyunk, amit ezek a rosszfiúk elnyomnak. Nem vesszük észre, hogy valójában milyen erősek vagyunk. A gonosz diadalához csak az szükséges, hogy a jó emberek ne tegyenek semmit. Ne legyetek tétlenek!”

Nem volt a hullaházban Navalnij holtteste

Alekszej Navalnij szóvivője elmondta, hogy az ellenzéki vezető holtteste nem volt abban a hullaházban, ami annak a börtönnek a közelében van, ahol Navalnij meghalt – írja a The Guardian.

Kira Yarmys szóvivő elmondta, hogy Navalnij anyja és ügyvédje szombaton meglátogatta azt a hullaházat, amelyről azt a tájékoztatást kapták, hogy Navalnij holtteste ott van elhelyezve. Azonban a hullaházat bezárták, és közölték velük, hogy az orosz ellenzéki holtteste nincs ott.

The post Nem volt a hullaházban Navalnij holtteste first appeared on 24.hu.

200 fölé emelkedett a letartóztatott orosz Navalnij-párti tüntetők száma

A The Guardian azt írja, hogy Alekszej Navalnij halála után emelkedett az Oroszországban letartóztatott tüntetők száma. Egy helyi jogvédő szervezet szerint ugyanis legalább 212 embert vettek őrizetbe a pénteki és szombati oroszországi eseményeken, amelyeket Navalnij emlékére tartottak. Megjegyzik, ez az elmúlt 18 hónap legnagyobb tiltakozó letartóztatási hulláma.

Mint írják, a rendőrség legalább 109 embert vett őrizetbe Szentpéterváron, és legalább 39 embert Moszkvában, az ország két legnagyobb városában – közölte a csoport.

A csoport egyéni letartóztatásokról is beszámolt Oroszország kisebb városaiban, a határ menti Belgorodtól, ahol hét ember vesztette életét csütörtökön egy ukrán rakétacsapásban, egészen Vorkutáig, egy sarkvidéki bányászati ​​előőrsig.

Fél percet sem kapott Navalnij halálhíre az orosz állami tévében

Miközben világszerte címlapokra került Alekszij Navalnij halála, az orosz média alíg szentelt figyelmet a történteknek. A hvg.hu szerint péntek este az orosz állami televízió 45 perces fő híradója mindössze 28 másodpercet szentelt az ország legjelentősebb ellenzéki figurájának. Halálát szinte csak mellékesen említették.

Az orosz börtönszolgálat hivatalos közleményes szerint Navalnij egy sétát követően elvesztette az eszméletét, és az újraélesztési kísérletek sikertelenek voltak.

Navalnij támogatói végig azt állították, hogy letartóztatása és bebörtönzése politikai indíttatású kísérlet arra, hogy elnyomják Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembeni kritikáját.

Tiltakozások, tiszteletadások és letartóztatások Navalnij halála miatt

Az Oroszországban egy börtönben meghalt Alekszej Navalnij halálát világszerte tiltakozások, tüntetések, és megemlékezések kísérték – írja a BBC.

A 47 éves politikai aktivista támogatói az orosz nagykövetségek és más helyszínek előtt gyűltek össze a világ nagyvárosaiban, köztük Londonban, Párizsban, Genfben és New Yorkban is.

Berlinben nagy tömegek azt kiabálták, hogy „Putyin Hágába”, Oroszország londoni nagykövetsége előtt pedig a tüntetők „Navalnij a mi hősünk” feliratú táblákat tartottak fel.

Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken Magyarországra

Az ukrán-magyar határszakaszon 5272-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5836-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 35 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

The post Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken Magyarországra first appeared on 24.hu.