Melyek a „hun és türk tudatú nemzetek”? Hogy kerül az egy szem nyugati keresztény magyarság a sok muszlim török nép közé a Kurultájon? Többek között ezeket a kérdéseket is feltettük a „magyar törzsi gyűlés” főszervezetőjének, Bíró András Zsolt antropológus kutatónak. Nagyinterjú a Válasz Offline új számában!
Archívum címkék: keleti nyitás
„Oroszország a vihar, Kína a klímaváltozás” – Peking az EU-ra is alkalmazná a magyar modellt
Minden erejével igyekszik az EU-t befolyásolni és Amerikáról leválasztani a kínai vezetés – ezt jelzi Hszi Csin-ping kínai elnök európai turnéja, amelynek során szerdán Magyarországra látogat. Párizsi tárgyalásai jól mutatják az európai dilemmát: miközben az EU éhes a tőkére és minél jobb pozíciót szeretne cégeinek a Távol-Keleten, retteg az állami támogatással felhizlalt kínai cégek konkurenciájától. Magyarországra persze semmi nem szivárog át az európai szuverenitással kapcsolatos aggodalmakból: Hszi budapesti vizitje még egyértelműbbé teszi az iparban, államháztartás finanszírozásában, közlekedésben fokozódó kínai befolyást.
Tíz év késéssel beindult a keleti nyitás, csak közben elvesztette értelmét
Orbán Viktor miniszterelnök már hónapokkal a hatalomba való visszatérését követően, 2010-ben elkezdte hangoztatni, hogy a világgazdaságban keleti szelek fújnak: bár a “nyugati civilizáció” az ipari forradalmat követően hatalmas előnyre tett szert, a globalizáció megnyitotta e tudást a világ többi része előtt, így “India és Kína, illetve más feltörekvő térségek visszaszerzik azokat a világkereskedelmi pozícióikat, amelyeket a 19. század előtt is betöltöttek”, és “a nyugat elveszti vezető erejét”. Ez a “hatalmi átrendeződés nagy lehetőség Magyarország előtt, mert aki elég gyorsan reagál, az nyertese lehet az új rendszernek” – a magyar külgazdaságpolitika már 13 évvel ezelőtt is ugyanazokkal a sablonokkal operált, mint napjainkban.
Orbán számára akkortájt a keleti nyitás nem csak lehetőségnek, hanem szükségszerűségnek is tűnt. Magyarország a 2008–2009-es globális pénzügyi válság során a tönk szélére került, a dél-európai adósságválságba pedig az egész Európai Unió beleremegett. Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter hiába akarta állami költekezéssel kihúzni a gazdaságot a recesszióból, az akkor uralkodó európai elképzelések (amelyek elsősorban az akkor még Orbánnal politikai szövetséges német kereszténydemokratáktól származtak) pont, hogy takarékoskodással és belső leértékeléssel akarták kezelni a helyzetet. A válság miatt csökkenő nyugati kereslet és a nyugati finanszírozás elégtelensége miatt Kína gyakran került elő potenciális megmentőként, amelytől keresletet és tőkét remélhet az addig a nyugati piacoktól és pénztől függő Magyarország.
Ebből egy évtizeden át nem lett semmi. A tőkebefektetések és a kereskedelem terén Magyarország erős európai függősége semmit nem változott 2010 és 2020 között, a nagy kínai tőkebeáramlás elmaradt, a kínai piachoz való hozzáférés pedig olyannyira nem sikerült, hogy Magyarország súlyos és évről-évre növekvő kereskedelmi hiányt halmozott fel Kínával szemben.
Teljesen elhibázott az akkumulátor-központú fejlesztés
Miközben másutt az energiafogyasztás csökkentésén dolgoznak, nálunk plusz források bevonása a cél, holott már ma is energiaimportőrök vagyunk. Csaba László közgazdász szerint “a tudásalapú társadalom már nem a jövő, hanem a jelen”.
A többletforrások megszerzése a közép-ázsiai országokból pedig inkább az álmodozások kategóriájába tartozik – mondta a Magyar Hangnak Csaba László, a Corvinus és a CEU közgazdászprofesszora. Hozzátette, az akkumulátorgyárakkal is az a gond, hogy éppen olyan erőforrásokat igényelnek, amelyeknek igencsak szűkében vagyunk, vagyis tőkét, vizet, energiát és munkaerőt.
Ráadásul – mint fogalmazott – az is probléma, hogy az elektromos autók csak átmeneti szerepet töltenek majd be, ugyanis a hagyományos üzemanyagokhoz adott új adalékanyagok jelentősen csökkenthetik a környezetszennyezést, hosszabb távon pedig a környezetet nem szennyező hidrogénmeghajtás lehet a megoldás.
Ezért kapnak egyre karcosabb gazdaságkritikát Orbánék Németországból
Kedvezményekkel becsábítanak befektetőket, akiket azután megkopasztanak, különadókkal megsarcolnak, de az is megesik, hogy végül visszautasíthatatlan felvásárlási ajánlat érkezik valamelyik kormányhoz közeli oligarchától – ilyesmikről nyilatkozott Katarina Barley, az Európai Parlament szociáldemokrata alelnöke egy német lapnak, óva intve hazája befektetőit Magyarországtól. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy újságírói kérdésre válaszolva az alelnököt magyargyűlölőnek, azt a felvetést pedig, miszerint a BMW beruházását jobb lenne Debrecen helyett Romániába vinni, egyenesen nevetségesnek nevezte. Szerinte „egyes politikai erők” zsarolni próbálják a hazánkban beruházó német vállalatokat, ez azonban teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és többségüknek „kifejezetten harmonikus” az együttműködése a kormánnyal.
Csakhogy nem Barley az egyetlen aggódó uniós politikus, az utóbbi időben karcos nyilatkozatok sora jelent meg a magyar viszonyokról a német sajtóban. Átfogó összegzést adott erről nemrégiben az osztrák Kronen Zeitung azt magyarázva, hogy az Orbán-kormány a saját kudarcait a külföldi befektetőkkel fizetteti meg.
A külföldi tőke megregulázása testre szabott jogszabályokkal nem új találmány – 2014-ben például kamera rögzítette, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a balettintézet esetleges visszaszerzése kapcsán jelezte, mi a megoldás: arra biztatta az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt, hogy adjanak be javaslatot, „kezdeményezzétek, hogy legyen törvény”. A lapunknak név nélkül nyilatkozó, több mint két évtizede Magyarországon működő nyugat-európai befektető abban látja az utóbbi időben sokasodó kritikák okát, hogy az Orbán-kormány gazdasági terjeszkedése mostanra lépett át egy vörös vonalat. Ezt először a legtöbb befektetéssel jelenlévő németek, azután az osztrákok érezték meg, a többi nyugat-európai számára kevésbé fontos befektetési terep Magyarország. Korábban az EU-forrásoknak köszönhetően volt pénz, és – ahogy fogalmazott – főúri módon kifizették a kivásárolt befektetőket – utalt például az E.ON energiaszolgáltatására vagy a vidéki nyomtatott lapok tulajdonosaira, de megemlítette a Vodafone 600 milliárd forintos kivásárlását is. Most azonban pénzszűke van, nincs költeni való uniós pénz, a terjeszkedési ambíciók viszont változatlanok, így előtérbe kerültek az adminisztratív eszközök: jogszabályi szorítással próbálják erősíteni a hazameneteli szándékot, miközben busás pénzbeli kompenzációra már nem lehet számítani. A kiszorítósdira példaként bankokat említett, igaz, az Erste és a Raiffeisen osztrák pénzintézetek, de annyiból illenek a képbe, hogy esetükben volt állami kivásárlási szándék (az Erste a részvények egy részét átengedte, a Raiffeisen nem volt erre hajlandó), azután nyakukba kapták a bankadót.
Így kellett volna csinálni a keleti nyitást
Orbán Viktor már 2010-ben arról beszélt, hogy a világpolitikában keleti szél fúj, és ugyan Magyarország nyugati zászló alatt hajózik, muszáj alkalmazkodnia. 2011-ben hivatalosan is Magyarország céljává vált a „globális nyitás”, amikor is a frissen kiadott Magyar külpolitika az uniós elnökség után című dokumentumban prioritásként jelent meg, igaz, nemcsak kelet felé, hanem a világ különböző régióinak irányába.
Az eredetileg alapvetően gazdasági megfontolásból meghirdetett program keleti nyitásként azóta a kormány külpolitikájának szimbólumává vált, és erősen átpolitizálódott. Kormányzati szakértők dicsérik, és kevés kritikát engednek meg róla, ezzel szemben az ellenzék szinte egészében, érdek- és értékalapon is sikertelennek vagy akár nevetségesnek tartja. Különösen igaz ez az orosz-ukrán háború kitörését követően, amikor is a keleti nyitás gyakorlatilag egyenlővé vált az – európai viszonylatban – oroszbarát magyar állásponttal.
Ebben az átpolitizált közegben nehéz tényleges mérleget vonni, holott a magyar külpolitika jövője szempontjából hasznos lenne. A külkereskedelmi arányok számolgatása helyett érdemes stratégiai szempontból megközelíteni a kérdést. Ebből a szempontból alapvetően érthető, hasznos és talán elkerülhetetlen is volt, hogy Magyarország nyisson az Európán kívüli térségek felé, ugyanakkor abban a formában, ahogyan ez megvalósult, több szempontból is problémássá vált.