Best WordPress Hosting
 

Biztos, hogy pénz kell ahhoz, hogy több gyerek szülessen?

2,1

– a világ legtöbb országában ezt a termékenységi arányszámot szeretnék elérni a kormányok. Ez szükséges ahhoz, hogy egy országnak stabil legyen a népességszáma – vagyis egy nőre átlagosan ennyi születésnek kellene esnie.

Az ENSZ 2017-es adatai szerint az országok 28 százaléka próbálja különböző intézkedésekkel növelni a termékenységi arányszámot. További 15–15 százalék nem tesz semmit, vagy éppen a jelenlegi helyzet fenntartásán ügyködik, míg 42 százalékuk olyan eszközöket vet be, amivel a termékenység csökkentését kívánja elérni (emeli a legkorábbi házasság életkort, támogatja az olcsó, biztonságos és hatásos terhességmegelőzési módszereket, javítja a nők oktatási és elhelyezkedési esélyeit és így tovább).

Orbán Viktor: Ki fogjuk terjeszteni az szja-mentességet a háromgyermekes édesanyákra is

Két év telt el azóta, hogy konferenciát tartottunk, és ahogy itt Pesten mondják, azóta sok víz lefolyt a Dunán. Egy háború árnyékában ülünk most itt, de jó dolgok is történtek, például Meloni asszony és az olasz jobboldal megnyerte a választásokat Olaszországban. Fantasztikus. Az utolsó pillanatban történt, mi Pesten már azt hittük, nem lesz soha többé hazafias, családszerető kormánya Olaszországnak

– kezdte előadását Orbán Viktor a Budapesti Demográfiai Csúcson.

Ebben a két országban szerinte tudják, hogy Európa jövője a családban van. Megismételte Meloni szavait: fontos, hogy a gyermeknek anyja és apja is legyen. Köszöntötte továbbá a bolgár elnököt, akinek nagyra értékelik a helytállását, hiszen ő jelenti Bulgáriában a stabilitást, az azeri alelnököt, Bosznia-Hercegovina államelnökségének szerb tagját, és Tanzánia alelnökét is.

„Ma ugyanezt látjuk Ukrajnában, és ezt nem tudjuk elfogadni” – Meloni 1956-ról és az oroszokról is beszélt a Demográfiai Csúcson

Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke a budapesti Demográfiai Csúcson először is köszönetet mondott Novák Katalinnak, akit Orbán Viktor mellett a barátjának nevezett. Meloni elmondta, hogy egy változás elindítása a cél, mivel Olaszországot súlyos demográfiai válság sújtja.

Meloni úgy látja, hogy a család képe folyamatosan elhalványul, egyének jelennek meg, ezt látni mindenhol.

Olyan korszakban élünk, hogy ami meghatároz minket, az támadásnak van kitéve. Harcba kell szállnunk a jogaink megvédéséért

Novák Katalin: Ma a családok szabadságharcát vívjuk

Nem hagyjuk sem a templomot, sem az iskolát – kezdte beszédét Novák Katalin a budapesti Demográfiai Csúcson, miután kárpátaljai gyerekek énekeltek a színpadon. A köztársasági elnök elmondta, hogy 21 éve él házasságban, férjével három gyerekük született. Majd köszöntötte az anyósát is, aki jelen van a rendezvényen és születésnapja van: „Drága Marika, Isten éltessen.”

Novák a köszöntés után arról beszélt, hogy a magyarok nem ingyen kapják a szabadságot újra és újra.

Ma családok szabadságharcát vívjuk. Aki családban él az tudja, a biztonság záloga a szabadság.