Best WordPress Hosting
 

Több mint másfél órás videót rakott össze Juhász Péter a TV2 róla közölt helyreigazításaiból, hogy megmutassa, miért perli be a magyar államot Strasbourgban

Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt videót posztolt a YouTube-csatornáján, amelyben a TV2 róla szóló helyreigazítási közleményeit nézi egymás után szerkesztve. Az 1 óra és 45 perc hosszúságú videó egy rövid, körülbelül egyperces felvezetéssel kezdődik, a fennmaradó időben a Mészáros Lőrinc-közeli csatorna műsorvezetői végig azt ismerik be, hogy miben hazudott a Tények című műsor a politikusról. A TV2 egyébként nem hajtja végre megfelelően a bíróság jogerős ítéleteit és inkább kifizette az emiatt többször rá kirótt 500 ezer forintos végrehajtási bírságot.

Juhász Péter beperli a Magyar Államot Strasbourgban

Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt a strasbourgi nemzetközi bíróságtól azt kéri, hogy mondják ki: sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot, ha a Magyar Állam nem szankcionálja kellőképpen a jogerős ítéletet semmibe vevő, az ítéleteket végre nem hajtó propagandistákat.

Lejáratott a Mandiner egy professzort, majd végül törölték a hazug videót

Beismerte a kormányközeli portál, hogy valótlan állításokkal tele jelent meg „Gyurcsányék kezén a Városháza! Ön tisztában volt ezekkel a nevekkel?” című, Prof. Dr. Szabó Zoltánt támadó videója. Törölték a tartalmat és helyreigazítást tettek közzé.

Egy budapesti hírportál is érintett a titkosszolgálatok által leleplezett orosz befolyásolási hálózatban, ráadásul magyar közpénzeket is kapott

Az oroszpárti üzeneteket terjesztő prágai Voice of Europe után a Budapesten szerkesztett és Kásler Miklós keretéből magyar közpénzeket is kapó Visegrád Post is képbe került a putyinista propagandahálózatot leleplező nemzetközi akcióban.

Ismét helyreigazítást közölt a Metropol

A kormánypárti Metropol egy 2023 augusztusi cikkében több valótlanságot állított a főváros gazdálkodásáról és gyommentesítéséről, ezért most helyreigazítást kellett közölniük.

Ismét bíróság elé állhat Szarvas Szilveszter és a Megafon

Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média alapítója jogászokkal egyeztet arról, hogy bírósági pert és / vagy büntetőeljárást indít a Megafon és Szarvas Szilveszter ellen.

Magyar Pétert vasárnap a hangszórói miatt támadta a TV2 Tények, mely szombaton még azt is eltitkolta, hogy Magyar óriási demonstrációt tartott Budapesten

A TV2 Tények című műsora április 6-án, szombaton este egyáltalán nem adott hírt az elmúlt évek egyik legnagyobb, aznap déltájban megtartott és a világsajtó jelentős részét is kiemelten foglalkoztató utcai demonstrációjáról, ehelyett Magyar Pétert támadó és a Fidesz melletti voksolást promotáló, reklámjellegű videót sugárzott a hírműsorban a kormánypárt kommunikációs igazgatójától. A Tények vasárnap este a hangszórói miatt kezdte el támadni a volt igazságügyi miniszter exférjének, Magyar Péternek az előző napi demonstrációját.

Leleplezett egy oroszbarát hírportált a cseh titkosszolgálat, magyar politikusok is kaphattak kenőpénzt

Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európai Uniót eltántorítsa Ukrajna katonai megsegítésétől.

Álhírt terjesztett Magyar Péterről az állami M1 csatorna ifj. Lomnici Zoltán közreműködésével

A magyar adófizetők által fenntartott M1-en ifj. Lomnici Zoltán azt állította, hogy Magyar Péter színre lépése annyira érdektelen, hogy még a nemzetközi sajtó sem foglalkozik vele. A valóság azonban egészen mást mutat.

Jogerősen pert nyert az Index ellen a Datadat, amiért a lap sorozatosan hazudozott

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete szerint az Index megsértette a Datadat és vezetőinek, tulajdonosainak jó hírnevét, amikor sorozatosan valótlan állításokat publikált. A lapnak törölnie kell a hazugságait, és 4 millió forint sérelemdíjat is megítélt a bíróság.

Megint trükközésen érték az Indexet

A NER hálója alá begyűrt Index ezúttal is a Fidesz érdekét szolgálva hamisított. Megcsonkolták Magyar Péter, Varga Judit volt férjének Rogán Antal és társait érintő szavait és a címlapról villámgyorsan eltüntették. A portálnál az utóbbi időben egyre gyakoribbak a durva trükközések.

Hazugságot állít a Mandiner és a Szent Korona Rádió

Rövid időn belül másodjára hajlítja meg a valóságot és közöl lejárató célzattal hazugságot a Mandiner a Media1-et támadva. A Fidesz-közeli weblapot az sem zavarja, hogy korábban már jogerősen bírósági pereket vesztett és helyreigazításra kényszerült a Mandiner több testvérlapja.

Beismerte az Origo, hazugságokat írt 2018-ban Czeglédy Csabáról és a Jobbikról

Az Origo által csütörtökön közzétett helyreigazítás alapján szinte semmi sem volt igaz abból, amit a a DK-s jogászról és a Jobbikról publikált 2018 májusában.

Háborús propaganda és hackerek által ostromolt média: 2024 a dezinformáció éve lehet – Mit tesz az EU?

A dezinformáció, vagyis a tudatos félretájékoztatás napjainkra a háborús hadviselés eszközévé vált. Amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát, a Kreml különösen az EU-t és intézményeit próbálja gyengíteni. Ráadásul a kibertámadások száma is megnőtt.

Magyar banki alkalmazottig vezetnek a szálak a fideszes lapok által gyakran idézett, orosz propagandát terjesztő oldal mögött

A titokzatos Orosz Hírek nevű oldal látja el az egyik legstabilabban orosz dezinformációval a kormánypárti médiát.

Az Európai Bizottság szerint az X-re átnevezett Twitteren terjednek leginkább az álhírek

A brüsszeli testület alelnöke Moszkvát nevezte meg az Európai Unió felhasználói ellen irányuló félrevezető online tartalmak egyik fő forrásának.

18 fideszes médium ellen nyert pert egyszerre Bajnai Gordon és a Datadat

Ezúttal a Magyar Nemzet és 17, a kormánypárti KESMA-hoz tartozó megyei hírportál veszített pert. Többmilliós sérelemdíj fizetésére kötelezték a kormánypárti médiaholdingot és le kell törölni a jogsértő, valótlan tartalmakat az első fokú ítélet értelmében.

A médiahatóság a fideszes hírhamisítók pártjára állt: nem kap bírságot a HírTV a nagy háborús átverésért – 4 milliós bírság Balázséknak

A Médiatanács e heti ülésén úgy döntött, büntetlenül hagyja azt a még júliusban történt esetet, amikor a fideszes médiaholdinghoz tartozó HírTV egy évekkel ezelőtti felvételről azt próbálta elhitetni a tévénézőkkel, hogy ez egy friss videó és hogy ezen ukránok egy kocsmában ünnepelték a kercsi híd felrobbantását. A Médiatanács ugyanakkor jogsértőnek találta a Rádió 1 Balázsék című műsorát és több mint 4 millió forint bírságot szabott ki rá és a Skyshowtime nevű streamingszolgáltatót feljelentette a testület Hollandiában.

Lepasszolta magáról az Orbán-kormány a HírTV háborús hírhamisítási botrányát

Bár Orbán Viktor miniszterelnök kapta az írásos parlamenti kérdést a kercsi híd felrobbantásával kapcsolatos HírTV-s, nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó hamisítási botrány ügyében Vadai Ágnes DK-s képviselőtől, végül Rogán Antal államtitkára, Dömötör Csaba válaszolt a politikusnak, azt is az utolsó pillanatban. A válaszból kiderül, hogy a kormány nem tesz semmit a történtek miatt.

Jogerősen helyreigazításra kötelezte egy Gyurcsány Ferencről szóló cikk miatt a Fidesz-közeli frisss.hu-t a Győri Ítélőtábla

A szombathelyi helyi kormánypárti újság másodközölt egy álhírt Gyurcsány Ferenc valójában soha meg nem történt látogatásáról.