Best WordPress Hosting
 

Előbb-utóbb hozzá kell nyúlni a lakossági vízdíjakhoz

Tavaly mintegy 150 milliárd forintnyi állami támogatásra volt szükségük a magyarországi víziközműcégeknek ahhoz, hogy működőképességüket fent tudják tartani. Mivel a rezsicsökkentés miatt befagyasztották a víz- és a csatornadíjakat, a szolgáltatók legutóbb 2012-ben tudtak árat emelni. 2013 óta a göngyölt inflációs hatás körülbelül 70 százalékos lehetett, miközben a cégek kénytelenek voltak változatlan, rögzített áron adni a vizet a lakosságnak és az intézményi szereplőknek. Ez a bevételi szerkezet kivéreztette a szolgáltatókat, többségük csődközeli helyzetbe került, jellemzően saját tőkéjét is elveszítette, továbbá minden tartalékát felélte az elmúlt évtizedben.

A magyarországi víziközmű-hálózat kimutathatóan óriási mértékben leromlott amiatt, hogy egyetlen szolgáltató sem tudta kitermelni a hálózati karbantartás költségeit – csak a legszükségesebb javításokra jutott forrás.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) friss adatai szerint a 95 ezer kilométernyi  ivóvízhálózat hálózati vesztesége átlagosan 25 százalékos, az ország bizonyos pontjain pedig 40–50 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a betáplált víz ekkora hányada elszivárog a talajba a vezetékrendszer pocsék minősége miatt.