Az ellenzéki oldalon a legelterjedtebb értelmezése a magyar külpolitikának, hogy az Orbán-kormány minden kérdésben az orosz érdekeknek megfelelően jár el. Sokan ezt nemcsak külpolitikai döntésnek, hanem káros befolyás eredményének tartják: egyesek szerint a miniszterelnököt (vagy a Fidesz más vezetőit) személyesen zsarolja valamivel Vlagyimir Putyin, mások szerint Moszkva titkosszolgálati és egyéb eszközökkel igyekszik a saját érdekei szerint formálni Magyarország viselkedését.
Ugyan valóban vannak esetek, amelyekben nehéz más értelmezést találni, az idei év megmutatta, hogy a magyar külpolitika nem mindig az Oroszországnak megfelelő döntéseket hozza meg. Az Ukrajnával folytatandó uniós csatlakozási tárgyalások megindításához való passzív hozzájárulás vitatható példa (bár ha valóban Oroszország trójai falova lennénk az Európai Unióban, ezt sem szabadott volna engedni), de az Orbán-kormány két másik idei állásfoglalása egyértelműen mutatja a kizárólag az orosz befolyásra építő narratíva korlátozottságát.
Egyrészt az azeri-örmény háborúban a magyar kormány teljes mértékben Azerbajdzsán mellé állt, mely fegyveresen elfoglalta a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahot. Az azeri győzelem és az oroszbarát Örményország veresége több szempontból is nagyon rosszul jött az oroszoknak. A válság megkérdőjelezte, hogy a posztszovjet térség továbbra is Moszkva befolyási övezetének tekinthető-e, mivel Azerbajdzsán orosz engedély nélkül lépett fel, és végül Örményország is elfordulni látszik Moszkvától.