Best WordPress Hosting
 

„Hitler kaput!” Így találkoztak a szovjet és amerikai katonák

Az 1944-es normandiai partraszállástól kezdve a Harmadik Birodalmat már nyugatról is keményen szorongatták, a harapófogó 1945 áprilisában kezdett végérvényesen összezárni: 25-én először találták magukat szemközt amerikai és szovjet katonák. Az első kapcsolatfelvétel aznap dél körül történt az Elba délebbi szakaszán, Strehla városa közelében. Albert Kotzebue amerikai főhadnagy háromfős felderítő csapatával átkelt a folyón, hogy felmérje a terepet, de már a nyugati partról látták, hogy a túloldalon az ellenség helyett az oroszok tartózkodnak. Jeleztek nekik, a túlparton pedig személyesen is találkoztak az Első Ukrán Front egyik előretolt ezredével, akit Alexander Gargyiev alezredes vezetett.

Ugyanezen a napon, néhány órával később William Robertson alhadnagy társaival  belebotlott az Alexander Szilvaskó hadnagy vezette őrjáratba a szászországi Torgau elpusztult Elba-hídjánál. Alekszej Gorlianszki visszaemlékezései szerint ő rálőtt a németeknek hitt amerikaiakra, akik azonban nem viszonozták a tüzet, helyette ezt kiáltották:

Muscovi-Washington. Hitler caput. Hurrá!

Túl nagynak találták, ezért nem engedték fel a hullámvasútra egy japán vidámparkban – állítja egy amerikai tiktoker

Hatalmas felzúdulást váltott ki TikTokon egy fiatal amerikai nő története, aki a közelmúltban Japánban járt, ahol az állítása szerint az egyik vidámparkban nem engedték fel a hullámvasútra, mert a személyzet túl nagynak találták hozzá.

A közösségi oldalt Yesi Hdez névvel használó nő még április első napjaiban osztotta meg az indy100 által is bemutatott, oszakai vidámparkban készítült videót, ami az elmúlt két hétben 2,6 millió lejátszást, közel 100 ezer lájkot és 700 hozzászólást generált.

A felvételen előbb a hullámvasútra szóló jegyek, és az oda vezető út látszik, majd a rövid bejegyzés végén a kamerát tartó tiktoker integető férje látható, akit annak ellenére felengedtek egy körre, hogy a felesége által megosztott képek és videók szerint a férfi jóval magasabb lehet nála.

Szijjártó Péter: Nincs szükségünk arra, hogy amerikai kongresszusi delegációk oktassanak ki minket

A kormánynak nincs szüksége arra, hogy amerikai kongresszusi küldöttségek oktassák ki arról, hogy mi történjen Magyarországon, erről ugyanis egyedül a magyar emberek dönthetnek – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Mint az állami hírügynökség írja, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva közölte:

Olvastam itt az amerikai méltatlankodást, hogy nem fogadtuk őket miniszteri szinten. Azt szeretném kérni, hogy próbáljuk már meg felkutatni a krónikákban, melyik volt az az utolsó magyar parlamenti képviselői delegáció, amit az Egyesült Államokban egy amerikai miniszter fogadott.

Lefújtak egy záróünnepséget, mert amerikai fajvédők tűntek fel az ELTE-n

Két amerikai fehér nacionalista, Greg Johnson és David Michael Zsutty nemrég együtt iratkozott be az ELTE Budapest Summer University négyhetes programjára – kezdődik a Szabad Európa cikke.

Az ELTE nyári egyetemére külföldi diákok jelentkezhetnek abból a célból, hogy megtanuljanak magyarul, és hogy megismerkedjenek a magyar kultúrával. A portál arról ír, hogy az oktatók és a diákok elmondása alapján a kurzusra nem voltak felvételi kritériumok, egy jelentkezési lap kitöltésén kívül a leendő hallgatók nem estek át semmiféle előzetes átvilágításon.

Johnson és Zsutty – akik a teljesen kezdő csoportba kerültek – a saját, anyakönyvezett nevén jelentkezett a kurzusra, nem használtak álnevet. Az egyik külföldinek azonban feltűnt Johnson Counter-Currents-es email címe, amely alapján beazonosították az amerikai fajvédőt. A  Counter-Currents weboldala mintegy félmillió embert ér el havonta. Johnson kifejezetten szoros kapcsolatot ápol a nemzetközi szélsőjobboldali mozgalmakkal, főként Európában: a Counter-Currents az egyik olyan kiadó, amely újranyomtatta európai szélsőjobboldali szerzők műveit, például a Hitler-rajongó Savitri Deviét. A Szabad Európa azt is írja, hogy Johnson ideológiájának középpontjában az úgynevezett fehér etnoállam áll, amely egy olyan „államforma”, ahol a tartózkodás vagy állampolgárság csak fehéreknek lenne megengedett, a nem fehéreket és a zsidókat pedig kizárná.

Szlovákia atomerőművei sem függenek többé az orosz fűtőanyagtól

Szerződést írt alá a szlovákiai atomerőműveket üzemeltető Szlovák Villamosművek az amerikai Westinghouse vállalattal– írta a Napunk. Az amerikai cég olyan nukleráis üzemanyagot tud beszállítani, amely megfelel a VVER típusú szocialista reaktorokba is.

A VVER típusú reaktorok megtalálhatók Szlovákiában, Csehországban, Magyarországon, Bulgáriában, Finnországban vagy épp Ukrajnában is. Ezek az erőművek az oroszoktól függetlenül is működhettek, egy dolog kivételével – ez pedig az üzemanyag. A helyzet azonban változik.

Mi az a VVER?

Engedély nélkül átlépte a határt Dél-Koreából Észak-Koreába egy amerikai férfi

Egy amerikai állampolgárságű személy engedély nélkül átlépte a határt Dél-Koreában és észak felé indult, írja az Euronews az ENSZ dél-koreai parancsnoki központjának beszámolója alapján.

A határátlépő személyt őrizetbe vették az észak-koreaiak, a déliek pedig próbálják megoldani a helyzetet az észak-koreai hadsereggel együttműködve.

Egy dél koreai lap fegyveres erőkre hivatkozva azt írja, hogy a határt átlépő személy a hadsereg tagja volt.