Best WordPress Hosting
 

FoZsu emlékösztöndíj ünnepélyes eredményhirdetés

Az emlékösztöndíjat Foltányi Zsuzsa munkásságának tiszteletére alapította az Ökotárs Alapítvány. Az ösztöndíj olyan kiváló, felsőoktatásban résztvevő hallgatókat kíván támogatni,akik környezet-tudományokhoz kapcsolódó területeken tanulnak, és aktívan tesznek a fenntarthatóság és a környezetvédelmének népszerűsítéséért. Az ösztöndíj célja hozzásegíteni a fiatalokat ahhoz, hogy pozitív hatást gyakoroljanak a környezetre, éppúgy, mint ahogy Foltányi Zsuzsa tette élete során.

Biológus-újságíró a nyolcvanas években kapcsolódott be az akkor kibontakozó hazai környezetvédelmi mozgalomba. 1991-ben lett induló Partnership Program vezetője, ami 1994-alakult át azzá az Ökotárs Alapítvánnyá, melynek 2007-ig igazgatója, haláláig kurátora és tanácsadója maradt. Zsuzsa nemcsak környezetvédő, hanem civil társadalom elkötelezett támogatója is volt. Így vált ő keze nyomán azzá, amit civilek meghatározó támogatójaként máig képvisel.

FoZsu emlékösztöndíj ünnepélyes eredményhirdetés 2024. július 12. péntek 16.30

Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozta a Hamász fegyvereseinek a nevét, akik az ENSZ iskolájában haltak meg

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője csütörtök este nyilvánosságra hozta kilenc olyan palesztin fegyveres nevét, akit aznap az ENSZ palesztin segélyszervezetének, az UNRWA-nak a Gázai övezetben található iskolájában, célzott légicsapással öltek meg.

A szóvivő arra reagált, hogy az övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet azt állította: az izraeli hadsereg civileket ölt meg az épületben.

Hagari elmondta, hogy a légierő gépei „precíz eszközökkel” három olyan osztálytermet lőttek a palesztin Gázai övezet középső részén, a nuszairati menekülttáborban található iskolában, ahol mintegy harminc fegyveres rejtőzködött.

1,5 milliárd forint bevétele volt a Telex magyarországi cégeinek, közel 200 millió a külföldi támogatás

Közzétette pénzügyi beszámolóját a Van Másik Zrt., a Telex kiadója, valamint a hozzájuk kapcsolódó Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.

Karl Lagerfeldnek igenis voltak érzései, mielőtt divatikon és kegyetlen botrányhős lett

Karl Lagerfeldről sok mindent lehet mondani, de visszafogottnak aligha nevezné, aki 2019-es halála előtt ismerte a munkásságát, esetleg divatlapok oldalain vagy híroldalak hasábjain találkozott a nevével.

Egyrészt elképesztően termékeny volt, igazi polihisztor: rengeteg márkával dolgozott együtt. Magát „divatzsoldosnak” nevezte, míg jóindulatú rajongói inkább a kaméleon szót használták sokoldalúságát hangsúlyozva. Saját kollekciója mellett a Chanelnek, a Fendinek, korábban pedig a Chloénak is művészeti vezetője volt, emellett lakásokat tervezett, képregényt rajzolt, filmet rendezett, és fényképészként is dolgozott.

Másrészt lelkesen keverte magát a legkülönbözőbb botrányokba bemutatói és sarkos megjegyzései kapcsán. Hol a globális felmelegedésre igyekezett felhívni a figyelmet egy divatbemutatón, amire a céllal kissé ellentmondásosan 240 tonna jeget és havat szállíttatott egy svéd gleccserről Párizsba, hogy aztán ott napokig óriási energiafelhasználással hűtsék az utóbb vissza is szállított hatalmas jégtömböt; hol Claudia Schiffert küldte kifutóra egy szent muszlim szöveggel kihímzett ruhában; hol egy pornószínésznőt alkalmazott a bemutatóján. Lagerfeld azon kevés tervező közé tartozott, akik nemhogy nem mentegetőztek a divatszakmában idealizált testképpel kapcsolatban, de aktívan felszólaltak a kimondatlan elv mellett, miszerint csak karcsú nőknek van helye a kifutókon. „Senki sem akar gömbölyded nőket nézni” – mondta 2009-ben egy német magazinnak, majd azt is kifejtette, hogy csak a tévé előtt ücsörgő, chipset zabáló kövér anyukák tartják csúnyának a nádszálvékony modelleket, és a divat amúgy is az illúzióról szól. A #MeToo mozgalom kapcsán beszólt azoknak, akiknek húsz év kellett, mire „eszükbe jutott” felszólalni az őket ért erőszak miatt, hangosan ellenezte a melegházasságot, és időnként olyan kommentekre ragadtatta magát, mint hogy Diana hercegnő szép és aranyos volt, de buta, Andy Warhol pedig „fizikailag visszataszító”. Magánéletéről nem sokat beszélt, amit viszont elárult, az olykor hamisnak bizonyult (mint például a születése évszáma).

11 éves kislányt fogdosott egy alkalmazott a bicskei gyermekotthonban, az elkövetőt kirúgták

Egy tizenegy éves kislányt bántalmaztak a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban, az intézmény portása május 7-én, az esti órákban megfogta a kiskorú gyermek fenekét és mellét, írja a Gulyáságyú Média.

Az eset egy hónapja történt.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére közölte az üggyel kapcsolatban, hogy a büntetőeljárásról szóló törvényre, valamint a különleges bánásmódot igénylő személy személyes adatainak védelmére hivatkozva nem áll módjukban tájékoztatást adni.

Új járvány terjed megállíthatatlanul, egyre súlyosabb a helyzet

Brazília idén rekordszámú, 5,5 millió dengue-lázas esetet jelentett, amely egy szúnyogok által terjesztett vírus, amely magas lázat, kiütéseket és egyes esetekben halált okozhat. A dengue-fertőzéses megbetegedések számának növekedését az éghajlatváltozás és az El Niño időjárási minta okozta magas hőmérséklettel hozták összefüggésbe. Egyelőre megállíthatatlannak tűnik a járvány, de már zajlanak a vakcinafejlesztések.

A zöld tető jó, a kék-zöld tető mégjobb

Amszterdamban 45.000 négyzetméternyi kék-zöld tető található, amelyek “elnyelik” az esővizet, és lehetővé teszik, hogy az épületek lakói növények öntözésére és WC-öblítésre használják azt, ahelyett, hogy azonnal a csatornarendszert terhelnék vele.

Amszterdamot talán a csatornái miatt látogatod meg, és valóban, ki hibáztathatna ezért? De az igazán érdekes vízi utak nem a lábad alatt – hanem a fejed felett vannak.

Gyönyörű zöld tetők bukkantak fel szerte a világon: speciálisan kiválasztott növények nőnek a biomassza extra súlyának elbírására tervezett szerkezeteken. Amszterdam azonban egy lépéssel tovább ment ennél a kék-zöld tetőkkel, amelyeket kifejezetten az esővíz felfogására terveztek. Az egyik ilyen projekt – az intelligens, innovatív, az éghajlathoz alkalmazkodó tetők reziliens hálózata (Resilio) – több mint 9.000 négyzetmétert fedett le Amszterdam tetőin, köztük 8.000 négyzetmétert szociális lakóparkokon. Városszerte a kék-zöld tetők lefedettsége még ennél is nagyobb, becslések szerint több mint 45.000 négyzetméter.

Családirtás Szerbiában: három rokonával végzett egy férfi

Hármas gyilkosság történt csütörtökön a kelet-szerbiai Knjazevacon, ahol egy 22 éves férfi meggyilkolta az apját, a nagyanyját és a nagyapját – közölte Ivica Dacic belügyminiszter.

A belügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint a nagyapa mozgásképtelen volt, az apa és a nagyanya pedig súlyosan beteg.

A 22 éves férfi beismerte tettét, amit azzal indokolt, hogy már nem tudott tovább gondoskodni a családtagjairól. Bevallotta azt is, hogy a gyilkosságokat nagyapja vadászpuskájával követte el a család házában.