Best WordPress Hosting
 

Kiderült, melyik a legkevésbé biztonságos randi alkalmazás

Egyre többen használnak párkeresés céljából randiappokat, melyek közül itthon minden bizonnyal a Tinder és Bumble a legismertebb. Az algoritmusok megfelelő működése érdekében a felhasználók rengeteg személyes adatot adnak meg ezeken a platformokon, azonban a Mozilla kutatása szerint ez hiba, az appok ugyanis nem figyelnek ezek biztonságára, írja a TechCrunch.

A Mozilla összesen 25 randiappot vizsgált meg adatvédelmi szempontból, melyek közül 22 neve mellé tette oda a legrosszabb, „Privacy not included” értékelését. A három maradék app közül kettő, a Harmony és a Happn épphogy csak átcsusszant, míg a Lex pozitív értékelést kapott. A jelentésében a Mozilla kiemeli, hogy az appok 80 százaléka megoszthatja, vagy eladhatja a felhasználók adatait hirdetési célokra, a Bumble pedig ködös adatvédelmi záradékokkal rendelkezik, így könnyedén eladhatják a felhasználói adatokat a hirdetőknek.

A kutatók külön felhívták a figyelmet, hogy sok platform, például a Tinder és a Hinge hozzáfér a pontos földrajzi adatokhoz, miután engedélyt kap erre a felhasználóktól.

Egymás elérhetőségét is láthatták a Magyar Péter EP-képviselőjelölti pályázatára jelentkezők

Adatvédelmi incidens történt a Magyar Péter-vezette Talpra Magyarok Közösségénél. Az EP-képviselőjelölti pályázatra jelentkezők egy részének emailcíme láthatóvá vált más jelentkezők számára, ezt maga Magyar erősítette meg a Telexnek. „Egy technikai hiba folytán több jelentkező részére láthatóvá vált más jelentkezők email címe” – írta.

„A hibáról az érintetteket azonnal tájékoztattuk és elnézést kértünk. Az adatvédelmi incidenst bejelentjük a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz” – tette hozzá Magyar, aki április elején hirdette meg az „Európai Parlamenti Képviselőjelölti Pályázatot”, amire azok jelentkezését várta, akik szeretnének felkerülni pártja EP-listájára. Magyar szerint már több mint ötszázan jelentkeztek, és 80 százalékban magas színvonalú pályázatot adtak be.

A Nemzeti Választási Bizottság csütörtökön nyilvántartásba vette Magyar Péter pártját a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választásra. A döntés értelmében a Tisztelet és Szabadság Pártja (TISZA) április 20-án elkezdheti gyűjteni az ajánlásokat az induláshoz. Az EP-választáson ehhez 20 ezer aláírás szükséges.

Pert nyert a Forbes kiadója, leírható a Hell Energy-t tulajdonló Barabás család neve az elsőfokú ítélet szerint

A magyar Forbes álláspontja szerint a Hell Energy tulajdonosi adatai nyilvánosak, a Barabás család mégis pert indított személyiségi jogok megsértése miatt ellenük, miután a lap nevesítette őket a milliárdoslistájában. A több mint négy éve indult pert első fokon az üzleti magazin kiadója nyerte.

A magyar sajtó jogi eljárásokkal való ellehetetlenítését vizsgálta a TASZ

A SLAPP névre hallgató jelenséggel, amikor adatvédelmi szabályok alapján próbálják a sajtót cenzúrázni, a megkérdezett szerkesztőségek közel harmada szembesült már.

Így akadályozhatja meg, hogy kikerüljenek az adatai a netre

A hackerek egyre profibbak, és rengeteg az adatszivárgás is, emiatt joggal féltik sokan az adataikat. A védekezést azonban megkönnyítheti a Mozilla új, előfizetéses szolgáltatása, amelynek segítségével a felhasználók megtalálhatják, valamint töröltethetik magukról a nyilvánosságra került érzékeny adatokat – írja a TechCrunch.

Az új funkció a Mozilla Monitor részeként mutatkozott be. A fejlesztés olyan e-mail-címek, telefonszámok és más érzékeny adatok törlését teszi lehetővé, melyeket éppen adatbróker webhelyeken értékesítenek a rosszindulatú szereplőknek. Ez alapvetően egy kimondottan bonyolult folyamat lenne, ezt azonban leegyszerűsíti a fizetős szolgáltatás.

Az alkalmazás 190, gyakran használt adatbróker webhelyet monitoroz folyamatosan.

Végre Európában is elérhető lesz a legújabb közösségi oldal

A nyáron elindult a Meta új közösségi oldala, a Threads, ami az eredeti koncepció szerint a Twitternek állított volna konkurenciát. A szolgáltatás sikeres rajtot vett, öt nap alatt 100 millióan regisztráltak rá, azonban európai felhasználók sosem találkozhattak a fejlesztéssel, ugyanis az alkalmazás nem felelt meg az EU-s adatvédelmi irányelveknek.

A Meta azóta kitartóan tevékenykedett, hogy megkapja a jóváhagyást, most pedig úgy tűnik, beért a munka. A The Wall Street Journal értesülései szerint a Meta mostanra minden ponton megegyezett az Európai Unióval, így a Threads 2023 decemberében Európa-szerte elérhetővé válik.

A pontos dátum egyelőre nem ismert, de az is könnyen elképzelhető, hogy már december első napján elérhető lesz.

Összefogtak a fizetős Facebook ellen a fogyasztóvédelmi szervezetek

Több mint 20 fogyasztóvédelmi szervezet szerint nehéz helyzetbe hozta a felhasználóit a Facebook.

Azzal vádolják a Facebookot, hogy kifosztja az európai állampolgárokat

Az Európai Unió nyomására november elején rengeteg felhasználónak kínált választást a Facebook, hogy ingyenesen, de reklámokkal, vagy havi pár ezer forintért, ellenben reklámok nélkül szeretné-e tovább használni a közösségi oldalt. Az osztrák noyb jogvédő csoport szerint azonban előbbi választással élve az emberek lényegében elfogadják, hogy a techóriás személyre szabott hirdetésekkel bombázhatja őket, illetve az adataikat profilalkotási célokra használhatják – írja a TechCrunch.

Tiltakozva a Facebook lépése ellen, a jogvédő csoport az osztrák adatvédelmi hatósághoz fordult.

A reklámmentes hirdetésért alapvetően 10, illetve 13 eurót kell fizetni, attól függően, hogy weben vagy mobilon kezdjük-e meg az előfizetést. A noyb szerint azonban az előfizetés költsége messze nincs arányban azzal az értékkel, amelyet a Meta a felhasználók nyomon követéséből profitál a régióban. 2022 harmadik negyedéve és 2023 harmadik negyedéve között ugyanis nagyjából 63 eurós (közel 24 ezer forintos) éves bevételt szerzett felhasználónként.

Az EU betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.

A határozat megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását az Európai Gazdasági Térség (EGT) egész területén – áll a testület közleményében. A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói novembertől kezdve előfizetést vásárolhatnak a hálózatok hirdetés nélküli használatára.

Az óriáscég képviselője szerint a Meta már bejelentette, hogy az EU-ban és az EGT-ben élő embereknek lehetőséget adnak arra, hogy választhassanak, és e hónaptól kezdve előfizetési modellt kínálnak, hogy megfeleljenek a szabályozási követelményeknek – írja az MTI. A vállalat szerint az EDPB tagjai már hetek óta tudnak a cég tervéről, és teljes mértékben együttműködtek velük.

Reklámmentes lehet a Facebook, ha valaki fizet ezért

Az újítást az uniós adatvédelmi szabályok miatt vezetnék be a Facebook mellett az Instagramon is.

Ezek a tippek megmenthetik a mobilját

Rengeteg személyes adatot tárolunk napjainkban a telefonjainkon, ami ha ismeretlenek kezébe kerülne, valóságos rémálom lenne. Szerencsére egyre ritkább, hogy direktben törnek fel egy készüléket a tolvajok, azonban előfordul, hogy információink egy nagyobb cégtől kiszivárognak. A Slashgear összegyűjtött néhány módot, amivel megvédhetjük adatainkat a támadóktól.

Az első és egyértelműen legfontosabb lépés, hogy használjuk ki a zárolási képernyő adta lehetőségeket. Az androidos mobilokon PIN-kód, jelszó, arcfelismerés, minta, vagy ujjlenyomatfelismerő alapú zárolás mellett dönthetünk, és szerencsére nem is csak egy működhet egyszerre. A zárolási képernyő persze a gyors elérésben is segíthet: a vészhelyzeti segélyhívó gyorsikon akár életet is menthet.

Továbbá szabályozhatjuk azt is, milyen részletesen jelenjenek meg ezen a lapon az appok értesítései.

Sorra hagyják el Kínát a legnagyobb kínai cégek, mint a TikTok vagy a Shein

A kínai-amerikai kapcsolatok romlásával párhuzamosan több nagy cég hagyja el látszólag vagy ténylegesen Kínát. Egyes cégek még a honlapjaikról is eltüntették Kína említését.

Részletek: a világ legnagyobb ruhakereskedője, az elképesztő gyorssasággal növekvő ultra fast fashion alkalmazás, a Shein elhagyta Kínát és Szingapúrba költöztette székhelyét. A kínai anyacégét fel is számolta, és irodákat nyitott az USA-ban és Írországban is. 

Az 1,7 milliárd felhasználóval rendelkező TikTok Szingapúr mellett Los Angeles-ben nyitott irodát annak érdekében, hogy az amerikai felhasználók adatait elzárják a kínai anyacég, a ByteDance adatbázisairól. 

Gyermekek magánéletének megsértése miatt pénzbírságra számíthat a TikTok

Az Európai Unió adatvédelmi hatóságának döntése után gyermekek magánszférájának megsértése miatt több millió eurós pénzbírságra számíthat a TikTok.

Ideiglenesen korlátozzák a Facebook és az Instagram működését Norvégiában

Augusztustól a Meta napi 1 millió norvég koronás büntetést kap, ha célzott reklámokat küld a felhasználóknak az internetes tevékenységeik alapján.

Baj lehet a Spotify-jal: rengeteg privát lista nyilvánossá vált

Egyre többen jelzik a közösségi médiában, hogy a Spotify zenei streamingfelület a felhasználók beleegyezése nélkül tett nyilvánossá privát lejátszási listákat – írja a Bleeping Computer.

A helyzet egy márciusban jelzett problémára hasonlít, ami komoly adatvédelmi aggodalomra adott okot. Akkor több felhasználó jelezte, hogy míg korábban el voltak különítve a privát és nyilvános lejátszási listáik, ez megszűnt, és az összes playlist nyilvános lett. Hozzátették: ennek oka az lehetett, hogy valójában korábban sem voltak privátak, mivel egy link segítségével meg lehetett osztani azokat.

Most azonban úgy tűnik, más a helyzet, ugyanis többen megerősítették, hogy a lejátszási listák eredetileg privátként voltak megjelölve, majd megmagyarázhatatlan módon, a tudtuk és engedélyük nélkül nyilvánossá tették azokat.

Egyelőre nem indulhatott el az EU-ban a Twitter új riválisa, amit Amerikában már milliók használnak

Az Instagramhoz kapcsolódó Threads adatmegosztását még nem igazították hozzá a digitális piacokról szóló uniós jogszabályhoz.

Pegasus-ügy: hiteles vizsgálatot és érdemi jogorvoslatot követel az Európai Parlament

Magyarországot is felszólították, hogy csak független és külön bírói végzés birtokában kerülhessen sor kémszoftverek telepítésére.