Best WordPress Hosting
 

Székely Tamás: A kormány egy tavalyi döntéssel nekirontott a munkavállalóknak

Azt szintén súlyos problémának nevezte Székely Tamás, hogy szeptembertől megszűnik a kötelező egészségügyi szűrés a munkahelyeken. „A magyar kormány ezzel nekirontott a munkavállalók egészségügyi helyzetének” – fogalmazott az érdekvédő. Azon túl, hogy az egészségügyileg kockázatos szakmákban – és a vegyipar ilyen, ahol a fizikai munkások átlagosan 62 évig élnek, tehát a nyugdíjkorhatár elérése előtt meghalnak – fontos lenne a szűrések fenntartása, az elnök szerint egy „aljas ok” állhat a tavaly év végi döntés mögött: az, hogy egy újabb adminisztrációs akadályt elhárítsanak a harmadik országból érkező munkásokat alkalmazó cégek elől. Ezáltal viszont nő az egészségügyi kockázata annak, hogy különböző betegségeket hurcolnak be az országba a vendégmunkások. Vannak olyan országok, ahol a tbc elleni oltás nem kötelező – említett egy rizikófaktort a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Elhangzott az is, hogy a vendégmunkásokra vonatkozó, az idei év elején bevezetett felvételi stopra nem azért volt szükség tudomása szerint, mert a munkaerőpiaci folyamatok ezt indokolnák, hanem azért, mert az állami intézményrendszer lassan alkalmazkodik a vendégmunkások megváltozott szabályozásához, amelyben tavaly ősszel az idegenrendészeti szempontok kerültek előtérbe.

Beszéltünk még arról, hogy a CATL 2025-ben startoló debreceni akkumulátorgyárában most pörög fel a munkaerőfelvétel, tavasszal Kínából érkeznek szakemberek a munkafolyamatok betanítására. Kitértünk arra is, hogyan alakultak a munkahelyi balesetek az elmúlt időszakban az iparban: Székely Tamás ezzel kapcsolatban érdekes észrevételt tett az adásban, terepszemléje során ugyanis olyan balesetveszélyes jeleket észlelt az új kormányzati negyed építése során a Várban, amelyek miatt szükség lenne a munkaügyi ellenőrök helyszíni szemléjére. Kérdés, ez miért nem történt még meg.