Best WordPress Hosting
 

Űridővel döntötte meg a tűsarkús síkfutás világrekordját egy spanyol férfi

Több mint egy másodperccel javította meg a százméteres, tűsarkús síkfutás Guinness-világrekordját a 34 éves Christian Roberto López Rodríguez. A spanyol férfi 7 centis sarkakon, 12.87 másodperc alatt sprintelte le a távot. Ez alig több mint 3 másodperccel rosszabb eredmény Usain Bolt százméteres világrekordjánál – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A szabályok szerint a számot olyan cipőben kell teljesíteni, melynek sarkai minimum 7 centi magasak, a végükön pedig maximum másfél centi szélesek.

A korábbi rekorder, a német André Ortolf 2019-ben 14.02 másodperc alatt futott le száz métert tűsarkúban. Spanyol riválisa a mostanival együtt már 57 Guinness-világrekorddal büszkélkedhet.

Szándékosan vetette magát a metró elé a Nagyvárad téren meghalt 20 éves fiú – videóval

Szándékosan vetette magát az M3-as metró elé péntek délelőtt a Nagyvárad téren meghalt 20 éves fiú – tudta meg a 24.hu.

A helyszínre érkező tűzoltók és a mentősök mindent megtettek azért, hogy kiszabadítsák a szerelvény alól, és megmentsék az életét, de sajnos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajta.

A BRFK sajtóosztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésükre azt közölte, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja, és a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Fura repülő tárgyat vettek videóra Ohióban

Fura jelenséget láttak az égen az ohiói Middletown lakói június 21-én. Este fél 11 körül tűnt fel a rejtélyes objektum, többen is videóra vették a látványt.

A WCPO Cincinnati nevű helyi csatornának megszólalt két szemtanú, egyikük azt mondta, hogy a repülő tárgy az óra járásával ellentétes irányban pörgött, és öt zöld fény világított rajta. Egy másik szemtanú állítja, hogy ilyesmit sosem látott még, és mivel tudja, hogy néz ki egy drón, egészen biztos abban, hogy ez nem az volt.

Néhány másodperc után a repülő objektum eltűnt a szemük elől.

Videón, ahogy egy társaság kirabol egy zsúfolt McDonalds’-ot

Sikítozó emberek, repülő szendvicsek, káosz – nagyjából így írható le az a videó, amely a TikTokon és a Redditen terjed a napokban.

A felvétel egy Los Angeles-i McDonald’s-ban készült június 19-én. A gyorsétteremben este 7:45 körül megjelent egy nagyjából öt fős társaság, akik elkezdtek ételeket dobálni, és amikor a pultosok ijedten a konyhába menekültek, a támadók közül néhányan beugrottak a pult mögé, és volt, aki kiemelte a helyéről a pénztárgépet.

Video from yesterday in Leimert Park. A large group damages and steals a cash register from the McDonalds on Crenshaw. pic.twitter.com/EVWAsVVv8g

Halottnak tettette magát a mókus, amikor észrevette, hogy filmezik – videó

Ha díjaznák az állatok színészi alakításait, a LADbible által bemutatott mókus joggal pályázhatna az elismerésre.

Ahogy a portál videójából kiderül, az állatra ráesett egy seprű, de nem lett baja, egyből felpattant.

Észrevette azonban, hogy mindezt végignézte egy ember, el akart osonni, de aztán inkább lefeküdt a seprű alá.

„Kétszer meggondolom, kinek tanúskodnék hamisan”

A Vádlott című sorozat minden epizódja olyan szereplőket mutat be, akik akár a barátaink, kollégáink, szomszédaink, családtagjaink lehetnénk, sőt, akár mi magunk is. „Te mit tennél ebben a helyzetben? – teszi fel a kérdést a sorozat, hiszen az életben könnyen előfordulhat, hogy egyetlen szó, egyetlen rossz lépés, cselekedet vagy akár éppen az, hogy nem teszünk meg valamit, választ el minket attól, hogy például mi üljünk a vádlottak padján. Az utca embere is nagyon másképp gondolkodik egy-egy morális kérdésben:

Szponzorált tartalom

Egészen elképesztően nézett ki, ahogy a lángra kapott szélturbina tovább pörgött

Egy mobiltelefon-toronynál dolgozott Brent Havins, mikor arra lett figyelmes, hogy egy villám belecsapott egy szélturbinába a texasi Crowellben.

Azonnal elkezdte rögzíteni a telefonjával, ahogy a lángra kapott turbinalapát tovább pörög és füstköröket képez.

Egészen addig, míg az egyre terjedő tűz miatt össze nem omlott a turbina.

Szép körmöket akart, „fekete olajbogyókat” kapott a manikűrösnél

A tiktoker Grace Whitman egy barátnője szerencsétlen esetét rakta ki a közösségi oldalra, hogy ezzel másokat is figyelmeztessen. A barátnő, Morgan felkeresett egy manikűröst, meg is volt az elképzelése, milyet szeretne: matt fekete körmöket. Ehelyett viszont valami egészen mást kapott, legalábbis a végeredményt látva.

A videón azt mutatják be, milyen körmöt akart, és végül milyet kapott:

@gracewhitman95 That one time that @morganesmith_ got her nails did #nails #nailsoftiktok #nailfail #nailfails #nails #nailfailure #theworstmanicure #manicure #fail ♬ OG THE PASTELS – Kneely_Knight

Megpuszilta pár hónapos kisfiát, ami majdnem a gyerek életébe került – élet anafilaxiás allergiával

Akár egy szem kesudió is végzetes lehet

Frigyesnél pár hónapos korában derült ki egy apai puszi után, hogy valami nagy gond van. A most négyéves Beni szülei is hasonlóan jártak.  Mogyoró, pisztácia és kesudió – néhány azokból az allergénekből, amik ájulást, fulladást és anafilaxiás sokkat okozhatnak azoknál, akik életveszélyes allergiával élnek. Talán érthető ezek után és nem eltúlzott reakció a szülők részéről, ha valamire tizenötszer rákérdeznek a boltban vagy étteremben.

Az anafilaxia az allergiás reakció legsúlyosabb formája, életveszélyes állapot, különösen akkor, ha nem ismerjük fel időben a tüneteket. Magyarországon becslések szerint 26 ezer gyereket érinthet és sajnos legtöbbször csak akkor beszélünk róla, ha tragédia történik. Pedig a baj megelőzhető, ehhez azonban ismernünk kell a jeleket, valamint azt, hogy mit tegyünk, ha a környezetünkben anafilaxiás allergia tüneteit észleljük.

Videóra vették, ahogy megverik, megrugdossák a tizenkét éves fiút

Összevertek egy tizenkét éves fiút Szekszárdon még hetekkel ezelőtt, amiről videófelvétel is készült. A felvétel három héttel ezelőtt került fel az internetre, és hamar terjedni kezdett, innen szerzett tudomást a fiú családja is az esetről, és feljelentést tettek. Az RTL Híradó elérte az áldozatot, aki azt mondta, a mai napig fél egyedül az utcán járni.

Mindenki megosztja ezt a videót, és gyorsan továbbgörgetem, nem is akarom látni. Szörnyű

– részletezte a videófelvétellel kapcsolatos további érzéseit a serdülő fiú. Úgy véli, a konfliktusnak mindössze kétezer forint szolgált ürügyéül. Állítja, ennyivel tartozott neki az egyik bántalmazója, akitől megkérdezte, mikor adja meg a tartozását. Szerinte ez válthatta ki a verést.

17 másodperc alatt húzott le egy üveg sört Macron

Videó készült arról, amint Emmanuel Macron francia elnök 17 másodperc alatt iszik meg egy üveg sört a toulouse-i rögbicsapat öltözőjében, miután a csapat megnyerte a bajnokságot.

A francia elnököt sokan támadják a felvétel miatt, egyesek szerint a mértéktelen ivásra buzdít a videó, mások szerint, köztük Sandrine Rousseau zöldpárti képviselő szerint is, a mérgező férfiasság példája, írja az Independent.

Jean-René Cazeneuve kormánypárti képviselő viszont megvédte Macront, szerinte a videó nem szól másról, mint egy elnökről, aki osztozik 23 játékos örömében.

Videó: kétméteres cápa elől menekülnek ki a fürdőzők

Videóra vették azokat a pillanatokat, ahogy a strandolók kétségbeesetten próbálnak kimenekülni a tengerből, miközben egy cápa úszkál néhány méternyire tőlük a vízben.

Az eset a spanyolországi Alicante városától délre található Aguamarina strandon történt június 15-én reggel 10 óra körül.

A fürdőzők a derékig érő vízből igyekeznek kikecmeregni, és még segítenek is egy idős nőnek, hogy mielőbb partra érjen. A nő az eset után pánikrohamot kapott.

Nyugdíjas nőt pofoztak meg, löktek ki a liftből – mégsem védik meg a szomszédok

Fura videó terjed az orosz közösségi oldalakon: egy tyumenyi lakótelepi ház liftjében készült a felvétel, amin az látható, hogy egy férfi – egy gyerek szeme láttára – többször is megüt egy idős nőt, majd kihajítja őt a liftből.

A life.ru azt írja, a nőt orvosok látták el az eset után, a férfi ellen pedig eljárás indult. A közösségi médiában egy másik videó is látható, az eset állítólag egy nappal korábban történt, és szinte pontosan ugyanaz játszódott le, csak ekkor egy másik férfi dobta ki a liftből a nyugdíjast.

A hírportál szerint még az esetek után sem minden lakó állt a nő pártjára, ugyanis, mint kiderült a nyugdíjas a házban lakik, és nagyjából fél éve egész nap a liftben fel-le utazva próbál felnőtteket és gyermekeket megtéríteni: egyesek „szektáról”, mások „alternatív vallásról” beszélnek. A lakók korábban a rendőrséghez is fordultak már emiatt, de nem indult eljárás az ügyben.

A sok fogyás sok gondot is okoz – állítja a tiktoker

Egy tiktoker egy több mint 3,5 milliós nézettségű videóban sorolta fel, mi mindennel kell szembenéznie, mióta megszabadult rengeteg kilótól.

Az Independent cikkéből kiderül, hogy Meg Stier New Yorkban élő színésznő / motivációs előadó XL-es ruhákat hordott, ma már S-es a mérete. A videóban azt mondja, a fogyás nem oldotta meg minden problémáját. Korábban is jól érezte magát, és most is, viszont van rengeteg dolog, amiket, mint mondja, „bárcsak tudott volna”, mielőtt leadott sok-sok kilót.

Ezeket sorolja fel a videóban:

Már zajlott a saját temetése, amikor leszállt egy helikopterrel

Sajátosan leckéztette meg családját egy belga férfi: megjelent a saját temetésén.

David Baerten kitalálta, hogy – felesége és gyerekei segítségével – halálhírét keltik, majd megszervezi a búcsúztatóját. A Times szerint a 45 éves tiktoker eltávozásáról a lánya írt a közösségi oldalán:

Nyugodj békében, apu. Soha nem foglak elfelejteni. Miért olyan igazságtalan az élet? Miért pont te? Nagyapa lettél volna, és még az egész élet előtted állt. Szeretlek! Szeretünk! Soha nem fogunk elfelejteni.

Új videót tettek közzé a kolumbiai dzsungelben elveszett gyerekek megtalálásáról

Új videó jelent meg azokról a gyerekekről, akik egy repülőszerencsétlenség után negyven napon át bolyongtak a kolumbiai dzsungelben, és akiket aztán a hétvégén szerencsésen megtaláltak. A BBC által közölt felvételen éppen a megtalálásuk utáni pillanatokat láthatók.

A felvételen látható, ahogy a felderítők rögtön a gondjukba veszik a gyerekeket, egyikük szó szerint a karjába fogja egyiküket.

A testvérek repülőgépe még május elsején zuhant le. A gépet vezető pilóta, valamint egy kísérő meghalt, a gyerekek anyja azonban még négy napig életben volt, bár súlyos sérülései voltak. A gyerekek beszámolója szerint ő maga is sürgette őket, hogy hagyják magára és mentsék magukat. A 13, 9, 5 és egyéves testvéreket végül június 9-én találták meg. A helyszíni ellátás után Kolumbia fővárosában, Bogotában egy katonai kórházba szállították őket.

Lámpaoszlopnak hajtott és felborult egy idős nő a forgalmi vizsgán

Egy 63 éves argentin nő indult vezetési vizsgára a napokban, ám a próbálkozásnak nem lett valami jó vége a térfigyelő kamerák felvételei alapján – írja a BBC.

Az idős hölgy már a kezdetektől fogva döcögősen haladt a pályán, ám később  több járdaszegélyre is felhajtott. Ezt követően azonban vélhetően elvesztette az irányítást a gépjármű felett, amivel a gyepen átszaladva egy lámpaoszlopnak ütközött, majd még az autó is felborult.

A tudósítás szerint a nő szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett, amik miatt kórházba szállították.

Videó: hálóba szorult egy tízméteres bálna

Cápahálóba szorult egy hosszúszárnyú bálna Ausztrália partjának közelében – írja az Euronews. Az illetékes hatóságok mentőcsapata sikeresen kiszabadította a bajba jutott 10 méteres állatot a bálnavándorlási időszak kezdetét, amikor nagyjából 40 000 példány halad keresztül a térségen.

A cápahálók funkciója az, hogy távol tartsa az emberekre potenciálisan veszélyt jelentő ragadozókat a strandoktól, olykor azonban más tengeri állatokra is veszélyt jelenthetnek. Éppen ezért a természetvédelmi szervezetek azt szeretnék, ha a bálnavándorlások idejére eltávolítanák őket.

The post Videó: hálóba szorult egy tízméteres bálna first appeared on 24.hu.

A békésen evező férfi azt vette észre, hogy egy ötméteres cápák úsznak el a deszkája alatt – videó

Szenzációs videót készített két hatalmas cápáról egy férfi Írország nyugati partjainál – írja a Mirror című brit lap.

Joshua Nueva az Achill szigeten található Keem öbölben evezett ki deszkáján, amikor hirtelen hatalmas árnyékokat látott elsuhanni maga alatt a vízben. A fiatal férfi két cápával futott össze: azt írja a deszkája 3 méteres, a ragadozók pedig sokkal nagyobbak, legalább ötméteresek voltak.

 

A repülő fedélzeti csomagtartójában tért magához a legénybúcsújáról hazafelé tartó vőlegény

Elképesztő videó pörög a TikTokon. A felvételen az látszik, hogy landolás után, egy focimezes férfi mászik ki az ülések fölötti csomagtartóból egy repülőgépen. A LadBible nevű brit bulvárportál azt írja, a férfi Thomas Gray, aki Ibizán tartotta a legénybúcsúját.

A videó felirata szerint Garynek kiesett a buli nagy része, csak arra emlékszik, hogy az egyik pillanatban még egy ibizai klubban táncol, a következőben pedig a csomagtartóban tér magához.

@domdolla Lads lads lads #stagdo @Ryanair ♬ Eat Your Man with Nelly Furtado – Dom Dolla