via 24.hu => eredeti post link
Orbán Viktor már 2010-ben arról beszélt, hogy a világpolitikában keleti szél fúj, és ugyan Magyarország nyugati zászló alatt hajózik, muszáj alkalmazkodnia. 2011-ben hivatalosan is Magyarország céljává vált a „globális nyitás”, amikor is a frissen kiadott Magyar külpolitika az uniós elnökség után című dokumentumban prioritásként jelent meg, igaz, nemcsak kelet felé, hanem a világ különböző régióinak irányába.
Az eredetileg alapvetően gazdasági megfontolásból meghirdetett program keleti nyitásként azóta a kormány külpolitikájának szimbólumává vált, és erősen átpolitizálódott. Kormányzati szakértők dicsérik, és kevés kritikát engednek meg róla, ezzel szemben az ellenzék szinte egészében, érdek- és értékalapon is sikertelennek vagy akár nevetségesnek tartja. Különösen igaz ez az orosz-ukrán háború kitörését követően, amikor is a keleti nyitás gyakorlatilag egyenlővé vált az – európai viszonylatban – oroszbarát magyar állásponttal.
Ebben az átpolitizált közegben nehéz tényleges mérleget vonni, holott a magyar külpolitika jövője szempontjából hasznos lenne. A külkereskedelmi arányok számolgatása helyett érdemes stratégiai szempontból megközelíteni a kérdést. Ebből a szempontból alapvetően érthető, hasznos és talán elkerülhetetlen is volt, hogy Magyarország nyisson az Európán kívüli térségek felé, ugyanakkor abban a formában, ahogyan ez megvalósult, több szempontból is problémássá vált.