Best WordPress Hosting
 

Összegyűlnek a régiós IT-sok, megvitatják, hogy lesz-e még munkájuk 10 év múlva, majd buliznak egy kicsit

Orosz Gergely mellett Google-ös, eBaye-s és a Vintedes arcok is megfordulnak az idén tízéves budapesti Craft Conference színpadán. Varga Karcsival, a CraftHub CEO-jával beszélgettünk.

Ne lepődjünk meg, ha budapesti éjszakában bulizó informatikusokkal találkozunk a hét második felében.

„Tudás.”

A magyar bútorbolt, ahová még egy hollywoodi sztár is bement nézelődni

A 60-as, 70-es évek bútorait újítják fel. A Daken Studio ízeire szedi a rozoga, de kultikus darabokat, amik úgy kapnak kortárs köntöst, hogy az eredeti korszak markáns stílusjegyei nem csorbulnak. Olcsó beszerzés szép haszonnal, rengeteg munkával és egy új iránnyal. A Daken most a fenntartható lakberendezés felé menetel, teljes tereket rendeznek be főként saját bútorokkal.

„Mikor a férjem azt mondta, hogy ez a lámpa olyan, mint egy hatalmas kondér, tudtam, hogy hamar el fogjuk adni” – mondja Koma Zsófi. Nemcsak a két alapító egyikének férje néz nagyokat egy-egy lomis tárgy láttán, hanem a cégtárs testvér, Dániel is. Zsófi nem szokott tévedni, és tudja, hogyha férje vagy testvére meghökken egy szerinte felújításra érdemes darabon, az a vásárlóknál biztos betalál majd. Például, ahogy az engem bámuló porcelán tigris esetében is.

fotó: Koma Dániel

A rák elvett tőle egy életet, de cserébe nekiadta az egész világot

Szombati Orsi világutazó, Magyarország egyik legnépszerűbb, legnagyobb elérésű utazóbloggere, akit százezrek követnek. Lenyűgöző fotóit és videóit, ragyogó tekintetét és széles mosolyát, na meg irigylésre méltó kalandjait figyelve és olvasva aligha gondolnánk, hogy egy gyilkos kór és egy életmentő műtét után építette újra önmagát, és a modern kori zarándoklét nem mindennapi életformáját. Orsi utazik, lát, ír és mutat, mert ezektől érzi igazán, hogy él. És ha valaki, hát ő tényleg él.

„Hogy mit adott nekem ez a betegség? Nagyon sok erőt és hitet, legfőképp önmagamban. Hogy megváltoztatta-e az életemet? Azon kívül is, hogy elvette a lehetőségét annak, hogy biológiai értelemben véve saját gyermekem legyen, igen. Hogy jobb lett-e az életem? Igen, és ezt teljes meggyőződéssel állítom.”

Elolvastam Szombati Orsi 2019. március 13-án közzétett, Második esély című írását, és éreztem, hogy a szívizmomig ér minden szava. Mondom is neki, amikor már Budapesten kávézunk, hogy az ő sztoriját sajnos nem tudom nála jobban, szebben vagy nemesebben megírni.

A leggazdagabb magyar és Diller Kevin is beszállt a gombás srácok cégébe

Intenzív egy éven van túl az otthoni gombatermesztő gépeket gyártó magyar Shrooly. Több ezer előrendelés teljesítését kezdik meg hamarosan, miután Kínában beindult a sorozatgyártás. Nem volt egyszerű eljutni ide, de a cégbe immár a világ leggazdagabb magyar származású milliárdosa, Péterffy Tamás kockázatitőke-alapja, illetve a mobilfoxos Diller Kevin, és az egyik legsikeresebb cseh üzletember is beszállt.

A Shrooly sztoriját tavaly írtuk meg a Forbes.hu-n. Azóta nagyot fordult velük a világ, ami a Vörösmarty téri bázison is meglátszik. A két alapító, Schaffhauser Sámuel és Palánki Dávid irodájáról időközben fallal leválasztottak egy helyiséget, ahol a különböző gombafajtákat és a tápanyag-összetételeket tesztelik a mérnökeik.

A szoba közepén most ott tornyosulnak a kínai gyárból épp az interjú napján érkezett Shrooly termesztőszettek, egyelőre dobozokban. Nagyon várták a szállítmányt, mert ez a 200 termesztőegység már azon a gyártósoron készült, ahol a sorozatgyártás is elindul.

Majd akkor kerül elő, ha meghalok – Gelsey báró előre látta, mi történik ezzel a 12 milliárdos Klimt-portréval

Végigfutott a világsajtón, hogy előkerült, majd rekordáron új tulajdonosra lelt Gustav Klimt egyik utolsó portréja, de azt kevesen tudják, hogy a kép egy magyar báró édesanyját vagy unokatestvérét ábrázolja. Báró Gelsey Vilmos, vagy ahogy a világban ismerték, William de Gelsey pár éve beszélt is nekünk erről a festményről, mondván, hiába kereste egész életében a képet, akkor fog előkerülni, amikor ő már nem él.

Báró Gelsey Vilmos 1921 decemberében született Bécsben, 2021. február 26-án halt meg Londonban. Bár készült rá, és nagy születésnapi ünnepséget fontolgatott Budapestre, épphogy nem élte meg a századik évét, ahogy nem élte meg azt sem, hogy a festmény, ami tudomása szerint édesanyját ábrázolja, egyszer csak előkerült.

Fräulein Lieser portréja 97 évnyi lappangás után 2022-ben bukkant föl, idén április 24-én pedig osztrák aukciós rekordot hozott az im Kinsky aukciósházban. 30 millió euróért, durván 12 milliárd forintért vette meg egy hongkongi gyűjtő (az előző aukciós rekordot 7 millió euróval ifjabb Frans Francken tartotta 2010-ből).

Alig 30, megmászta az Everestet, most összeszedett 22 milliárdot, hogy befektesse

A félig angol, félig magyar Price Márton Péter, miután megjárta a Mount Everestet, most egy kvantitatív stratégiát alkalmazó befektetési alap indításába fogott alapítótársaival. Alig 30 évesen a mai piaci viszonyok között, feltörekvő alapkezelőként 22 milliárd forintot kalapoztak össze. Eddig.

Nem adta fel a nemek után sem

Velem egykorú, jól öltözött, energikus, megnyerő, pont ahogy azt egy a Wall Streeten edződött bankárról elképzelné az ember. Bár a félig magyar, félig angol Price Márton Péter a nemzetközi pénzügyi világban a „csak New York kistestvérének” csúfolt Londonban futott be szép karriert, alig harminc évesen vérbeli üzletember benyomását kelti első találkozásunkkor az Arany János utca egyik kávézójában.

Újabb kétmillió eurót kapott egy magyar-osztrák fejlesztés, ami az orvosok legjobb barátja lehet

Hatról nyolcmillió euróra bővítették egy magyar-osztrák egészségdigitalizációs startup, a Xund magvető befektetését.

Pár éve majdnem csődeljárás indult ellenük, ma meg már az egyik legnagyobb magyar magánszolgáltatóval dolgoznak együtt azon, hogy mesterséges intelligencia alapú asszisztensük segítsen előszűrni az orvoshoz kerülő betegeket. Most prominens német befektető csatlakozott hozzájuk.

Mi történt? E heti hír, hogy hatról nyolcmillió euróra nőtt a Xund nevű egészségdigitalizációs startup ún. magvető befektetése.

Búcsúzik a Kapitány – 37 év után hagyja ott a Shellt a legmagasabbra jutott magyar menedzser

Kapitány István váratlan bejelentése: 37 év után otthagyja a Shellt. Nála magasabbra eddig egyetlen magyar multimenedzser sem jutott.

Mi történt? Korábbi címlaposunk, Kapitány István a LinkedInen jelentette be, hogy július elsejével otthagyja a Shell globális alelnöki székét, ezzel pedig véget ér 37 éves pályafutása a multinacionális energiaszolgáltatónál.

A világ legkiterjedtebb kiskereskedelmi üzlethálózatánál mára több mint 500 ezer alkalmazottért és 45 ezer töltőállomás szolgáltatásaiért, kínálatáért felelt 85 országban.

Budapest egyik kedvenc könyvesboltja, de ami mögötte van, egy igazi kalandregény

Az Afrikából Anglián át Budapestre látogató, félig magyar Tony Dabbous csak némi angol nyelvű olvasnivalót keresett magának. Az azóta eltelt harminchárom évben megtanult magyarul, és övé a város legnépszerűbb idegennyelvű könyvesboltja, a Bestsellers.

Tony Lánggal találkozni olyan élmény, mint egy romantikus kalandfilm eleje. A nő belép a nyirkos utcáról a kivilágított könyvesboltba. Az idős tulajdonos kezet nyújt, hosszan tenyerében tartja a nő jéghideg kezét, és meleg hangon megjegyzi: teljesen átfázott, jöjjön, igyon velem egy teát. A bolt hátsó részében kis lépcső vezet fel az apró galériára, ahol egy íróasztalnak és két széknek jut csak hely a könyvtornyok mellett. Leülnek, a nő az életéről kérdezi az idős férfit, aki félig angolul, félig magyarul mesél.

„Az életem nagyon egzotikus, de nem én tehetek róla”

Dollármilliárdosok új hobbija: a nagytarcsai luxus-lakóautó

Nagytarcsán készülnek a világ legfuturisztikusabb lakóautói. Az 500 milliós járművek piacára berobbanni nem egyszerű dolog, a magyar Dembellnek mégis sikerült. Hogy csinálták?

A hegesztőszagú, külvárosi üzem irodájában Filó Gáborral, a Dembell Hungary társalapítójával beszélgetek. A parkolóban már volt lehetőségem megcsodálni az elkészült szörnyeteget, a csarnokban további hét darab tizenkétszer két és fél méteres busz várakozik félkészen.

Fotó: Belicza László

Sokan nem is tudják róluk, hogy magyarok. Így alkotott új stílust a Recirquel

Végigturnézzák az évet itthon és külföldön, rangos nemzetközi fesztiválokról hoznak el díjakat, és sokan nem is tudják róluk, hogy magyarok. Vági Bence és társulata, a Recirquel egyedi stílust alkotott: a cirque danse kicsit újcirkusz, kicsit balett, kortárs tánc és színház. Az artista pliézik, a táncos nyolc méter magasban pörög, a mester pedig öt év hajhullatás és gyomorfekély után már megtanulta, hogy elengedje a szorongást.

Éld át

Fizetés használat után: magyar csapat készül nagy dobásra, több mint 1 milliárdot kaptak rá

Az amerikai Y Combinator-t is megjárt magyar startup, az OpenMeter a használat alapú árazás piacán dobna nagyot, amihez sikerült nemzetközi befektetőktől 3 millió dollárt szerezniük.

Mi történt? A magyar startup 3 millió dolláros (valamivel több mint 1 milliárd forint) befektetési kört zárt le – írja a TechCrunch. A befektetők között van a neves New York-i inkubátor, a Y Combinator (YC), valamint két amerikai kockázatitőke-befektető, a Haystack és a Sunflower Capital is. (A cég Y Combinatorbe kerüléséről korábban mi is írtunk.) A cég még Tailfin néven vett részt a YC programjában, ezzel ők a harmadik magyar csapat, ahol magyar alapítóval sikerült bekerülni a programba.

Mit csinál az OpenMeter? Egyre népszerűbb az a megoldás, hogy – például a Saas-modellben működő – cégek használat után számláznak az ügyfeleiknek. Ez amilyen egyszerű, olyan bonyult a háttérben. Az OpenMeter erre kínál egy megoldást. Fejlesztésük a cégek rendszereibe integrált, használat alapú üzleti modellben működő szoftvermegoldásokat monitorozza és alakítja át ezeket a „használati eseményeket” ember által is olvasható fogyasztási metrikákká. Ez teszi hatékonyabbá a használat alapú fizetési megoldással árazó szoftverek felhasználását.