Best WordPress Hosting
 

Elszálló üzemanyagár: öngólt rúghat a kormány az adóemeléssel

via 24.hu => eredeti post link

A május közepén látott mélypont óta látványosan drágultak az üzemanyagok a hazai kutakon, különösen az elmúlt két hétben, amikor a benzin ára átlagosan 42, míg a gázolajé 51 forinttal növekedett. A gázolaj átlagára e hét péntektől 628 forintra nőtt, ezzel meghaladta a benzin árának mértékét, amely ezúttal 627 forintra emelkedett. E hirtelen áremelkedés egyedi abból a szempontból, hogy a magánautósok eddig még soha nem szembesültek egy hét alatt 30 forintos dízeldrágulással – mutatott rá saját árnyilvántartása alapján a Népszava.

A drágulás egyik oka, hogy a kőolaj világpiaci ára is emelkedésnek indult: az irányadó Brent típusú olaj ára a 85 dollár körüli negyedéves csúcsot is elérte a múlt hét során. További drágulást vetít előre, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) belengette, hogy csökkentené a kínálatot, amelynek célja, hogy áremelést érjen el. Szaúd-Arábia például szeptembertől napi egymillió hordóval mérsékelheti a kitermelést. Eközben az oroszok már júniusban léptek, amikor félmillió hordó/napos termeléscsökkentésről döntöttek. S miközben a kínálat szűkül, a globális kereslet enyhe emelkedést mutat.

Fontos tényező az áremelkedésben, hogy a nyersolaj és a kőolajtermékek közti árrés – az úgynevezett finomítói marzs – szélesedik. Az utóbbi egy hónapban a világpiaci termékárak, de különösen a benzin ára nagyon elszállt a nyersolajéhoz képest, főképp azért, mert a készletszintek alacsonyak. Ennek fő oka, hogy a koronavírus-járvány alatt visszafogták a finomítói kapacitásokat, ehhez képest még mindig nem indítottak újra annyi kapacitást, amennyire a nemzetközi piacnak igénye lenne. A finomítói marzs az elkövetkezőkben még inkább szélesedhet – értékelt lapunknak Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője.