Best WordPress Hosting
 

Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot

5 milliárd 977 millió forintért vásárolta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a zalaszabari Zobori Élmény Parkot – derül ki a 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszból.

Amint megírtuk, tavaly a közpénzzel is gazdálkodó, az Erzsébet-táborokat üzemeltető alapítvány gyakorlatilag titokban szerezte meg a Kis-Balatonhoz közeli, panorámás területet, majd az idén elzárta azt a nagyközönség elől. Pedig egy önkormányzati dokumentum szerint ez volt Zala megye egyik legjelentősebb idegenforgalmi attrakciója, amelynek fenntartása és fejlesztése nélkülözhetetlen a megyében – nem mellesleg közel egymilliárd forintos állami támogatás segítéségével épült meg.

Komoly ambíciók, váratlan bezárás

Tízmilliós összegek, tizenévesekkel teli utcák – a magyar influenszerpiac háttértitkai

Egy nagy influenszer vagy ötven mikroinfluenszer? Mi kerül több tízmillió forintba egy megállapodásnál? Aki politizál, annak kampec? És ki akar káromkodó streamerekért fizetni? Mutatjuk, mi zajlik most a legértékesebb influenszerek mögött.

Tízmilliós szerződések

Újra megmértük, ki mennyire profi, népszerű, aktív, és hol a helye üzletileg a magyar influenszerpiacon. Avagy ki az a húsz influenszer, akik ismertségüket valós üzleti értékké kovácsolták. A legértékesebb magyar influenszerek 2024-es listája ide kattintva lapozgatható.

Nyári pörgés a Schladming-Dachstein régióban

©Planai-Hochwurzen Bahnen/Rene Strasser Felvonóval a hegyekbe

Nézzük hát mit kínál Schladming-Dachstein!  Több mint 1000 kilométer túraútvonal és a hegyikerékpáros ösvények több mint 680 kilométer hosszú hálózata vezet a térség legszebb látnivalóihoz, de drótkötélpályák, három bikepark, hegyi gokart, szurdoktúrák és 33 via ferrata útvonal is csalogatja az adrenalinfüggőket.

© Planai-Hochwurzen Bahnen/Harald Steiner A hegyi gokartot mindenképp érdemes kipróbálni

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

Habár a magyar kormány gazdaságpolitikája önmeghatározása szerint patrióta, tehát a külföldi cégek támogatása helyett a hazai vállalkozások megerősítése a fő célja, a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormányok a rendszerváltás utáni időszak más kormányaihoz hasonlóan támaszkodnak a külföldi cégek beruházásaira. Erre kifejezetten büszkék is, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendszeres győzelmi jelentéseket tesz közzé az országba beáramló külföldi beruházások nagyságáról: legutóbb például az év elején számolt be a tavalyi év 13 milliárd eurós beruházási rekordjáról.

Ahogy azt az elmúlt években több elemzés is bemutatta, a 2010 előtti időszakhoz képest ugyan több közvetlen támogatást kaptak a magyar tulajdonú cégek is, de a multinacionális cégek is több támogatásra számíthattak. Az elmúlt évek befektetési rekordjai tehát nem pusztán piaci alapon valósultak meg, azokhoz a kormány is hozzájárult azzal, hogy bőséges közvetlen támogatásokkal ösztönözte, hogy ezeket a projekteket Magyarországra hozzák. Ráadásul a régióban nem a magyar gazdaságpolitika az egyetlen példa az ilyesmire, ugyanis a magát nemzetiként vagy patriótaként meghatározó, 2015 és 2023 között kormányzó lengyel Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása alatt is több támogatást kaptak a külföldi cégek, mint a korábbi kormányok alatt.

Szinte csak a külföldi tőke

Fél ön az áruhiánytól? Energiaellátási zavartól? Hogy a háború világválságot hoz? – a gazdasági félelmeinket szondázza a kormányközeli kutatócég

A Kód nevű kutatóintézet egy gazdasági fókuszú kérdéssort méret éppen. A kérdések között szerepel, hogy kit tartunk felelősnek az inflációért, vagy, hogy meg kell-e szakítani a gazdasági kapcsolatot az oroszokkal. És persze a lényeg: mitől rettegünk igazán.

Kategoria HVG

Volt olyan főpolgármester-jelölt, aki az előírt 5000 helyett csak 73 ajánlást tudott összeszedni

Négyen maradtak versenyben, pedig rekordsokan, tizenöten akartak főpolgármesterek lenni. Volt köztük két nő, volt 18 és 77 éves is, rutinosan sikertelen próbálkozók és néhány teljesen ismeretlen jelölt is. De ki volt a leggyorsabb, a törülközőt leghamarabb bedobó, a legtöbb érvénytelen ajánlást leadó, a legkésőbb ébredő és a legsikertelenebb?

Kategoria HVG

Mindenkin múlik, hogy biztonságos legyen az élet az anafilaxiás allergiások számára

Papp Gábor szigetvári gyermektüdőgyógyász allergológiai szakrendelésére az utóbbi években egyre több súlyos ételallergiás érkezett. Nemcsak az érintett gyerekek számának növekedése volt feltűnő az orvosnak, hanem a szülők ijedtsége is: hogyan engedjék gyerekeiket közösségbe, ha anafilaxiás reakciót vált ki az, ha csak érintkeznek az allergénnel.

Ha a társadalom nem figyel oda a súlyos ételallergiás gyerekre, akkor egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak közösségbe menni. Ezt ismerte fel a szigetvári orvos, aki nemcsak pedagógusoknak, hanem bárki számára egy könnyen elsajátítható oktatóanyagot állított össze. Alapelve az, hogy a súlyos allergiás reakció – vagyis az anafilaxia – csak akkor védhető ki, ha időben felismerik, és könnyebb azt megelőzni, mint kezelni. A prevenció is csak akkor lehet eredményes, ha tisztában vagyunk az ételallergia alap­jaival – mondja Papp Gábor, aki egy online oktatóprogramot hozott létre AKI (Allergia Képzett Iskola)  néven, amelynek segítségével akár harminc perc alatt bárki megismerheti a legfontosabb információkat a súlyos allergiával kapcsolatban.

Az allergia sok, széles körben ismert tünetet okozhat: bőrpír, kiütés, viszketés, duzzanat. Van azonban egy olyan típus, amely kevésbé ismert, mégis életveszélyes reakcióra is képes: ez az anafilaxiás allergia.