Best WordPress Hosting
 

A Vajdaságban már halálos áldozata is van az ítéletidőnek

Életét vesztette egy nő a vajdasági Zomborban, amikor az ítéletidő kicsavart egy fát, amely rázuhant az autójára, közölte a szabadkai Pannon RTV kedden.

A vihar az egész Vajdaságon végigsöpört kedd késő délután, jégesőt hozva maga után. Sok helyen csak ágakat tört le, de azok az elektromos vezetékekre esve áramkimaradásokat okoztak.

A nap folyamán előbb Szerbia nyugati részét érte el a heves esőzés, mindenhol gondokat okozva a közlekedésben és az áramszolgáltatásban.

Meghalt egy ember egy dombóvári háztűzben

Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy dombóvári ház első emelete és tetőszerkezete – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.

A tolnai város délnyugati részén húzódó Erzsébet utcában történt estről Dóka Imre azt írta: egy százötven négyzetméteres ház első emelete és tetőszerkezete teljes terjedelmében égett.

Huszonhárom tűzoltó, hat technikai eszközzel fékezte meg a lángokat – tette hozzá.

Robbanás történt Budapesten, meghalt egy idős nő

Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében – írta közleményében a katasztrófavédelem.

A tájékoztatás szerint hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is.

A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg.

Szilveszteri tragédia: halálos áldozata is volt a ferencvárosi lakástűznek

Egy ember életét vesztette Budapesten, a IX. kerületben, ahol vasárnap este kigyulladt egy társasház harmadik emeleti lakása – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre közleményében azt írta: a fővárosi hivatásos tűzoltók hamar megfékezték a lángokat, azonban a Thaly Kálmán utcai lakás egy szobája teljesen kiégett.

Öten el tudták hagyni az épületet, egy ember azonban életét vesztette – olvasható a közleményben. (MTI)

Meghalt egy nő az Olaszországra lecsapó heves viharokban

Egy nő életét vesztette, egy másik megsérült az Olaszországra lecsapó heves viharok következtében, jelentette az olasz média szombaton.

Rómában egy 81 éves nő életét vesztette, amikor rádőlt egy fa, egy másik római nő ugyancsak kidőlő fától szenvedett sérüléseket.

Olaszországba szombaton a helyi média szerint „betört a tél”. Az Appenninek középső és déli részein, 700 méteres magasság felett havazott. Több régióban 10-12 fokra csökkent a hőmérséklet.

Lakástűzben meghalt egy 60 év körüli férfi Zuglóban

Kiégett egy zuglói lakás, és meghalt egy 60 év körüli férfi – közölte a Katasztrófavédelem.

Mint írták, hétfőn háromnegyed nyolckor érkezett a jelzés hozzájuk, amely szerint Budapest tizennegyedik kerületében, a Komócsy utcában sűrű füst áramlik ki egy egyszintes társasházból. Az épület egyik földszinti, harminc négyzetméteres lakásában keletkezett tűz. A tűzoltók két perc alatt a helyszínen voltak, egy hatvan év körüli férfit vittek ki az égő épületből, akinek az életét nem sikerült megmenteni.

Közölték, a harminc négyzetméteres lakásban egy galéria alatti ágy és annak környezete, asztal és könyvespolc égett tíz négyzetméteren. A tűzoltók nyolc perc alatt eloltották a lángokat, majd átszellőztették az épületet. A tűz pontos keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

Két vonat ütközött össze Indiában, legalább 13 utas meghalt

Több halálos áldozattal és számos sérülttel járó súlyos vonatbaleset történt vasárnap az indiai Andhra Pradesh államban, mikor két személyszállító vonat összeütközött – közölte a helyi hatóságok alapján az MTI.

A vasúttársaság vezető tisztségviselőjének, Szaurab Praszadnak a tájékoztatása szerint az állam Vizianagaram kerületében történt a baleset, amelynek 13 halálos áldozata és több mint 25 sérültje van.

Az illetékes szerint a tragédiát az okozta, hogy egy érkező személyvonat belerohant egy álló személyvonatba. Az ütközés miatt legalább három vasúti kocsi kisiklott. Praszad hozzátette: az előzetes vizsgálatok alapján emberi mulasztás okozta a balesetet.

Halálra gázoltak egy gyalogost Tatabányán

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Tatabányán hétfőn késő este – közölte honlapján a rendőrség.

Mint írták, a jelenlegi adatok szerint egy 30 éves férfi a Győri út és a Dózsa György út kereszteződésében a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen akart átkelni az úttesten. Egy arra, személygépkocsival közlekedő férfi későn észlelte őt, és elütötte.

A gyalogost a mentők kórházba vitték, ahol életét vesztette. A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Hősi halottá nyilvánították az esztergomi robbantásban életét vesztő Kónya Gábor Lajost

Közleményt adott ki csütörtök délután a Belügyminisztérium, melyben közölték, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Hősi Halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos r. törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki 2023. szeptember 20-án Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély az elsődleges adatok alapján szándékosan gázrobbanást idézett elő. Pintér Sándor egyúttal részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak.

Kónya Gábor Lajos r. főhadnagy temetéséről később történik intézkedés, a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja.

A robbanás következtében nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg, sürgősségi ellátásukat követően többségük már otthonában lábadozik, öt fő kórházi kezelése azonban még folytatódik. Közülük egy rendőr állapota súlyos, nem életveszélyes, intenzív osztályon ápolják, légzéstámogatásban részesítik, négy másik rendőr sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, valamennyiük állapota stabil.

Átlátszó: nem egy, hanem két halálos áldozata van a szigetszentmiklósi akku-feldolgozóban történt robbanásnak

A korábbi hírek egy áldozatról szóltak, az Átlátszó azonban közérdekű adatigénylés után kiderítette, hogy két halálos áldozata van annak a robbanásnak, ami még márciusban történt a szigetszentmiklósi akku-feldolgozóban.

Márciusban a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adott hírt arról, hogy műszaki hiba miatt tűz keletkezett a szigetszentmiklósi ipari parkban, egy hulladékkezelő és feldolgozó üzemben. A közleményben az állt, hogy a helyszínen tartózkodó 18 ember elhagyta az épületet, közülük hárman megsérültek, továbbá említik azt is, az egészségügyi határértéket meghaladó veszélyesanyag-koncentrációt nem mutattak ki a levegőben, az eseménynek üzemen kívüli hatása nem volt.

Később a Privátkopó kiderítette, hogy a balesetben súlyos sérüléseket szenvedő egyik dolgozó a kórházban életét vesztette, a Telex pedig arról írt, hogy az ügyben halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az Átlátszó közérdekű adatigénylés útján több információhoz jutott a Pest Megyei Kormányhivataltól, amelyből az is kiderült, hogy az addig meg nem nevezett cég, amelynél a baleset történt, a dél-koreai tulajdonú SungEel Kft., amit korábban többször is súlyosan megbüntettek már a hatóságok a dolgozóik veszélyeztetése miatt.

Már négy halottja van a horvátországi viharnak, Szlovéniában is elhunyt egy 32 éves nő

Négyre nőtt a szerdai horvátországi vihar halálos áldozatainak száma, a zágrábi két áldozat mellett egy férfi a kelet-horvátországi Bród-Szávamente megyében és egy tűzoltó Vukovár-Szerémség megyében is életét vesztette, közölte a helyi polgári védelmi és katasztrófavédelmi hivatal csütörtökön.

Szlovéniában is van egy halálos áldozata a rendkívüli időjárásnak, Bledben egy 32 éves nő halt bele sérüléseibe, miután rádőlt egy fa, jelentette az STA hírügynökség.

Az ország egész területén súlyos károkat okozott a heves vihar, amely már a harmadik volt egy hét leforgása alatt.

Letartóztatták az Árpád hídi baleset okozásával gyanúsított férfit

Elrendelte a bíróság az Árpád hídi halálos baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását, így a következő harminc napját biztosan a rácsok mögött fogja tölteni a férfi – írja a Blikk.

A lapnak az ügyészség szóvivője elmondta: a bűnismétlés veszélye miatt döntött a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése mellett a bíróság. A beszámoló szerint a férfi azt állította, nem versenyeztek a hídon, ám sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. A lap szerint férfi teljesen összetört, végigsírta a tárgyalását.

Mint azt megírtuk, három autó „spontán kialakult versenye” okozta az Árpád hídon elgázolt 26 éves kerékpáros halálát, aki kettős végtagvesztést szenvedett a baleset során, és a kórházba szállítása után életét vesztette.

Először halt meg valaki egy kullancsok terjesztette vírusban

Egy hetvenes éveiben járó japán nő az első ismert halálos áldozata a kullancsok terjesztette Oz vírusnak a világon, közölték a japán hatóságok pénteken.

Az idős nő 2022 nyarán keresett fel egy egészségügyi létesítményt lázra és fáradtságra panaszkodva, tájékoztatott Ibaraki prefektúra kormányzata és az egészségügyi minisztérium.

Az orvosok tüdőgyulladást állapítottak meg nála, de miután állapota tovább romlott, kórházba szállították, és egy kullancsot találtak jobb combjának felső részén.