Best WordPress Hosting
 

Lángra kapott a szemét egy külvárosi raktárban Budapesten

Tűz ütött ki egy megközelítőleg kétszáz négyzetméteres raktárban, Budapest XVIII. kerületében, az Ipacsfa utcában  – közölte hétfőn délután a katasztrófavédelem.

Az épületben  – mint írták  – harminc négyzetméteren összehordott szemét ég. A helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltják a lángokat. Az alábbi Reddit posztra kattintva egy felhasználó által távolról készített fotón a raktártűznél felszálló füst látható.

Itt mi történt?

Kigyulladt egy bátaszéki családi ház, egy halott

Füstmérgezésben halálát lelte egy idős ember, miután kigyulladt egy ház Bátaszéken – derült ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden reggel elküldött küzleményéből.

Eszerint kedden hajnalban kigyulladt egy száz négyzetméteres családi ház egyik húsz négyzetméteres szobája Bátaszéken, az Őz utcában. Tizenhét tűzoltó öt technikai eszközzel fékezte meg a lángokat. Az egységek átvizsgálták az épületet, eközben

a lakás egy másik helyiségében egy idős embert találtak, akinek az életén már nem lehetett segíteni.

Meghalt egy ember egy dombóvári háztűzben

Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy dombóvári ház első emelete és tetőszerkezete – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.

A tolnai város délnyugati részén húzódó Erzsébet utcában történt estről Dóka Imre azt írta: egy százötven négyzetméteres ház első emelete és tetőszerkezete teljes terjedelmében égett.

Huszonhárom tűzoltó, hat technikai eszközzel fékezte meg a lángokat – tette hozzá.

Halottja is van a reggeli csepeli lakástűznek

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss közleménye szerint szombat reggel hétkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Csepelen kigyulladt egy lakás.

A Puli sétányon fekvő négyemeletes társasházhoz három járművel vonultak a tűzoltók. Az egyik második emeleti, bútorokkal és tárgyakkal telezsúfolt lakásban keletkezett tűz, itt találták meg az ötvenes éveiben járó férfi holttestét a tűzoltók.

Egy tizenkét négyzetméteres szobában öt négyzetméteren az ágy és a környezete izzott, az egész lakás füsttel telítődött. A tűzoltók a beavatkozás idejére harminc embert kísértek ki a társasházból. Az oltás és a ház átszellőztetése után az ott élők hazatérhettek, az épület lakható maradt.

Megjelent a döntés, azonnal lépett a kormány a vérszívók ellen

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormány határozata az idei országos szúnyoggyérítési program végrehajtásához szükséges intézkedésekről. Több pénz jut a vérszívók elleni harcra.

Orbán Viktor kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy – Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával – az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást.

A két miniszter azonnali feladata, hogy a pénzt az idei költségvetésből megkapja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

Alsónémedi: két ember megsérült, két ló elpusztult

Két ember megsérült, két ló elpusztult, amikor csatornába hajtott egy lovaskocsi Alsónémediben szombaton este. A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a Ványi hídnál egy lovaskocsi, eddig tisztázatlan ok miatt hajtott a csatornába.

A lovaskocsi és az elé befogott két ló elmerült a vízben. A kocsin utazó férfit és nőt kórházba szállították. A lovaskocsit és az elpusztult állatokat a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat búvárai találták meg, hozták a felszínre, tette hozzá Csámpai Attila.

A kutató-mentőket a katasztrófavédelem műveletirányítása riasztotta. A szolgálat  megrázó fotókat tett közzé Facebook-oldalán. Előzőleg ők azt írták, személyi sérülés nem történt, de lovak sajnos nem élték túl a balesetet. Búvártechnikával, valamint a tűzoltókkal közösen, csörlő segítségével hajtottuk végre a lovak és a kocsi kiemelését.

Pintérék szétszednék a katasztrófavédelmet, sokan járhatnak rosszabbul

Számos kollégánktól értesültünk róla, hogy hétfőn az országos katasztrófavédelmi főigazgató berendelte a megyei igazgatóságok vezetőit, és arról tájékoztatta őket, hogy egyes munkakörök átkerülnek az illetékes megyei kormányhivatalokhoz – mondta a lapnak Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete elnöke.

Úgy tudják, hogy a vízügyi- és az iparbiztonsági területen dolgozókat, valamint a kéményseprőket érinti majd a változás, és országszerte több száz emberről van szó. Mint mondta, egyelőre a részleteket nem ismerik, az átszervezés járhat azzal, hogy a kormányhivatalokon belül továbbra is hivatásos állományú beosztottként dolgoznak majd az emberek, de az is lehet, hogy megszűnik ez a jogviszonyuk, és emiatt számos eddigi kedvezménytől elesnek.

Nem kerülhetnek például 60 évesen rendelkezési állományba, hanem 65 éves korukig aktívan kell dolgozniuk.

Akkugyári üzemzavar: mitől lettek rosszul a dolgozók, ha nem mutattak ki veszélyes anyagot?

Húsvétvasárnap üzemzavar volt a komáromi akkugyárban, szúrós szag terjengett, több dolgozó rosszul lett, fejfájásra panaszkodtak. Mindenkit kitereltek az udvarra, nyolc dolgozót elvitt a mentő. Kint volt a rendőrség és a katasztrófavédelem is. A katasztrófavédelem mobil laborja méréseket végzett az üzem területén, ám határérték feletti veszélyes anyagot nem mutattak ki. A levegőben hidrogén-cianid és nitrogén-dioxid is volt, de mindkettőből jóval a határérték alatt.

Április 2-án a cég közleményt adott ki, melyben megerősítették, hogy nyolc embert kórházba szállítottak fejfájás miatt, ám mivel semmi „szokatlan tünetet” nem mutattak, hazaengedték őket. Hangsúlyozták továbbá, hogy a katasztrófavédelem mérési eredményei megerősítették, határérték feletti veszélyes anyag nem volt kimutatható.

De akkor vajon mitől lettek rosszul a dolgozók, ha nem mutattak ki határérték feletti veszélyes anyagot?

31 halottja van eddig az idei lakástüzeknek

2024 első negyedévében összesen 1939 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 31 ember vesztette az életét, 145-en pedig megsérültek – közölte a katasztrófavédelem.

Mint írták, az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 1414 órára és 3672 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek. Összesen 20 ezer 844 négyzetméternyi épített terület égett le, 214 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 641 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.

Az 1939 tűzzel érintett épület közül csupán 7-ben volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és még van idő cselekedni.

A katasztrófavédelem videóján látszik, milyen hatalmas tűz pusztított Rákosrendezőn

Mint a 24.hu is megírta, hatalmas tűz ütött ki hétfő este a XIV. kerületben, Rákosrendező vasútállomáson, ahol vasúti talpfák gyulladtak meg. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűz egy száz méter hosszú, húsz méter széles öt méter magasságú talpfarakást és a környezetében található aljnövényzetet érintette, valamint veszélyeztetett egy 32 köbméteres gáztartályt is.

A gáztartályt a MÁV szakemberei távolabbra vontatták. A fővárosi hivatásos, valamint rózsadombi és zuglói önkéntes tűzoltók, illetve a FOKA Folyami Katasztrófavédelem és Speciális Mentő Egyesület önkéntesei hajnali két órára körülhatárolták a tüzet, azaz megakadályozták a lángok továbbterjedését. Az oltásban tizenkilenc jármű és több, mint ötven tűzoltó vett részt. A talpfa rakat szétbontásán, illetve végleges oltásán még kedden reggel is dolgoztak a tűzoltók. Személyi sérülés nem történt. A vonatközlekedés reggelre helyre is állt.

A katasztrófavédelem felvételein látszik, milyen hatalmas tűz volt a vasútállomáson.

8 embert kórházba szállítottak az SK komáromi akkugyárából

Szúrós szag terjedt és több dolgozó fejfájásra panaszkodott tegnap este az SK komáromi akkumulátorgyárában, ezért a dolgozókat, vagy legalábbis egy részüket kiterelték a gyárból. A katasztrófavédelem szerint a helyszínt ellenőrző tűzoltók nem találtak határértéket meghaladó veszélyes anyagot a gyár levegőjében.

Ma reggel több, egymástól független forrásból úgy értesült a Telex, hogy tegnap este üzemzavar volt az SK komáromi akkumulátorgyárában.

A Kiálltunk Ácsért civil szervezet a Telexnek azt írta: „A gyárból mentők viszik el az embereket sziréna nélkül, kivonult a rendőrség és a katasztrófavédelem, a dolgozókat kiterelték a gyár előtti parkolóba. A gyár körül szúrós szagú a levegő, irritálja a szemet és a torkot.”  A Facebookra több olyan videó is felkerült, amin a gyár épülete előtt áll egy sor mentőautó, több rendőrautó, és több tucat munkás. A helyiek körében elterjedt, hogy az üzemben veszélyes vegyi anyag szivárgott.

Kigyulladtak a vasúti talpfák Ferencvárosban

Tűz keletkezett a vasúti sínek mellett vasárnap délután Budapesten, a IX. kerületében – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

A vágányoknál felhalmozott talpfák a Koppány utca és a Külső Mester utca közelében égtek mintegy harminc négyzetméteren.

A fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, de a rakat szétbontása még hosszú ideig eltarthat – írták.

Menteni kellett egy kirándulót a Római-fürdőnél

Túrázás közben lábsérülést szenvedett egy ember Bakonynána külterületén, a Római-fürdő pihenőhely közelében, közölte a Katasztrófavédelem.

A tájékoztatás szerint a balesethez riasztott zirci önkormányzati és önkéntes tűzoltók a mentőkkel együttműködve megtalálták, majd terepjáróval a mentőautóhoz vitték a szerencsétlenül járt kirándulót.

A mentők lábsérülése miatt kórházba szállítják a túrázót.

Bennégett egy mozgáskorlátozott férfi az idősek otthonában Ököritófülpösön

Csütörtökön kora reggel érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ököritófülpösön, a Kossuth Lajos utcában lévő idősek otthonában tűz keletkezett.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint öt járművel tizenkilenc tűzoltó vonult a helyszínre. Az egyszintes épületben huszonöt lakó és két ápoló tartózkodott. Az épületet egy ember kivételével mindenki elhagyta, négy idős lakót a tűzoltók mentettek ki.

Egy mozgáskorlátozott férfi holttestét az egyik szobában, az ágyon találták meg. Az ágy és a mellette lévő kerekesszék égett összesen két négyzetméteren.

Kigyulladt egy vendégház dézsafürdője Etyeken

Tűz ütött ki egy kereskedelmi szálláshelyen Etyeken, a Boti út elején – írta honlapján a Katasztrófavédelem.

Közölték, egy kültéri dézsafürdő gyulladt ki, és a lángok átterjedtek a több melléképülettel összeépített főépület tetőszerkezetére is.

A helyszínre riasztott törökbálinti és érdi hivatásos, valamint bicskei önkormányzati tűzoltók három vízsugárral eloltották a tüzet. A beavatkozás során két pb-gázpalackot, valamint egy oxigén- és egy disszupalackot is kihoztak az ingatlanból.

Lángol a visegrádi Silvanus Hotel

Több jelzést is kaptunk szombat délelőtt, miszerint rengeteg tűzoltó jelent meg a Visegrád felé vezető utakon. Az ok a beszámolók és a közösségi médiában megjelent posztok szerint az, hogy lángol a Silvanus Hotel.

A képek tanulsága szerint a négycsillagos hotel felsőbb emeletein tomboló tűz füstje kilométerekről is látható.

Hogy pontosan mi történt, egyelőre nem tudni. Kérdéseinkkel kerestük a Katasztrófavédelmet, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Felborult egy mentőautó egy baleset miatt

Felborult egy mentőautó, miután összeütközött egy személyautóval Budapesten, a XVIII. kerületben vasárnap délelőtt – adta hírül az MTI.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a távirati irodának elmondta, hogy az Üllői út és a Lakatos út kereszteződésében történt balesetben két gépkocsi ütközött össze.

MTI / Mihádák Zoltán

Kigyulladt egy családi ház Gödöllőn

Kigyulladt egy családi ház Gödöllőn, az Ádám utcában – adta hírül vasárnap kora délután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tájékoztatás szerint a kétszintes épület terasza és tetőszerkezete égett.

A gödöllői és az aszódi hivatásos tűzoltók megakadályozták a tűz továbbterjedését, eloltották a lángokat, majd megkezdték az utómunkálatokat. Megszüntetik a tetőszerkezetben még meglévő izzásokat, és kiszellőztetik az épületet – írták.

Tűz ütött ki Óbudán és Kápolnásnyéken

Tűz volt egy óbudai társasházi lakásban Budapest III. kerületében, a Hévízi úton. Egy első emeleti lakás nappalijában öt négyzetméteren égtek a berendezési tárgyak. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a tüzet, majd ventillátorral szellőztettek. 15 embernek kellett elhagyni otthonát vasárnapra virradóra. Őket a helyszín átvizsgálása után visszaengedték otthonaikba – közölte a katasztrófavédelem.

Kápolnásnyéken egy állattartó telepen ütött ki tűz, az 1500 négyzetméteres, szendvicspanelből készült tyúktelep fele lángokban áll, a tűz átterjedt a tetőre. A helyszínre riasztották a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, a sárbogárdi, érdi és pusztaszabolcsi hivatásos, valamint a kápolnásnyéki, pázmándi és velencei önkéntes tűzoltókat, de úton van egy vízszállító is Szigetszentmiklósról. A tűzoltók egyelőre egy vízsugárral megkezdték a tűz oltását.

The post Tűz ütött ki Óbudán és Kápolnásnyéken first appeared on 24.hu.

Katasztrofális katasztrófavédelem

Úgy látszik, nem tudja értelmezni vagy nem akarja érteni a magyar hatóság a bíróságon elhangzott kérdéseket arról, hogy mennyi magzatkárosító NMP-oldószer kerülhet ki az akkumulátorgyártás során a környezetbe. Mindeközben nagy erőkkel épül az ország leghatalmasabb akkugyára Debrecenben, ahol a lakosok jogosan aggódhatnak az üzem működésével járó lehetséges egészségügyi és környezeti kockázatok miatt.

Tüntetéssel, aláírásgyűjtéssel, sőt pereskedéssel is próbálták már útját állni a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának Debrecenben. A kínai CATL üzeme mindezek ellenére rohamtempóban épül, civilek mégis újra bíróságon támadják a beruházás engedélyezését. A tárgyalóteremben végül már a kormánytisztviselők is belegabalyodtak a saját hivataluk által kiadott engedély értelmezésébe.

A Greenpeace Magyarország hazánkban megjelenő akkumulátorüzemekről szóló állásfoglalása: Mi a baj környezeti szempontból a hazánkban megjelenő akkumulátorgyárakkal?