Best WordPress Hosting
 

Eltűnt egy 3 éves kislány Budapesten

Nagy erőkkel keresnek a rendőrök egy XVII. kerületből eltűnt kislányt, írja a police.hu. Fonseca Lilyt a rendelkezésre álló adatok szerint egy családi vita során édesapja magával vitte és azóta ismeretlen helyen tartózkodnak.

Fonseca Lily átlagos testalkatú, hosszú, világosbarna hajú, barna szemű.

police.hu

Meghallgatták a rendőrök a Bőnyben megkéselt kislányt: Jobban van, és visszatérne a régi iskolájába

Hamarosan visszatérhet az iskolába az a kislány, akit egy hónappal ezelőtt konyhakéssel szúrt hátba az osztálytársa az egyik bőnyi általános iskolában. Erről a kislány édesapja beszélt a Blikknek, miután meghallgatták a gyermekét a nyomozók.

El tudott mondani mindent, ami persze megviselte, de majd valahogy túllépünk rajta. Készültünk rá lelkileg, de azért így is elsírta magát, hiába erős, egy ilyen traumát nem lehet ennyi idő alatt feldolgozni. Fizikálisan szerencsére már jól van, mentálisan viszont még érződik rajta a megrázkódtatás. Rendszeresen járunk vele pszichológushoz, aki segít neki a feldolgozásban

– nyilatkozta a lapnak.

Nevetve vette videóra, ahogy kislánya a koporsók között gyakorolja a TikTok-táncát egy temetkezési vállalatnál

Ledöbbentek a kommentelők, amikor megnézték azt a videót, amelyet egy anyuka készített a gyerekéről az egyik temetkezési vállalatnál – írja a The Sun.

A felvételen egy rózsaszínbe öltözött gyerek látható, amint koporsókkal körülvéve próbálgatja a mozdulatait, miközben a telefonját nézi. A kislány egy TikTok-táncot gyakorolt, anyukája nem is akarta megzavarni, előkapta a telefonját és venni kezdte, miközben jókat kuncogott rajta. A közösségi odalon Kiss My Jazz (@ kiszmy_jazz ) néven ismert nő fel is töltötte a videót a TikTokra, amit eddig több mint 10 milliószor néztek meg.

@kiszmy_jazz Image sitting making funeral arrangements and notice that your child is missing #tiktokan #kidsoftiktok #sunonacloudyday #funnymoments @NiePie10 #throwback ♬ original sound – KissMy_Jazz

Azt hitte a kislány, szörnyek vannak a szobájának a falában, valójában 60000 méh volt ott

A hároméves Saylor Class arra panaszkodott a szüleinek, hogy észak-karolinai Charlotte-ban található otthonuk, pontosabban a szobájának a falában szörnyek vannak. A szülők először nem akartak neki hinni, elvégre nem is olyan régen nézték meg vele a Szörnyek Rt.-t.

Még egy üveg vizet is adtunk neki, és azt mondtuk, hogy szörny-spray, hogy éjszaka el tudja permetezni a szörnyeket

– idézi a BBC a kislány anyukáját, Ashley Massis Classt.

Megszólalt a bőnyi iskolában megkéselt kislány édesanyja

Sokkot kaptam a hírre, hiszen a lányom egy csendes, szelíd kislány

– mondta a bőnyi megkéselt kislány édesanyja, írja a Magyar Nemzet. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy hatodikos lány leszúrta az osztálytársát a Szent István Király Általános Iskolában, a Győrhöz közeli Bőnyben. A sérült kislányt mentőhelikopter szállította kórházba.

A gyerekek sokkos állapotban vannak, mindenkit hazaküldtek az iskolából. A gyerekeket csak a családtagjaik vihetik haza, akit nem tudnak elvinni, azok felügyeletet kapnak az iskolában.

Új módszerével percek alatt megtalálta eltűnt gyermekét az anyuka

Minden szülő rémálma, amikor gyermeke eltűnik a szeme elől. A legtöbben ilyenkor a kicsi nevét kiabálják, hogy megtalálják, de ez nem mindig vezet eredményre és időigényes is. Egy anyuka viszont egy sokkal eredményesebb és gyorsabb módszert alkalmazott.

Az esküvői fotósként dolgozó Krista Piper játszóházba vitte hároméves gyermekét, Lilyt. A kislány egy ponton elkóborolt, Piper azonban nem a nevét kezdte el kiabálni. A TikTokon hallott egy új módszerről, amit szintén a közösségi oldalán osztott meg követőivel.

@krista.piper I lost my 3 year old todah in a play place and thank god for tiktok – I’m so happy i saw that tiktok of what to do when your kid goes missing. I found her fast by raising my voice and saying a description of what she was wearing. Should have added her age or hair color but the description if little girl with pink minnie mouse shirt got thr job done finding her. #parents #parentsoftiktok #playplace ♬ original sound – Krista | Booktok | Home life

Egyéves gyerekével együtt tanul járni az anyuka, aki deréktól lefelé lebénult egy balesetben

Nem sok anya mondhatja el, hogy gyermekével egy időben tanult meg járni

– mondta az ohiói Galloway-ből származó Leah Weiher a Good Morning Americának.

A 24 éves nő 2023. november 5-én kora reggel 15 métert zuhant a földre egy faállványról. Mentőautóval a helyi kórházba szállították, ahol az orvosok elmondták neki, hogy eltörte az egyik csigolyáját.

Egy hete nem találják a rendőrök az eltűnt kétéves szerb kislányt

A szerb rendőrök a lakosság segítségét kérik egy kétéves kislány eltűnése kapcsán, írja a police.hu. Ilic Danka március 26-án Szerbia, Bor településről tűnt el, azóta tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A kislány 85 cm magas, normál testalkatú, szeme barna, haja barna. Utolsó ismert ruházata egy olivazöld kabát, lila nadrág és fekete cipő.

police.hu

Büntetésből levágta lánya hosszú haját egy egyedülálló apa, de nagyon megbánta

Meg akarta leckéztetni hétéves kislányát egy egyedülálló apa, de túl messzire ment és attól tart, helyrehozhatatlan károkat okozott. A férfi a Reddit közösségi portálon kért tanácsot – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A férfi azt írja, évekig veszekedett a kislányával, aki nem volt hajlandó fésülködni, ezért a haja folyton össze-vissza állt. Az apa végül megunta az örökös kérlelést és ultimátumot adott a gyereknek: vagy naponta legalább kétszer megfésülködik, vagy búcsút inthet derékig érő tincseinek.

Az apa, akinek magának is váll alá érő, hosszú haja van többször próbált segíteni a lányának, megmutatni neki, hogyan fésülködjön úgy, hogy minél kevésbé legyen kellemetlen, de semmi sem segített. Végül megkérdezte a kislány anyját, aki egyetértett vele abban, hogy a gyerek nem hajlandó szót fogadni, vágja le a haját. A férfinél aztán egy reggel elszakadt a cérna és nagyjából váll alatt egy centiig vágta a kislány derékig érő haját.

Negyvenöt ember meghalt, egyedül egy 8 éves kislány élte túl a dél-afrikai buszbalesetet

Súlyos buszbaleset történt március 28-án, csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaság északkeleti, Limpopo tartományában. A sofőr a Mmamatlakala völgyhídon veszítette el uralmát a járműve fölött, a busz a korlátot áttörve mintegy ötven métert zuhant a szakadékba, majd a becsapódás után kigyulladt – írja a dél-afrikai közszolgálati médiára hivatkozva a BBC.

A buszon zarándokok utaztak, akik Botswana fővárosából, Gaboronéból a dél-afrikai Moriába tartottak húsvéti istentiszteletre. A mentési munkálatok éjszakába nyúlóan zajlottak.

Néhány holttest a felismerhetetlenségig összeégett, de Sindisiwe Chikunga közlekedési miniszter, aki egy közlekedésbiztonsági kampány miatt a térségben tartózkodott, a baleset helyszínén megígérte, hogy minden holttestet eljuttatnak a családjához. A miniszter együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak és a tragédia teljeskörű kivizsgálását ígérte – írja a Guardian.

Képes érezni és feladatot ad magának az MI által megalkotott hároméves kislány

Megszületett a világon az első „mesterségesintelligencia-gyermek”: Tong Tongot kínai mérnökök segítették világra, egyből háromévesen. A kislány – a vele egykorú gyerekekhez hasonlósan – képes örömöt, haragot vagy akár bánatot is érezni, az AI-evolúcióban viszont egyedülálló: elsőként szakadhat el teljesen az embertől. Szakemberek szerint Tong Tong lehet a következő nagy dobás a mesterséges intelligencia világában, ugyanakkor új szintre emelheti a technológiával kapcsolatos morális vitákat is.

A virtuális kislányt a pekingi Általános Mesterséges Intelligencia Intézet munkatársai hozták létre, majd január végén, a kínai fővárosban megrendezett Frontiers of General Artificial Intelligence Technology kiállításon mutatták be.

Megmentettek egy kislányt, aki több mint 60 órán át volt élve eltemetve – videó

Az elmúlt hetek hatalmas felhőszakadásai után áradások és földcsuszamlások sújtották a Fülöp-szigetek Davao de Oro tartományát. A katasztrófának legalább tizenöt halálos áldozata van, de egy kislány csodával határos módon megmenekült – írja a Daily Mail.

A közösségi portálokat bejárta a videó, melyen az látható, hogy egy mentőcsapat egy tagja az ölében viszi a kislányt, aki sáros ugyan, de nem láthatók rajta sérülések.

A hatóságok szerint valóságos csoda történt, ugyanis korábban biztosra vették, hogy a több mint száz eltűntként nyilvántartott ember egyike sem élte túl a katasztrófát.

Mobilját nézegette a teherautós, aki halálra gázolt egy zebrán átkelő apát a hétéves kislányával

Maximum öt év fogházat kaphat az a teherautós, aki másfél évvel ezelőtt halálra gázolt egy zebrán átkelő apát a hétéves kislányával Kispesten

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatás szerint a férfi torlódásban közlekedett Kispesten, a Szabó Ervin utcában, ahol ráhajtott egy zebrára, és ezáltal a gyalogosok átkelését akadályozta. A gyalogos-átkelőhely előtt a járdán, kiskorú gyermeke kezét fogva várakozott az édesapa, majd amikor látták, hogy a járművek állnak, több gyalogossal együtt ők is leléptek a zebrára.

A várakozó autók előtt közben a forgalom megindult. A vádlott melletti, külső forgalmi sávban álló gépkocsi vezetője észlelte a zebrán átkelő gyalogosokat, és számukra elsőbbséget biztosított. Az édesapa a gyermekével elölről akarta megkerülni a zebrán álló teherautót. A vádirat szerint a sofőr tudta, hogy a tehergépkocsival a zebrán áll, ennek ellenére a gyalogosforgalmat nem kísérte figyelemmel, ehelyett többször is a kezében tartott mobiltelefonjára pillantott.

Egy kígyó torkából mentette ki tengerimalacát egy 12 éves kislány – videó

Egy közel két és félméteres piton próbálta felfalni a 12 éves Rosie Wightman tengerimalacát, MaxiBont, január utolsó vasárnapján Ausztráliában. Amikor a kislány kiment a hátsókertbe, hogy meglátogassa kedvencét, MaxiBon már a kígyó szájában volt – írja az ABC7.

Rosie sikítozni kezdett és azonnal a tengerimalac segítségére sietett. Gondolkodás nélkül megragadta a kígyó farkát és pörgetni kezdte a hüllőt, mint egy kalapácsvető.

A sikítozásra megérkezett Rosie apja is. A hüllő végül elengedte a zsákmányát, majd a szomszéd kertjében landolt. MaxiBon sértetlenül úszta meg az incidenst.

Négyévesen jutott fel az Everest alaptáborába egy kislány

Négyévesen jutott fel a Mount Everest alaptáborába Zara Šifra ezzel ő lett a legfiatalabb, akinek valaha sikerült ezt elérnie. A kislányt nem csak szülei kísérték el, de hétéves bátyja, David is – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A világ legmagasabb hegyének alaptábora 5364 méteres magasságban fekszik, ahol levegő oxigéntartalma nagyjából a fele a tengerszinten mérhető értékhez képest. Az odavezető több mint 273 kilométeres túra nagyon megviseli az emberi szervezetet, mivel a hegyi betegség tünetei már 2900 méteres magasság fölött jelentkezhetnek.

A gyerek apja, David Šifra azt mondja, a túra gond nélkül zajlott le, miközben ő folyamatosan ellenőrizte a gyerekek véroxigénszintjét.

Anya-gyerek rúdtáncórák miatt áll a bál Atlantában

Hatalmas felháborodást váltott ki az interneten egy amerikai rúdtáncstúdió, ahol jó ötletnek gondolták az újévet egy anya-lánya rúdtánckurzussal indítani – írja az indy100.

A Georgia állam fővárosában, Atlantában található Pink Pole Studios először a múlt hónap végén hirdette meg a „Mami és én” névre keresztelt órákat arra biztatva az anyukákat, hogy vigyék el a kisgyermekeiket hozzájuk, ahol megtanulhatják a rúdon pörgés és trükközés csínját-bínját. A stúdió oktatói a szülők és a gyerekek számára is szórakoztató tanulási élményt ígérnek az órák résztvevőinek.

Első ránézésre sikeresnek tűnik a rúdtáncot a szexualitás helyett inkább az akrobatika felől megközelítő ötlet, hiszen a január 6-i első óra után a stúdió bejelentette, hogy az anya-lánya rúdtáncórák mellett külön rúdtáncórákat is indítanak a gyerekeknek.

Leborotválta 7 éves kislánya fejét egy ohiói anya, majd azt hazudta róla, hogy leukémiás

Azzal vádolnak a hatóságok egy amerikai édesanyát, hogy éveken keresztül rákosnak hazudta a saját lányát, és a gyerek kezelésére gyűjtött pénzt aztán saját magára költötte – számolt be a Daily Mail.

A 41 éves Pamela Reedet hétfőn tartóztatták le az ohiói hatóságok, mivel a gyanú szerint 2017 október óta – amikor a kislánya még csak 20 hónapos volt – azt hazudta a most 7 éves Addeyről, hogy más betegségek mellett a csontvelőrák egy súlyos változatával, akut mielogén leukémiával küzd, és a lánya „harcát” megörökítő képekkel és bejegyzésekkel adományokat gyűjtött a Facebookon.

Ennek érdekében rendszeresen leborotválta a gyerek fejét, vérvizsgálatokra vitte, és különböző vizsgálati eredményeket is meghamisított. De még rákgyógyszeres dobozokat is szerzett, hogy a felhasználásukkal is a rákbetegség látszatát tudják kelteni. A „kezelések” és „vizsgálatok” miatt a kislány összesen 280 órát hiányzott az iskolájából.

Karácsony alkalmából egy vak, agydaganatos kislányt fogadott a windsori kastélyban Kamilla királyné

Talán élete legjobb karácsonya lesz az idei annak a hétéves egydaganatos brit kislánynak, aki egy kórussal nemrég ünnepi koncertet adott a Buckingham-palotában, majd a koncert után még III. Károly király felesége, Kamilla királyné is vendégül látta.

A Bexley Music Primary Choir tagjaként éneklő Olivia Taylort – akinek olyan súlyos agydaganata van, hogy meg is vakult tőle – a BBC szerint azt követően hívta meg a királyné egy windsori kastély fehér szalonjában elfogyasztott teára, hogy a kislány kórusa a BBC előre felvett királyi karácsonyi adásának részeként december 20-án fellépett a Buckingham-palotában.

Olivia pedig nemcsak élete első teáját fogyaszthatta el Kamilla királyné társaságában, hanem el is énekelhette neki a Rudolph The Red-Nosed Reindeer című karácsonyi dalt. A királyi családért rajongó kislányt ráadásul a III. Károly koronázásra kapott plüssmackója, Corrie is elkísérte a találkozóra, ahol még a koronaékszereket is felpróbálhatta.

Meglepően sok felnőttet hozott zavarba egy hatéveseknek szánt feladat

Hiába törte a fejét, a 40 éves Laura Rathbone képtelen volt rájönni, mi lehet a helyes válasz a hatéves kislánya, Lilly-Mo házi feladatában szereplő egyik kérdésre. Rathbone megosztotta a kérdést egy Facebook-csoportban, de az emberek épp olyan tanácstalannak tűntek, mint ő – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A feladat az volt, hogy öt szó közül ki kellett választani a kakukktojást és röviden megmagyarázni, miért nem illik a többi közé. A szavak a következők voltak:

friend (barát),

Azt hitte, lefektette a kislányát, a szellőzőnyílásba szorulva talált rá

Szorult helyzetben lévő kislányról osztott meg egy videót egy texasi nő.

A Daily Mail írta meg, hogy a szülői léttel kapcsolatos tartalmakat posztoló Kelli az Instagram-oldalán tett közzé egy felvételt, amiben egy anya és két lánya látható. A nő először beles a gyerekei szobába, majd döbbenten felfedezi, hogy egyik kislánya beszorult a légkondicionáló szellőzőnyílásába.