Best WordPress Hosting
 

Kifestette a hálószobáját a pár, nem pont ilyen végeredményre számítottak

Lassan ötmillióan látták egy pár néhány másodperces videóját a TikTokon, amin ők akár sírhatnának is, de inkább viccet csináltak magukból, írja a Newsweek.

A pár a felvételen némán bámul egy sötét hálószobában, amiről a felirat alapján derül ki, hogy most újították fel. Mint fogalmaztak,

a férjem és én próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy szeretjük a sötét színt, amiért több száz dollárt kifizettünk.

Vitézy kiakadt a biciklisávok festésén: Ezt miért így és ilyenkor, egy hétköznap közepén kell csinálni?

Kolosy tér most, pénteken a nap közepén zajlik az új kerékpáros forgalmi rend felfestése, a Szépvölgyi úton, ezért aztán hosszasan torlódik a forgalom és benne a 29-es, 65-ös, 165-ös buszok is.

– írja Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a Facebookon.

Támogatom a kerékpáros infrastruktúra fejlesztését továbbra is – de ezt miért így és ilyenkor, egy hétköznap közepén kell csinálni?

Már több mint egymillió dollárt keresett képeivel Pigcasso, a szájával festő disznó

Gazdája szerint már több mint egymillió dollárt – azaz közel 341 millió forintot – keresett eddig a képeivel az a szájával festő disznó, amit Pablo Picasso után egyszerűen csak Pigcassónak neveztek el – írja a Business Insider.

Arról, hogy a dél-afrikai menhelyen élő állat festményei iránt ilyen nagy a kereslet, az állat gazdája – és egyben műkereskedője –, Joanne Lefson állatvédő aktivista számolt be nem sokkal ezelőtt megjelent, Pigcasso munkásságát bemutató, Pigcasso: The Million-dollar artistic pig that saved a sanctuary  – magyarul Pigcasso: Az egymillió dolláros művészi disznó, amely megmentett egy menhelyet könyvében – című könyvében.

Pigcassót egy hónappal a születése után mentette meg Lefson egy vágóhídról még 2016-ban. Az állat ezután Lefsonék Dél-Afrikai Köztársaságban található menhelyére, a nyugat-fokföldi Farm Sanctuary SA-ba került.

Brutális bírságot kaphat rózsaszín ajtaja miatt egy nő Edinburghben

Az Edinburghban élő Miranda Dicksonnak többször is át kellett festenie a bejárati ajtaját, mivel nem volt megfelelő a színe és bepanaszolták a városi tanácsnál – írja a BBC.

A nő először tavaly kapott értesítést, miután bejelentés érkezett a tanácshoz, hogy a szüleitől örökölt házának rózsaszín ajtaja nem felelt meg a Világörökség részének számító ház normáinak.

 

Két csuklyás ember megint átfestette a ferencvárosi szivárványos padot

Csütörtökön az  Amnesty International és a Ferencvárosi Önkormányzat adta át a főváros első szivárványos köztéri padját a IX. kerületi Tompa utcán, de a pad nem volt hosszú életű: szombatra Fradi-ultrák zöld-fehérre festették át. Vasárnap aztán ismét szivárványossá vált a pad, hétfőn viszont már megint festékszóróval estek neki – derül ki Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester bejegyzéséből.

Nemcsak a padot, a pad előtti térkövet is lefestették, ide annyit írtak: Stop LMBTQ.

The post Két csuklyás ember megint átfestette a ferencvárosi szivárványos padot first appeared on 24.hu.