Best WordPress Hosting
 

Állatvédők a magyar reklámtörvény módosítását követelik a Master Good „erkölcstelen csirkegyalázó reklámjai” miatt

Azt követeli több magyarországi állatvédő szervezet, hogy a magyar Országgyűlés változtassa meg a reklámtörvényt és a továbbiakban a vágóhidak, húsüzemek és minden olyan cég, amelyek állatok halálából vagy kihasználásából profitálnak, ne reklámozhassák termékeiket boldog állatokkal és olyan szlogenekkel, mintha azok örülnének annak, hogy levágják őket, illetve mintha a vágóhíd egyenlő lenne egy SPA-val. Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) fellépését is szorgalmazzák az ügyben.

Ismét megjelent a madárinfluenza Kelet-Magyarországon

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van – közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.

A Békés vármegyei Tótkomlóson egy több mint 44 ezer példányt számláló pecsenyekacsa-telepen, Pusztaföldváron egy mintegy 1500 állatot tartó tenyészlúdtelepen, továbbá a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsödön nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban – írták.

A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból vett mintákból.

Videóra vették egy kígyó és egy krokodil harcát

Egy krokodil és egy fekete mamba harcát örökítette meg egy turista a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban – írja a News18. Giosue Spinosa egy szafari során, a Shingwedzi folyónál vette videó a ritka jelenetet.

A felvételen az látható, amint a kígyó egy homokos parton halad, majd egyszer csak felbukkan egy krokodil a közelében. A mamba valószínűleg át akart kelni a krokodiloktól hemzsegő vízen, amikor pedig meglátta a nagyobb ragadozót, menekülőre fogta.

A krokodil lassabb volt, elvétette a zsákmányt, a kígyó így kereket oldott. Úgy tűnt, a mamba megmenekült, a túlpartra érve viszont az iszapban lelassult, és egy másik példány utol tudta érni.

Betiltanák a tacskókat Németországban

A különféle szenvedést okozó tulajdonságok – mint a rövid láb, a szőrtelenség, a  csontváz vagy a fogak rendellenességei és a várható alacsony élettartam – továbbörökítését akadályozná meg a német Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Minisztérium azzal a törvényjavaslattal, amellyel gyakorlatilag betiltanák az országban a tacskók tenyésztését, írja a 444.hu.

A tenyésztők szerint a tacskók mellett a német juhászok is veszélybe kerülhetnek az alacsony élettartam miatt, de a rövid lábra vonatkozó kritérium korlátozhatja a beagle, a Jack Russell terrier és a törpe schnauzer tenyésztését is. A rövid orr pedig az angol és a francia bulldogra és a mopszra is vonatkozhat.

A Német Kutyák Egyesületének közleménye szerint a tervezet akár úgy is értelmezhető, mint ami minden, az „eredeti farkastípustól” eltérő kutyafajta tenyésztését korlátozni kívánja. Petíciójukat, amelyet a törvénytervezet ellen indítottak, már közel 25 ezren írták alá.

Szörnyű divat hódít a WhatsAppon: kisgyerekek videóra veszik, ahogy állatokat gyilkolnak

Március 11-én kilenc nyulat és két tengerimalacot fojtott meg egy fiatal fiú a hollandiai Alkmaarban – ráadásul a kilencéves gyerek nem mutatott semmilyen érzelmet, miközben végzett az áldozataival a Rekerhout állatkertben. Az eset hatalmas vihart kavart, főként azok után, hogy kiderült: az utóbbi hetekben számos, a hollandiaihoz hasonló, jellemzően általános iskolás gyerekek által elkövetett állatgyilkosság vagy -bántalmazás történt több országban is.

Az is kiderült, hogy ezek a támadások összefüggnek egymással, az elkövetők mindannyian köthetők valamilyen módon a WhatsAppon terjedő egyik új „trendhez”. A SkyNews írta meg, hogy egyes csoportos csevegésekben olyan videókat és fényképeket osztanak meg egymással a gyerekek, amelyeken az látható, hogy állatokat bántalmaznak, olykor megölnek. Az esetekről már a Facebookon is beszámoltak: pár napja vélhetően csúzliból egy golyóscsapággyal lőttek rá egy kacsára, az állatot később el kellett altatni.

 

Gyerekei helyett állataira hagyta vagyonát egy kínai nő

Egy idős nő Kínában úgy döntött, felnőtt gyerekei helyett kutyáira és macskáira hagyja nagyjából húszmillió jüanos (kb. egymilliárd forintos) vagyonát. Az idős azzal indokolt, hogy míg a gyerekei felé sem néznek, az állatok jelentik minden társaságát és csak tőlük kap szeretetet – írja a helyi sajtóra hivatkozva az Independent című brit lap.

A kínai sajtóban csak Liu néven emített, sanghaji asszony egy helyi állatklinikára bízta volna a végrendelet végrehajtását, csakhogy a kínai törvények nem teszik lehetővé, hogy állatok örököljenek.

A kínai sajtó szerint Liu dühös lett, amikor megtudta, nincs lehetősége a végakarta érvényesítésére, de egy pekingi hivatalnok igyekezett megnyugtatni, hogy bár végrendelete a jelenlegi formájában érvénytelen, azért rendelkezésre állnak legális lehetősek arra, hogy kisemmizze a gyerekeit és biztosítsa, hogy az állatait a halála után is jól tartsák. Például egyenesen az állatklinikára hagyhatja a pénzt, és valakit, akiben megbízik megbízhat azzal, hogy ellenőrizze, hogyan bánnak az állataival.

Így kerülhető el az állatok szenvedése az extrém hidegben

Az elkövetkező napokban durva fagyok jönnek, az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a környezetünkben tartott állatok szenvedése, fagyása.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetőjének néhány állatvédelmi javaslata:

Halálos veszélyt jelent a háziállatokra a fagyálló

A hideg idő beálltával, az emberi tevékenység ez irányú növekedése miatt, megnőhet a gépjárművekben használt fagyálló (etilénglikol) okozta mérgezések száma is, írja a teol.hu.

Dr. Jakab Ferenc, a szekszárdi Fehér Agyar Állatorvosi Rendelő tulajdonosa a lapnak arról beszélt, édes íze miatt a kutyák, macskák, ha rábukkannak, sajnos szívesen elfogyasztják. A fagyálló hatására károsodik a központi idegrendszer és a vesék. Az első tünetek az anyag lenyelése után fél- vagy egy órával jelentkezhetnek, az állat láthatóan rosszul érzi magát, nyálzik, hányingere van, majd hány is, bágyadt, elesett, tántorogva jár (mintha részeg lenne), remeg.

Mint fogalmazott, súlyosabb esetekben, ha nagy mennyiségű mérget nyelt le, görcsök és rövidesen halál következhet be. Ha életben marad, akkor később a veseelégtelenség tünetei jelentkeznek: étvágytalanság, elesettség, kis mennyiségű vizelet, vagy a vizeletürítés teljes megszűnése.

Szokatlan kinézetű mosómedve lett visszajáró vendég egy amerikai nő kertjében

Három hete egy rendkívül ritka, szőke mosómedve jelent meg egy amerikai nő otthonának kertjében Iowa államban, azóta pedig legalább egy tucatnyi alkalommal vissza is tért oda, számolt be róla az amerikai sajtó.

Krystal Folsom arról beszélt, nyolc éve él Hornick városában, ez idő alatt pedig hozzászokott a madarak és a mosómedvék közelségéhez, akiket rendszeresen etet is. Most viszont az egyikük kitűnt a többi közül.

Miután megpillantotta a különleges példányt, megnézte a térfigyelő kamera felvételeit, és ezt hitte, hogy albínó az állat. Kiderült, hogy nem az, hanem szőke, amire elvétve van példa az állatvilágban.

Állatvédelmi parlamenti csoport jött létre

Közös ügyünk az állatvédelem elnevezéssel parlamenti csoportot hoztak létre – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-vel.

Ovádi Péter közleményében emlékeztetett: a 2021 végén előterjesztett, „Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés egyhangúlag fogadta el.

Az állatvédelemben eddig elért eredmények megkívánják, hogy szorosabbra fűzzék az együttműködést az országgyűlési képviselőkkel. Az összefogás támogatja a naprakész információk folyamatos cseréjét, a különböző választókerületeket érintő problémák és javaslatok feltérképezését, valamint az állatvédelemmel kapcsolatos jogalkotási tevékenység erősítését, ösztönzését – hangsúlyozta a kormánybiztos.

A világ egyik leghalálosabb kígyója végzett egy turistával Ausztráliában

A jelek szerint kígyómarás miatt halt meg egy francia hátizsákos utazó Ausztrália délkeleti részén – jelentette szerdán a 9News ausztrál hírtelevízió.

A 25 éves férfira október 24-én eszméletlen állapotban találtak rá szállásán a Melbourne-től mintegy 300 kilométerre északnyugatra fekvő Nullawil településen. Lábán kígyómarásra utaló apró szúrt sérülést találtak, amelyet a világ egyik leghalálosabb hüllője, a textilmintás barnakígyó okozhatott.

Gyakran fájdalommentes harapásuk miatt az ausztrál hamis kobraként is ismert kígyók különösen veszélyesek.

Rájöttek az ELTE kutatói, miért keresik annyira a szemkontaktust a rövid orrú kutyák

A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni, ha problémákkal szembesülnek, mint közepes orrhosszú társaik – állapították meg legújabb vizsgálatuk alapján az ELTE Természettudományi Kar (TTK) Etológia Tanszékének munkatársai.

Erre a következtetésre egy problémamegoldó feladat vezette rá a kutatókat, amely során a rövid orrú (úgynevezett brachycephalikus) kutyafajták, mint például az angol vagy a francia bulldogok hajlamosabbak voltak gyakrabban gazdájukra nézni, mint közepes orrhosszú társaik, ami segítségkérő viselkedésnek értelmezhető – olvasható az ELTE MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A feladatmegoldás során fellépő nehézségek és a szemkontaktus keresése a gazdákban csecsemőszerű viselkedés benyomását keltheti, ami részben magyarázhatja e fajták népszerűségét annak ellenére, hogy jól dokumentáltan számos egészségügyi problémával küzdenek – vélik a kutatók.

Egyik reggel arra ébredt egy nő, hogy kutya szorult a fürdőszoba padlójába

Az amerikai Tennessee államban élő Kyndal Bret egyik reggel gyanús hangokra ébredt az otthonában. Elkezdett a zaj nyomába eredni, mígnem végül a felújítás alatt lévő fürdőszobájában észrevette, hogy a padlón egy lyukból néz rá vissza egy kutya, írja a House Beautiful.

A nő a TikTokon osztotta meg a történetét, és határozottan állítja, hogy nem az ő kutyája látható a felvételen. Felmerül a kérdés, hogy honnan jött a kutya, hogy került be a lakásba, és persze hogy mit tett vele a meglepett házigazda?

@kyndal_bretWHAT DO I DO♬ original sound – kyndal_bret

Elaltatták a Fővárosi Állatkert 17 éves szibériai tigrisét

A Fővárosi Állatkert közkedvelt, idős szibériai tigris nősténye néhány nappal ezelőtt távozott az árnyékvilágból, közölte az intézmény a Facebookon.

Niva csaknem tizenhárom éven át volt az állatkert lakója, és ez idő alatt öt kölyköt nevelt fel sikeresen.

Nemcsak munkatársaink szívébe lopta be magát, hanem látogatóink között is sok rajongója volt

Már több mint egymillió dollárt keresett képeivel Pigcasso, a szájával festő disznó

Gazdája szerint már több mint egymillió dollárt – azaz közel 341 millió forintot – keresett eddig a képeivel az a szájával festő disznó, amit Pablo Picasso után egyszerűen csak Pigcassónak neveztek el – írja a Business Insider.

Arról, hogy a dél-afrikai menhelyen élő állat festményei iránt ilyen nagy a kereslet, az állat gazdája – és egyben műkereskedője –, Joanne Lefson állatvédő aktivista számolt be nem sokkal ezelőtt megjelent, Pigcasso munkásságát bemutató, Pigcasso: The Million-dollar artistic pig that saved a sanctuary  – magyarul Pigcasso: Az egymillió dolláros művészi disznó, amely megmentett egy menhelyet könyvében – című könyvében.

Pigcassót egy hónappal a születése után mentette meg Lefson egy vágóhídról még 2016-ban. Az állat ezután Lefsonék Dél-Afrikai Köztársaságban található menhelyére, a nyugat-fokföldi Farm Sanctuary SA-ba került.

Nyoma sincs a berlini oroszlánnak

Továbbra sincs nyoma a Berlin elővárosában látott szökött oroszlánnak, írja a Bild.

Michael Grubert, Kleinmachnow polgármestere a sajtónak elmondta, éjszakára felfüggesztették a keresését, de pénteken reggel 7 órakor újraindították azt.

A lakossági figyelmeztetés továbbra is érvényben van, arra kérték a lakosokat, hogy ne hagyják el az otthonaikat lehetőség szerint. A városvezető ugyanakkor kijelentette,

Hét évig gyorskaján és kólán élt egy disznó, állatvédőknek kellett kimenteniük

Állatmentők találtak rá egy túlsúlyos disznóra Manchesterben.

Portia-t egy pici, egyágyas szobában tartották egy albérletben, betegesen elhízott volt, 165 kilogrammot nyomott és alig tudott megtenni pár lépést – írja a BBC, amely forgatott is az állatról.

Az állatvédők szerint a disznót hét éven át keksszel, gyorséttermi ételekkel etették, inni pedig kólát adta neki.

Ez a teszt négy kérdéssel fel tudja mérni a személyiségét

Mindössze négy kérdésből áll az a pszichológiai teszt, amely nagyban segíthet, hogy megismerjük saját személyiséünket – írja a LADbible.

A tesztet a Made in Chelsea sztárja, Jamie Laing osztotta meg a TikTokon.

@jamielaing Personality test in 4 simple questions #jamielaing #foryou ♬ original sound – jamie

Betiltották Kanadában a kozmetikumok állatokon történő tesztelését

Az Európai Unió, Ausztrália, az Egyesült Királyság és Dél-Korea után Kanada is betiltotta azokat az állatokon végzett vizsgálatokat, amelyek kozmetikai céllal történnek – írja a CNN.

A kanadai kormány a C-47 számú törvényjavaslatban rögzítette a döntést, ami miatt az élelmiszer- és a gyógyszertörvényen is változtatni kellett.

Jean-Yves Duclos kanadai egészségügyi miniszter azt mondta, büszkék az intézkedésre, és a továbbiakban is együttműködnek a szakértőkkel és a nemzetközi partnerekkel, hogy olyan eljárásokat találjanak, amelyek biztonságosabbak és nem jár az állatok szenvedésével és halálával.

Egy veterán macskával gyarapodott a San Franciscó-i repülőtér kiszolgálószemélyzete

A kisállat-terápiára szoruló utazók, különösen a szorongó macskás szülők, akik nem szívesen hagyják otthon szőrös szerettüket, jobban érezhetik magukat, ha meglátják a San Franciscó-i nemzetközi repülőtér legújabb újoncát: egy 14 éves mentett macskát, Duke Ellington Morrist – mutatja be a USA Today a légikikötő legújabb munkatársát.

Duke Ellington Morris az első macskaféle, aki bekerült a repülőtér Wag Brigade – magyarul Csóváló Brigád – nevű különleges egységébe, melynek olyan állatok a tagjai, akik az utazóközönség stresszérzetét hivatottak csökkenteni. A csapat legújabb igazolása a város utcáin élt, mielőtt bekerült volna az elit alakulatba.

A 2013-ban indított Csóváló Brigád „kiképzett” tagjai a terminálokon teljesített szolgálatukkal igyekeznek „kellemesebbé tenni az utasok utazását” – írja a repülőtér. A program 2021-ben tért vissza a COVID-19 világjárvány miatti 20 hónapos kihagyás után.