Best WordPress Hosting
 

Bevándorlási törvény: nagy beruházók fordíthatnak hátat az országnak

via 24.hu => eredeti post link

Hamar riadalmat keltett a nagyobb magyarországi szolgáltató cégek (Shared Service Centerek, SSC) és üzleti központokat (Business Service Center, BSC) vezetői között, hogy a kormány módosítaná a bevándorlási szabályokat. A módosító a piaci szereplők és bevándorlási szakértők szerint jelentősen rontja a középfokú vagy nem szakirányú végzettséggel rendelkező EU-n kívüli országok állampolgárainak munkavállalási lehetőségeit – olvasható a portálon.

A probléma az, hogy az egyik legjelentősebb létszámú csoport tartózkodási feltételeit rontják, abban a szektorban, amely az összes munkavállaló mintegy 2 százalékát foglalkoztatja, miközben az érintett cégek árbevétele meghaladja az 5, a hozzáadott értékük pedig közelíti a 6 százalékot a nemzetgazdaságban. Ráadásul az ágazatban a fizetések is magasabbak, mint az átlagbérek, meghaladják a bruttó 850 ezer forintot.

„A mostani törvénytervezet ugyan számos új bevándorlási kategóriát hoz létre, azonban ezek leginkább két kategóriára vonatkozóan fogalmaznak meg speciális feltételeket: az alacsonyan képzett, jellemzően fizikai munkakörökben alkalmazott vendégmunkások behozatalára, valamint a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatására.