A médiahatóság bejelentette, hogy további 10 évre az InfoRádió szól majd a Budapest FM 88,1 MHz-en, ez a médiaszolgáltató nyerte az ingyenesen használható, közel 2 millió ember potenciális elérésére alkalmas frekvenciára vonatkozó, egyrésztvevővel megvalósult pályázatot. A Balázsék című műsor ismét vétett a médiatörvény ellen, ezért a Rádió 1 üzemeltetője újabb bírságot kapott a Médiatanácstól.
Archívum címkék: frekvencia
Megbírságolta a TV2-t a Médiatanács, frekvenciákat nyert a Rádió 1
A Médiatanács szerint megsértette a médiatörvényt a Trendmania című műsor.
A Médiatanács a TV2-vel és a Klubrádió frekvenciapályázatával kapcsolatos ítélettel is foglalkozott
A TV2 két műsorszámát is vizsgálta a Médiatanács a március 19-i ülésén. A testület szerződéses vállalás nemteljesítése miatt is intézkedett egy karcagi rádióval kapcsolatban, és megtárgyalta a Klubrádió a médiahatóság ellen indult perével kapcsolatos fejleményeket.
Visszatért az éterbe a Start Rádió, ahol Rákóczi Feri kezdte a karrierjét
Újra sugározza műsorát a Start Rádió, a 30 éves múlttal rendelkező békéscsabai helyi médiaszolgáltató, mely egy ideig kényszerből adáscsendet tartott. Ennél a rádiónál kezdte pályafutását több, nagy ismertségnek örvendő rádiós műsorvezető, köztük a jelenleg a Rádió 1 reggeli műsorában, a Balázsékban hallható Rákóczi Feri is.
Hiába szavazott egyedüliként a magyar kormány nemmel az európai sajtószabadság-törvényre
Az európai uniós tagállamok nagyköveti tanácsa pénteken jóváhagyta az európai sajtószabadság-törvény szövegéről született kompromisszumos megállapodás tartalmát, amelyet 2023 végén a kormányokból álló EU Tanács és az Európai Parlament (EP) tárgyaló delegációi hoztak tető alá. Az ülésen egyedül a magyar kormány képviselője szavazott nemmel.
Bővül a Rádió 1 hálózata, egy városban pedig frekvenciát vált a kormányközeli kereskedelmi rádió
December közepétől hat új frekvencián, összesen 45 helyen szól majd a Rádió 1 adása. Kecskeméten olyan frekvencián jelennek meg, amelyet korábban a Gong Rádió használt, nemrég pedig egy fideszes médiahálózathoz tartozó kft. nyert meg.
Ezentúl újra fizetniük kell médiaszolgáltatási díjat a kereskedelmi rádióknak és tévéknek
A 2020 óta érvényes díjfizetési mentességet egy kedd esti rendeletében azonnali hatállyal megszüntette a kormány.
Hosszabbított a kormány, továbbra sem kell médiaszolgáltatási díjat fizetniük a tévéknek és a rádióknak
A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva a kormány ismét meghosszabbította a díjfizetési mentesség hatályát.
A fideszes médiahálózat nyerte a kecskeméti kereskedelmi rádiós frekvenciát
A Fidesz-közeli KESMA leányvállalata, az Echo Penisola Kft. egyedüli pályázóként megnyerte a Médiatanács Kecskemét FM 96,5 MHz kereskedelmi rádiós frekvenciapályázatot.
Megszűnik a Méz Rádió, a Sláger FM kerül a veszprémi helyi rádió helyére
Bővül a Sláger FM vételkörzete, azonban eközben közel 12 év után elbúcsúzik a Méz Rádió.