Best WordPress Hosting
 

Azt hitte a kislány, szörnyek vannak a szobájának a falában, valójában 60000 méh volt ott

A hároméves Saylor Class arra panaszkodott a szüleinek, hogy észak-karolinai Charlotte-ban található otthonuk, pontosabban a szobájának a falában szörnyek vannak. A szülők először nem akartak neki hinni, elvégre nem is olyan régen nézték meg vele a Szörnyek Rt.-t.

Még egy üveg vizet is adtunk neki, és azt mondtuk, hogy szörny-spray, hogy éjszaka el tudja permetezni a szörnyeket

– idézi a BBC a kislány anyukáját, Ashley Massis Classt.

Macskalábnyomok rejtőznek egy brit sorház téglafalán

A világ épületei évezredek óta tele vannak jól látható lábnyomokkal: egy óbudai modern irodaházban közel kétezer éves kutyalábnyomokkal találkozhatunk, de nemrég egy ezzel egyidős, gyermeklábnyomot rejtő tetőcserepet is bemutattunk.

A sor ezzel természetesen még nem ért véget – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a brit falucska, Dersingham egyik háza, aminek homlokzatán

hat macskanyom látható.

Zajt halott az új gipszkartonfalból, sokkolta a nőt, amit felfedezett

Hatalmas hibát követtek el azok a munkások, akik egy Jay nevű, pennsylvaniai nő fürdőszobáját újították fel. Jay egy TikTok-videóban mutatta meg, mi történt – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A videóban, amit néhány nap alatt több mint 2,5 milliószor néztek meg, Jay elmondja, hogy először csak fura zajokra lett figyelmes, majd hamarosan rájött, hogy a hangok az újonnan felhúzott gipszkartonfal belsejéből jön. A munkások véletlenül befalazták a nő macskáját.

Jay egy kis konyhakéssel vágott rést a macskának a friss falon, ami nem volt egyszerű feladat, mert félő volt, hogy a kés véletlenül megsebzi az állatot.

Egy brit fitneszedző véste bele barátnője nevét a Colosseum falába

Egy angol férfi véste bele kulccsal barátnője nevét a Colosseum falába – erre jutott a négynapos nyomozás során az olasz rendőrség. Ha a férfit elítélik, akkor súlyos pénzbírságra, de akár börtönbüntetésre is számíthat – írja a The Guardian. 

ROME—Italian Government is seeking to identify this tourist, who carved the name of his girlfriend, “Hayley”, into the wall of the Colosseum.

Do NOT visit a country and deface historical and/or sacred landmarks.

Belevéste a nevét a római Colosseum falába egy férfi, börtönt is kaphat

Ivan és Hayley szerelmesek és 2023-ban meglátogatták a Colosseumot Rómában – legalábbis ez derül ki az amfiteátrum falába vésett „Ivan + Hayley 23” szövegből.

A férfi a turisták szeme láttára rongálta meg a falat június 23-án, az esetet azonban lefilmezte a geográfusként dolgozó Ryan Lutz.

Miután „Ivan” bevéste a neveket, észrevette, hogy filmezik és elmosolyodott.

Így néz ki élőben a Nokia kígyós játéka – videó

Rossz hírünk van azoknak, akik úgy gondolták, magas falak mögött biztonságban vannak a kígyóktól. Ahogy az az Egyesült Államok és Mexikó határának arizonai oldalán található Coronado Nemzeti Emlékhelyen készült videón is látható, a csúszómászóknak igen vékony kapaszkodókkal is beérik, ha fel akarnak jutni egy függőleges felületen.

Jó hír, hogy régi Nokia mobilok Snake nevű játékát idéző felvételen egy ártalmatlan korallsikló látható, melynek egyetlen fegyvere a megtévesztés. Megjelenésében ugyanis nagyon hasonlít a korallkígyóra, amit az erős mérge miatt békén hagynak a ragadozók. A szakértők az embereknek is azt szokták tanácsolni, ha ilyen hüllőt látnak, inkább maradjanak tőle távol, mert súlyos árat fizethetnek, ha siklónak nézik a kígyót.

The post Így néz ki élőben a Nokia kígyós játéka – videó first appeared on 24.hu.