Best WordPress Hosting
 

Miért haltak meg tavaly is ilyen sokan Magyarországon?

Az elmúlt ötven év legalacsonyabb halálozását hozta az idei 31. hét. A statisztikai hivatal szerint az idén július 31 és augusztus 6 között 1840-en veszítették életüket Magyarországon. Egyetlen hét alatt ennél kevesebb haláleset utoljára 1971 kora őszén volt. Ez ráadásul nem is az első olyan hét volt az idén, amelyen évtizedes összevetésben is alacsony halálozást mértek. A közelmúltban három olyan is akadt, amely bekerült az előző fél évszázad 20 legkevesebb halálesetét hozó hetei közé*Több mint 2600 hétből..

A trend összességében nem meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatti megugrást követően lehetett számítani egy komolyabb visszaesésre. Talán inkább az furcsa, hogy erre csak most kerül sor, és 2022-ben még nem tapasztaltuk ugyanezt. Ennek magyarázata az, hogy bár tavaly már szinte egyáltalán nem volt téma, de még mindig a harmadik leggyakoribb halálok volt a covid, és a koronavírus nagyban hozzájárult, hogy a halálozás 2022-ben is látványosan meghaladja a pandémia előtti években megszokott szintet.

Nagy járványhullám nélkül is sok áldozatot szedett a covid