via 24.hu => eredeti post link
Ha úgy vesszük, ennek a történetnek a kulcsszereplője Pablo anyja, Grisnery Sepúlveda. Ha ő nem dönt villámgyorsan, akkor minden másként alakult volna. Az asszony egy elképesztően vidám teremtés rengeteg göndör fekete hajjal, igazi latin temperamentummal – gitározik, énekel, imádja a férjét, a családját és a társaságot. Mellesleg ápolónő egy kórházban. Ez a szakma tökéletesen illik hozzá, hiszen az a fajta asszony, aki már a puszta lényével, a sugárzásával is képes gyógyítani.
Grisneryt a világon minden a hazájához, Chiléhez kötötte. Harmincéves volt, amikor a történelem szeszélye – plusz a kiszámíthatatlan véletlenek szériája – mégis egy újpalotai paneltelepre vetette. Meg az újpesti cérnagyárba, betanított munkásnak. Húsz évet töltött itt el úgy, hogy a gyerekeinek, a fiainak, de senki másnak sem beszélt arról soha, mi minden történt vele, mi mindenen ment keresztül. Most már nem is tudná elmesélni, mert pár évvel ezelőtt Chilében meghalt. A titkaival együtt.
A temetésén a felnőtt gyerekei megdöbbentek azon, hogy anyjuk milyen sok mindenért küzdött, halála után egy civil egyesület fel is vette a nevét, és csak ott derült fény sok mindenre a múltjából.