via 24.hu => eredeti post link
„A gazdaság újraindult, az első negyedéves GDP-adat a várakozásoknál erősebb lett. Amennyiben azt nézzük, hogy egy negyedév alatt 0,8 százalékos növekedést könyveltünk el, és ezt kivetítem az egész évre, úgy matematikailag 3 százalék feletti az éves eredmény” – mondta a portálnak a nemzetgazdasági miniszter.
„Ugyanakkor azt problémának látom, hogy az emberek a mindennapi életükben ezt az erősebb konjunktúrát, azaz a gazdaság újraindulását gyengébben érzékelik. Annak ellenére, hogy az inflációt letörtük, a tavalyi év nagy megrázkódtatást okozott a magyar gazdaságnak” – összegezte.
Nagy Márton kiemelte, hogy az üzemanyagárakban nagyon jelentős áremelkedés volt megfigyelhető tavaly év vége óta. Szerinte az emberek már látják, hogy a gazdaság újraindult, és nagyon erős reálbér-emelkedés van – a kormány számítása szerint utóbbi idén akár 6 százalék fölött is lehet.