Best WordPress Hosting
 

Depeche Mode koncertre adott el nem létező jegyeket F. Rajmond

Depeche Mode koncertre adott el nem létező jegyeket az interneten egy 28 éves férfi. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya mellett négy vidéki rendőrkapitányság is eljárást indított már ellene.

A BRFK közleménye szerint egy budapesti férfi feljelentése után kezdtek nyomozni az ügyben. A férfi 50 ezer forintot utalt át a hirdető által megadott bankszámlaszámra, azonban a jegyek soha nem jutottak el hozzá. Az ismeretlen hirdető ugyanis teljesen felszívódott az átutalás után.

A nyomozók azonosították a jegyeket árusító hirdetőt, a 28 éves F. Rajmondot, majd egy másik férfi is látókörükbe került, akinek a bankszámlájára a gyanútlan sértett elutalta a jegyek árát. A nyomozás adatai szerint a 49 éves B. Péter azért nyitott számlát, hogy arra érkezzenek az F. Rajmond által kicsalt pénzek.

Kis magyar Depeche Mode infláció, így nőtt 39 év alatt 260-szorosára a jegyek ára

A Depeche Mode 1985 óta összesen 13 alkalommal járt Magyarországon, és mivel 1988-ban egymás utáni két napon dupla koncertet adott, a most márciusi lesz a 15-ik itteni fellépése. Amellett, hogy bemutatjuk a jegyárak inflálódását, az Arcanum segítségével megnéztük, hogy miről írtak a koncert napjain a magyar újságok, mi volt a fő gazdasági-politikai téma, ami uralta aznap a híreket.

1985. július. 23.

Jegyár: 150 forint.

A Depeche Mode koponyás repülőjével érkezett a NATO-csúcsra a luxemburgi miniszterelnök

A vilniusi NATO-csúcstalálkozó eddigi legszürreálisabb pillanata egyértelműen a luxemburgi kormánydelegációhoz kötődik, hiszen Xavier Bettel miniszterelnök, Jean Asselborn EU- és külügyi miniszter, illetve Francois Bausch védelmi miniszter az épp világ körüli turnén lévő Depeche Mode repülőgépével szállt le a litván fővárosban.

A zenekar Memento Mori, azaz Emlékezz a halálra című albumához kapcsolódó koncertek miatt DM-MM feliratot, illetve egy kedves koponyát is magán viselő gép nyilván kisebb derültséget okozott:

 

A Depeche Mode jövőre visszatér Budapestre

További európai koncerteket jelentett be a Depeche Mode, a magyar rajongóknak jó hír, hogy ismét útba ejtik Budapestet: a Memento Mori turné jövő évi folytatása január 22-én indul a londoni O2 Arénában, és a csapat március 26-án a budapesti MVM Dome-ban lép fel. A Depeche Mode 29 új európai dátummal bővítette ki az Európában, Mexikóban, Kanadában és az Egyesült Államokban idén nyáron és ősszel zajló stadion- és arénakoncertek sorát. Már több mint kétmillió eladott jegyével a száztíz állomásos Memento Mori koncertkörút a Depeche Mode egyik leghosszabb turnéja lesz, egyben a 2023-as év egyik legnagyobb világkörüli turnéja – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

Az eddigi 43 éves története során világszerte több mint 100 millió lemezt és 35 millió koncertjegyet eladó Depeche Mode neve napjainkban is óriási vonzóerő. A zenekar idén márciusban, a turné indításával egy időben adta ki a kritikusok által is nagyra értékelt tizenötödik stúdióalbumát, a Memento Morit, immár a tavaly májusban elhunyt alapító tag, Andrew Fletcher nélkül.

A Depeche Mode alig több, mint két hét múlva, július 28-án a Puskás Arénában lép fel. A Rock & Roll Hírességek Csarnokába 2020-ban beválasztott együttes eddigi stúdióalbumai több mint húsz ország slágerlistáján jutottak a top 10-be. Minden idők egyik legnépszerűbb elektronikus zenekarában napjainkra két alapító tag, Dave Gahan énekes és Martin Gore multiinstrumentalista, dalszerző maradt. A Depeche Mode 1985-ben koncertezett először Magyarországon (akkor a fővárosi Volán-pályán léptek fel), legutóbb 2018-ban a soproni VOLT Fesztiválon játszottak hazánkban. Utóbbi a brit csapat első magyarországi fesztiválkoncertje volt a korábbi stadion- és arénafellépések után.