A HVG nemrég távozó volt újságírója csatlakozik az egykori indexes munkatársai által alapított Telexhez.
Archívum címkék: telex.hu
K. Endre újságírókra támadó barátja ellen nem csak garázdaság miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Média stábjára támadó erőszakos férfi ellen, aki K. Endre családi barátjaként mutatkozott be. Egy újabb videófelvétel is előkerült.
A DK-közeli Nyugati Fény szerint hajtóvadászatot indított ellenük a kormánykritikus média
A Demokratikus Koalícióhoz közeli Nyugati Fény szerint a Telex, a hvg és a 24.hu Magyar Péter kampánystábjaként működik. Lapunkat is bírálja a portál, amiért még a múlt héten (mindenkit megelőzve) megírtuk, hogy a kormányközeli Origóhoz hasonlóan a Nyugati Fény is fizetett hirdetésben kezdte el támadni Magyar Pétert, Varga Judit volt férjét, a Talpra magyarok és a Tisza Párt alapítóját, az állami Diákhitel Zrt. volt vezérigazgatóját.
Szünetel a G7 hírlevele, miután a Telex kulcsfigurái megszerezték a lapot és a stáb megmaradt része hosszú szabadságra ment
Váczi István főszerkesztő bejelentette, hogy a G7 stábjának egy része elment hosszú szabadságra, hogy kipihenje a lap körüli turbulenciákat, ezért most egy ideig szüneteltetik a hírlevelüket. A stáb létszáma egyébként jelentősen csökkent, miután a Telex három kulcsfigurája, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András lettek a tulajdonosok, de a főszerkesztő optimista, hogy később bővülhetnek. Azt ígéri, hogy nem lesz színvonalcsökkenés.
Betiltotta a Telex a linkelést, az olvasók egy része kiakadt
Nagyon megszigorította a kommentálás szabályait a Telex a napokban és megtiltotta olvasóközönségének az internetes linkek használatát a hozzászólásokban. Eddig az olvasók tudományos folyóiratok vagy elismert hírlapok cikkeire való hivatkozásokkal nyilvánosan cáfolhatták meg a lap egyes állításait, mostantól viszont erre már nincs lehetőség. A portál szerint aki hibát talál a cikkeiben, inkább ne a nyilvános felületen hívja fel rá a figyelmet, hanem küldjön e-mailt a lapnak.
Lefeleződik a Telex vezetői által felvásárolt G7 szerkesztősége – NER-stílusú válasz Kárpáti Mártontól, a Telex egyik kulcsfigurájától
A Media1 információi szerint a Telex vezetői, Kárpáti Márton, Kárpáti András és Pusztay András által a napokban megszerzett G7 hírportál eddigi szerkesztőségi stábja nagyjából a felére csökken. Megmutatjuk, mit válaszolt a Telexet működtető Van Másik Zrt. egyik legfőbb vezetője, Kárpárti Márton a Media1 szakmai kérdéseire.
Távozik Neizer Anita, a Telex vezetői által felvásárolt G7 vezérigazgatója
Neizer Anita, a G-7 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója egy nappal azután jelentette be távozását, hogy a Telex három legfőbb részvényese, Pusztay András, Kárpáti Márton és Kárpáti András egy újonnan létrehozott céghálón keresztül megvásárolták saját maguk számára a G7 portált.
Litkai Gergely műsorvezetésével, híres magyar fotóriporterekkel jön a Reporter Slam
Április 19-én sokszorosan díjazott hazai fotóriporterek bemutatkozásával folytatódik a Reporter Slam. Ez az a német formátum, amikor újságírók színpadon beszélnek a munkájukról és legjobb riportjaikról.
„Kész tények elé állítottak minket” – kiakadt a Telex több munkatársa azon, ahogyan a vezetőség megszerezte magának a G7 nevű portált
Bár a Telex a szlogenje szerint a telexeseké, közel sem mindenki tudta a szerkesztőségben egészen néhány órával ezelőttig, hogy a hírportált tulajdonló Van Másik Zrt. három legfontosabb részvényese, Kárpáti Márton és testvére, Kárpáti András, valamint Pusztay András felvásárolják saját maguknak (egy magánszemélyként általuk újonnan létrehozott céghálón keresztül) a G7 nevű gazdasági portált működtető céget és arra a Telex címlapja felől fognak forgalmat terelni. Többen is visszásnak találják a Telexnél a portál vezetőségének lépését és néhányan egyrészt az Indexnél elhíresült, egykoron sokat bírált Gerényi-terv telexes megvalósulását látják az eseményekben, másrészt azt, hogy három vezető megkerülve a Telex valamennyi tulajdonosát, a „saját pecsenyéjét sütögeti”.
Új tulajdonoshoz kerül a G7
A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.- hez kerül a G7 gazdasági portál.
Új dologba kezdett Dull Szabolcs, a Telex volt főszerkesztője – terveiről és a telexes részvényekért kapott vételárról kérdeztük
Dull Szabolcs, a Telex nemrég távozó főszerkesztője hírlevelet indított a napokban. A Media1 ennek részleteiről, terveiről és arról is kérdezte, mekkora összeget kapott a Telextől való távozásakor a portált tulajdonló cég részvényeiért és igazak-e az ezzel kapcsolatban keringő pletykák.
Videón amint megtámadta K. Endre barátja a Gulyáságyú Médiát
A Gulyáságyú Média stábja videóra rögzítette, ahogy riporterük kezéből kiüti a mikrofont a kegyelemben részesített férfi barátja.
Nem közli a Telex Szendi Nóra novelláját, mert írt az Indexre is
Szendi Nóra író állandó szerzője volt a Telex tárcarovatának, de mivel az Index is megjelentette írását, szünetet kértek tőle.
Nem engedik be Orbán Viktor évértékelőjére a fél magyar és külföldi sajtót
Hosszú sora van azon médiumoknak, amelyek várhatóan nem tudósíthatnak a miniszterelnök közszerepléséről a helyszínről.
13 millió forintra bírságolta az RTL-t a Médiatanács a Sztárbox és a Reggeli miatt
A Médiatanács 10 millió forintos bírságról határozott a Sztárbox című bokszműsor egyes, durva jelenetei miatt, és 3 millió forintos büntetést szabott ki, amiért Fekete Pákó tudatlanságán nevettek a Reggeli című műsorban. A Médiatanács e heti ülését követően bepanaszolta Romániában a TV2 Csoport Moziverzum nevű csatornáját, a testület ezenkívül a Telex portál Osváth Zsolttal kapcsolatos cikkét vizsgálta, mivel abban azonos neműek szerepeltek, amit valaki az LMBTQ-ellenes médiaigazgatási szabályozásra hivatkozva kifogásolt.
A 444 kiadója kapja az USA-tól a legtöbb támogatási pénzt – íme a győztes médiumok névsora és a támogatási összegek
A 444-et és a Qubit nevű portált működtető Magyar Jeti Zrt. lett a legnagyobb befutó az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének a Mérték Médiaelemző Műhellyel és az Ökotárssal lebonyolított, médiát támogató pályázatán, ahol több mint 16 millió forinthoz jut az Uj Péter és Kardos Gábor nevével fémjelzett cég. Hírünkből kiderül, kik lettek a további befutók a pályázaton és mekkora összegekhez jutnak.
A jobbikos Alfahír volt főszerkesztőjével vághattak alá az Indexen a Direkt36 Orbán Gáspárral kapcsolatos másnapi leleplezésének
Az utóbbi időben több médiamanipulációval, legutóbb pár napja is súlyos hamisításon tetten ért Index hírportálon jelent meg tegnap, csütörtökön egy anyag a Jobbikhoz közeli Alfahír tavaly tavasszal távozó főszerkesztőjétől, Sarkadi-Illyés Csabától, aki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel beszélgetett, aki bejelentette, hogy náluk szolgál Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia a csádi misszióban. Az interjú pár órával a Direkt36 éppen ezt leleplezni készülő anyaga előtt jelent meg, ezért a Direkt36 szerzője szerint nekik akartak alávágni ezzel a módszerrel.
Bocsánatot kért a Telex egy szélsőséges figurától, majd törölte a sajnálkozást, de az újra megjelent a lapban – végül megint levették
Újabb és újabb abszurd fordulatok történnek Nagy M. Boldizsár botrányos, zsidóellenes cikkeivel kapcsolatban, ezúttal a Telexnél. A Telex tegnap, egy korábbi hírét módosítva először bocsánatot kért Nagy M. Boldizsártól, amiért uszítónak nevezte a Nagy M. Boldizsár az ÉVA és az InStyle felületén megjelent (amúgy valóban uszító jellegű) zsidóellenes cikkeit, majd törölték a bocsánatkérést. A bocsánatkérés később visszakerült a Telexre. Később megint levették.
„Már nem éreztem magaménak a Telexet” – Dull Szabolcs elbúcsúzott a Telextől
Egy Facebook-bejegyzésben magyarázza a lemondását Dull Szabolcs, aki visszaadta részvényeit és valamennyi tisztségéről, így igazgatósági tagsáról is lemondott annak ellenére, hogy a személyével történtek miatt jött létre a Telex.
Távozik Dull Szabolcs a Telextől és a részvényeit is visszaadja
Minden tisztségéről lemondott Dull Szabolcs. Pedig az ő személye miatt jött létre a Telex.