Best WordPress Hosting
 

Az Apple letiltotta a Fortnite gyártóját az iOS-ről

Letiltotta az Apple az Epic Games nevű videójáték-gyártó cég fejlesztői fiókját – derül ki a vállalat közleményéből. Ezzel meghiúsulni látszik a cég terve, hogy 2024-ben kiadja az Epic Game Store-t iOS-re, így visszatérhessen a Fortnite a platformra.

Amint a 24.hu korábban beszámolt róla, nemrég elérhetővé vált az iOS legújabb, 17.4-es frissítése, amellyel nemcsak új emojik érkeztek, hanem jelentős változás is jött az Apple-felhasználók életébe. Az EU digitális piacról szóló törvényei (DMA) miatt a cég ugyanis kénytelen lett elérhetővé tenni az App Store mellett más alkalmazásboltokat is eszközein.

Az új lehetőségekkel élve az Epic Games a közelmúltban bejelentette, hogy létrehoztak egy fejlesztői fiókot, amelyet az Apple jóvá is hagyott. Ez alapján úgy látszott, hogy Európában hamarosan elérhetővé válhat majd saját alkalmazásboltjuk, ezzel együtt pedig játékaik, köztük a népszerű Fortnite is az iOS-es készülékeken. Az Apple azonban váratlanul megszüntette fejlesztői fiókjukat, emiatt pedig nem képesek megjelentetni az applikációikat.

Elérhető az iOS-frissítés, ami megváltoztatja az európai iPhone-felhasználók életét

Már elérhető az Apple iOS 17.4-es számú frissítése, amely jelentős változást hoz az Apple felhasználók életébe. A frissítés részeként megjelenhetnek az App Store mellett más alkalmazásboltok is, és az Apple Pay mellett más alternatívák is megjelennek a fizetési rendszerben  az európai felhasználók számára. Az Apple annak érdekében hajtotta ezeket a változtatásokat, hogy megfeleljen az EU digitális piacról szóló törvényének (DMA), amelynek célja a techóriások versenyelőnyének csökkentése, írja a Verge.

Az iOS 17.4 többek között lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy alternatív alkalmazásboltokat és appokat kínáljanak az EU-s felhasználóknak az App Store-on kívül.

Az ezzel élő vállalkozóknak azonban komoly árat kell fizetnie, ugyanis ugyanúgy át kell menniük az Apple jóváhagyási folyamatán, mint eddig, és még egy alap technológiai díjat is le kell perkálniuk a cupertinói cégnek, ami egymillió letöltés után egyesével fél eurójába kerül a cégeknek.

Az Apple 1,8 milliárd eurós bírságot kapott az Európai Bizottságtól

Az Európai Bizottság szerint az Apple egy évtizeden át visszaélt erőfölényével a streamingpiacon.

Bukta az Apple az évtized egyik legfontosabb perét, jól látod, mennyire büntették őket

Ítélet született a Spotify-perben: több mint 1,8 milliárd eurós bírságot kapott az Apple az App Store-os korlátozások és a 30 százalékos Apple-adó miatt.

Mi történt? Hétfőn az Európai Bizottság az Apple ellen döntött az úgynevezett Spotify-perben, az unió pedig most először bírságolta meg a céget, írja a Reuters.

Miért pereltek? A Spotify még 2019-ben panaszolta be a tech óriást, amiért az a zenei streamingszolgáltatók számára korlátozta, hogy az iOS-felhasználókat tájékoztassák az Apple-ökoszisztémán kívüli, olcsóbb fizetési alternatívákról, valamint az Apple 30 százalékos App Store-jutaléka miatt – hírhedt nevén az Apple-adó miatt.

Rekordbírság: 726 milliárd forintos büntetést kapott az Apple

Az Európai Unió 1,84 milliárd eurós, átszámítva 726 milliárd forintos pénzbírságot szabott ki az Apple-re a versenypiaci törvények megsértése miatt – derül ki az Európai Bizottság közleményéből. A Financial Times korábban jelezte, hogy komoly bírságra számíthat a cupertinói cég, ám az elsőleges becslések „még csak 500 millió eurós”, átszámítva 194 milliárd forintos bírságról szóltak.

Az Európai Bizottság vizsgálatának középpontjában az Apple azon tevékenysége áll, amely megtiltja a zenei streaming alkalmazásoknak, hogy tájékoztassák az iPhone és iPad felhasználókat az alkalmazáson belül arról, hogy olcsóbban fizethetnek elő az adott szolgáltatásra, ha az App Store-on kívül regisztrálnak. A vizsgálat 2020-ben kezdődött meg a cupertinóiak ellen, miután több cég, köztük a Spotify is panaszt nyújtott be.

Az uniós szabályozó hatóságok aztán 2021-ben hivatalosan is vádat emeltek az Apple ellen egy versenypiaci vizsgálat részeként, azonban amikor az Apple jóváhagyta az Apple Pay-en kívüli fizetési módok használatának lehetőségét, ejtették a vádakat.

Az Apple elfordult attól az ágazattól, amivel egyre inkább összefonódik Magyarország

Egy hónapja még úgy tűnt, hogy csak késlelteti, a héten viszont lefújta az Apple az önvezető elektromos autó fejlesztésére vonatkozó projektjét. A döntés súlyát jól mutatja, hogy az amerikai vállalat három-négy évvel ezelőtti sajtóértesülések szerint már saját akkumulátortechnológiát is kifejlesztett, amivel csökkenthető az energiatároló berendezések ára és növelhető a gépkocsik hatótávolsága, és az akkori tervek szerint a gyártás az idei évben el is indulhatott volna – ez az időpont tolódott ki először a következő évre, majd a 2026 és 2028 közötti időszakra, mielőtt az Apple teljes visszavonulót fújt.

A Project Titan néven futó fejlesztéshez hasonló sorsra jutott az Aston Martin kínálatának elektrifikációjára vonatkozó elképzelése is a héten: a brit luxusmárka a kereslet visszaesése miatt egy évvel elhalasztja az első elektromos modelljének bevezetését.

A fogyasztói kereslet az elektromos autók iránt, különösen az Aston Martin árkategóriájában, nem olyan, mint amilyennek két évvel ezelőtt gondoltuk.

Kukázták az Apple autó terveit, jönnek az elbocsátások

Több, egymástól független jelentés is arról számolt be, hogy az Apple felhagy a saját elektromos autója látrehozására irányuló tervekkel, ezzel véget vetve egy titkos projektnek, amely az elmúlt évtizedben hatalmas erőforrásokat emésztett fel a cégnél, írja a Gurdian.

A lap információi szerint a cupertinói cég vezetői a bejelentést egy keddi belsős ülésen tették meg. Ezzel egy időben néhány dolgozónak is felmondtak, az autókon dolgozó alkalmazottak egy részét pedig áthelyezték a generatív mesterséges intelligencia fejlesztésére irányuló projektekre.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook az elmúlt években többször is utalt a cég autóval kapcsolatos terveire, bár soha nem kötelezte el magát a termék végleges elkészítése mellett. 

Apple Vision Pro: forradalmi kütyü vagy méregdrága tech demó?

Az Apple 2023 nyarán mutatta be a hosszú éveken át fejlesztett, a fejre, konkrétan a szem elé helyezhető Vision Pro nevű termékét, ami 2024. február 2-án került kereskedelmi forgalomba – kizárólag az Egyesült Államokban –, méghozzá hajmeresztő, 3500 dolláros (nagyjából 1,25 millió forintos) kezdőáron.

Bár hozzájutni csak az USA-ban lehet, lehetőségem adódott, hogy két napon át használjam a sokak által forradalminak kikiáltott kütyüt, cikkemben pedig a rendelkezésemre álló idő alatt gyűjtött benyomásaimat sűrítettem össze.

Mi ez egyáltalán?

Minden támadást lebírkózhat az Apple frissítése

Komoly biztonsági újítást jelentett be az Apple az iMessage alkalmazásához, melynek köszönhetően a szolgáltatás a Signalhoz hasonló védelmet nyújthat a felhasználók számára. Az iMessage-en keresztül küldött üzeneteket a jövőben a végpontok közötti titkosítás (E2EE) mellett a Kyber algoritmuson alapuló PQ3 protokoll is védi majd, amivel az üzeneteket még kvantumszámítással sem lehet majd feltörni – írja a Verge.

A Kybert a kvantumrezisztens algoritmusok egyikeként tartják számon, amellyel a szakértők szerint hárman szintű védelmet sikerült elérni. Az Apple titkosítási algoritmusai kiegészítik egymást, ezért a potenciális támadónak mindegyiket egyesével kell feltörnie. A cég legutóbb 2019-ben erősítette meg az iMessage kriptográfiai protokollját, amikor RSA-ról Elliptic Curve kriptográfiára (ECC) váltott, és az eszközön lévő titkosítási kulcsokat a Secure Enclave-vel kezdte védeni, teszi hozzá a hwsw.

Az iMessage frissítés tartalmazza az automatikus, gyakori kulcsfrissítést üzenetküldés közben, aminek köszönhetően a támadók csak az elkapott üzenet töredékéhez férhetne hozzá.

Vision Pro: itt az Apple újabb iPhone-pillanata?

Talán nem túlzunk azzal kapcsolatban, hogy az Apple termékei – egy-két kivételtől eltekintve, mint például a Homepod – kategóriadefiniáló hatásúak, köszönhetően az Apple finomra csiszolt funkcionális dizájn filozófiájának mind a hardver, mind a szoftver tekintetében. Az új Apple Vision Pro bár egy elsőgenerációs termék, ami sokkal inkább tekinthető egy technológiai erődemonstrációnak, mégis megvan benne az, ami az Apple termékeket azzá teszik amik, még a számos kisebb-nagyobb hibájával együtt is.

Az Apple Vision Pro Február 2-án került a boltokba, egyelőre az Egyesült Államokban, ahol a 3500 dolláros árcédulája ellenére is nagyjából 180 ezer darabot előrendelésben, összesen pedig több mint 200 000 darabot értékesített az Apple. A tengerentúli tech újságírók már kivesézték a terméket, és már itthon is volt, aki élőben tesztelte a készüléket. De nézzük végig, mit is tud maga az Apple új, kevert valóság (kiterjesztett és virtuális, MXR) szemüvege.

A hardver: dizájn vs. kényelem?

Duplájára nőtt az iPhone 15 aksijának élettartama

Az akkumulátorbotrány óta az Apple egyre transzparensebb az iPhone-okba épített lítiumion-akkumulátorok kapacitását illetően. A cég terméktámogatási oldala alaposan részletezi, hogy az iPhone-ok akkumulátorai normál körülmények között az eredeti kapacitás legalább 80 százalékát el kell hogy érjék bizonyos töltési ciklust követően is. Ez eddig egységesen 500 ciklust jelentett, most azonban az Apple az iPhone 15 szériánál 1000 ciklusra növelte ezt a paramétert.

A hwsw szerint az Apple azután változtatta meg az élettartam hosszát, hogy a készülékeket hónapokkal a bemutatója után újra valós használati körülményeket szimuláló teszteknek vetették alá. Ezeken pedig állítólag a vártnál jóval kedvezőbb eredmények születtek. A cég nyitva hagyta a lehetőségét annak, hogy korábbi típusok esetében is újrakalkulálják a várható élettartamot, így könnyen elképzelhető, hogy rövidesen más szériáknál is felfelé korrigál majd a gyártó.

Nem kizárt azonban, hogy a javítás azzal az EU-s döntéssel áll párhuzamban, amely a veszélyes elektronikai hulladék mennyiségének csökkentése érdekében hosszabb élettartamú eszközök gyártását és forgalmazását írja elő a cégeknek.

Félmilliárd eurós bírságot kaphat az Apple

500 millió eurós, átszámítva 194 milliárd forintos bírságra számíthat az Apple Európában, miután a techcég megsértette a zenei streaming szolgáltatásokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos uniós jogszabályokat – írja a Financial Times.

Az Európai Bizottság vizsgálatának középpontjában az Apple azon tevékenysége áll, amely megtiltja a zenei streaming alkalmazásoknak, hogy tájékoztassák az iPhone és iPad felhasználókat az alkalmazáson belül arról, hogy olcsóbban fizethetnek elő az adott szolgáltatásra, ha az App Store-on kívül regisztrálnak.

A vizsgálat 2019-ben kezdődött meg a cupertinói cég ellen, miután a Spotify trösztellenes panaszt nyújtott be. Az uniós szabályozó hatóságok aztán 2021-ben hivatalosan is vádat emeltek az Apple ellen egy versenypiaci vizsgálat részeként, azonban amikor az Apple jóváhagyta az Apple Pay-en kívüli fizetési módok használatának lehetőségét, ejtették a vádakat.

Félmilliárd eurós bírságot kaphat az Apple az Európai Bizottságtól

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatát lezáró döntést várhatóan márciusban jelentik be.

Mit történik? Az Európai Bizottság jelentős összegű bírságot szabhat ki az Apple-re, amiért zenei streaming szolgáltatásával megsértette az uniós törvényeket – derül ki a Financial Times bennfentes forrásokra hivatkozó cikkéből. Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatát lezáró döntést várhatóan márciusban jelentik be, az amerikai cégre kiszabott büntetés 500 millió euró körül lesz.

Mi vezetett idáig? A vizsgálat a svéd székhelyű streaming szolgáltató, a Spotify 2019-es panasza nyomán indult és azt vizsgálta, hogy az Apple alkalmazásboltjában mennyire nyomja saját szolgáltatását, és mennyire hallgatja el a konkurens, esetenként olcsóbb zenei streaming szolgáltatásokat. Az FT értesülései szerint a Bizottság megállapította, hogy az Apple törvénysértő módon élt vissza piaci fölényével és megtiltja a vállalatnak, hogy a jövőben akadályozza, hogy a fogyasztók olcsóbb alternatívákra váltsanak.

A világon eladott okostelefonok jelentős része még mindig androidos készülék

Az Apple hiába vette át a vezetést a Samsungtól a világon eladott legtöbb telefon versenyében, és 2023 legnépszerűbb okostelefonjainak top10-es listáján hiába szerepelt hét iPhone modell, a netes forgalomelemző Statcounter legfrissebb adatai alapján a globálisan értékesített okostelefonok 70 százaléka (továbbra is) androidos készülék, az iOS részesedése pedig majdnem 30 százalék.

Az USA-ban viszont nagyon jól áll a Tim Cook vezette cég, hiszen ott az iOS-t futtató okostelefonok aránya nem kevesebb, mint 61 százalék.

Ha pedig már az Egyesült Államok mobilpiacáról van szó, a Consumer Intelligence Research Partners legújabb jelentése szerint tavaly az iPhone-vásárlók mindössze 13 százaléka volt olyan felhazsnáló, aki androidos készülékről váltott Apple mobilra. 2022-ben ez az arány 15% volt, és öt évre visszamenőleg elmondható, hogy a korábban androidosok használók 11-15 százaléka hagyta ott a Google platformját az iOS-ért.

Sorra váltják vissza az Apple Vision Prókat Amerikában

Nagyjából két hete került kereskedelmi forgalomba az Egyesült Államokban az Apple új kütyüje, sokan azonban már most a visszaváltás mellett döntöttek. A cupertinói cég két hétig hajlandó visszavenni az Apple Vision Pro készüléket, és a közösségi médiában megjelenő bejegyzések szerint többen is élnek majd ezzel – írja a Verge.

A leginkább problematizált pontja az eszköznek a kényelem. A headset sokaknak okozott fej- illetve nyakfájást, valamint utazás során rosszullétet is kiváltott többeknél, ami minden bizonnyal abból fakad, hogy a kütyü súlyának nagy része elől összpontosul. Sokan bőrpirosodásra és szemszárazságra is panaszkodtak, ami azonban a lap szerint nem idegen a korábbi VR/AR-termékektől sem.

Túl drága és megterhelő ahhoz, hogy megpróbáljam megszokni az állandó fejfájást és szemfájdalmat. A következő próbálkozásnál majd visszatérek

Ellophatja az arcát és a pénzét ez a veszélyes program

Újfajta kártevő jelent meg az androidos és iOS-alapú készülékeken, amely pszichológia manipuláció segítségével, úgynevezett social engineering technikával éri el a felhasználóknál, hogy lefotózzák személyazonosító okmányaikat, valamint a mobil használata közben fotókat készítenek az áldozat arcáról. Ezeket később pedig akár deepfake-ek segítségével jogosulatlan banki tranzakciók levezényléséhez is használhatnak – írja a Bleeping Computer.

A Group-IB által észlelt új kártevő a GoldFactory néven ismert kínai hackercsoport által kifejlesztett rosszindulatú program része. A veszélyes fejlesztést eddig leginkább Ázsiában vetették be, azonban globálisan is hatékony lehet, és fennáll a veszélye annak is, hogy más rosszindulatú szereplők is terjeszteni kezdik a programot.

Az áldozatokat a LINE alkalmazásban a saját nyelvükön írt adathalász üzenetekkel közelítik meg, amelyek egészen meggyőző módon kormányzati hatóságnak vagy szolgáltatásnak adják ki magukat. Az üzenetekkel megpróbálják rávenni őket, hogy csaló alkalmazásokat telepítsenek. Az androidos felhasználóknál ilyen volt például a Digital Pension app, amelyet a Google Playt megtestesítő webhelyeken tároltak.

Döntött az Európai Bizottság, örülhet az Apple és a Microsoft

Az Európai Bizottság 2023 végén kezdte el vizsgálni a felhasználók és a rivális szolgáltatók megkérdezésével, hogy két cég, a Microsoft és az Apple platformjai kiemelt jelentőségűnek számítanak-e a digitális piacok működését előíró átfogó jogszabály, a Digital Markets Act (DMA) értelmében.

A napokban az EU versenyjogi szerve közzétette az öt hónap vizsgálat után hozott hivatalos döntését, miszerint az iMessage üzenetküldő szolgáltatásnak nincs elegendő európai felhasználója ahhoz, hogy kiemelt szolgáltatásnak minősüljön. Az indoklás szerint ugyan az iMessage rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, Európában ritkábban használják, még az iPhone-felhasználók körében is a WhatsApp a legdominánsabb csevegőplatform, írja a hwsw.

Ahhoz, hogy Európában meghatározó alkalmazásnak, úgynevezett gatekeepernek tekintsenek egy felületet, a platformnak több mint 45 millió havi aktív felhasználóra, vagy 75 milliárd eurós piaci értékre lenne szüksége, ám az Apple állítása szerint ez nem teljesül. 

Ezek az Apple Vision Pro legnagyobb hibái Mark Zuckerberg szerint

Az elmúlt hetekben rengetegen megnyilatkoztak az Apple új kütyüjéről a Vision Próról, így természetesen Mark Zuckerberg sem maradhatott ki a sorból. A VR-szemüvegek terén rivális Meta vezérigazgatója egyelőre nincs elragadtatva az eszköztől – írja a Verge.

Az Instagram-fiókján kedden közzétett videóban Mark Zuckerberg elmondta, a Meta Quest termékeket ár-érték arányban és minőség tekintetében is jobbnak tartja.

A Facebook alapítója szerint a Quest 3 120 grammal könnyebb, mint az Apple kütyüje, így sokkal kényelmesebb, még hosszabb viselet esetén is. Zuckerberg szerint a Quest emellett nagyobb mozgást is tesz lehetővé, mivel nincs benne vezetékes akkumulátor, és szélesebb a látómezője, mint a Vision Próé.

Kikapcsolható a Facebook zavaró hibája

Világszerte különös, csiripelő hangra figyeltek fel a Facebook mobilalkalmazás felhasználói az elmúlt napokban. A hiba azonban, nyugodjon meg, nem öntől ered: Andy Stone, a Meta kommunikációs vezetője kifejtette, az iPhone-okat érintő probléma a Facebook térfelén van – egy technikai hiba áll a hátterében, amelynek javítása már folyamatban van.

Hearing a chirping noise while scrolling through your Facebook Feed on your iPhone? It’s not you, it’s us! And it’s an unfortunate technical error that we’re in the process of fixing.

— Andy Stone (@andymstone) February 13, 2024