Best WordPress Hosting
 

Büntetésből fogalmazást kell írnia a KRÉTA hekkerének

Lezárult a nyomozás a KRÉTA fejlesztőjét ért hekkertámadás ügyében – tudta meg a Telex. A rendőrség egy gyanúsítottat talált, ám mivel ő még mindig kiskorú, az ügyészség felfüggesztette az ellene folyó eljárást, és úgynevezett „magatartási szabályokat” írt elő számára.

Amint arról a Telex nyomán beszámoltunk, 2022-ben sikeres adathalász támadást hajtottak végre a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, azaz a KRÉTA fejlesztőcége, az eKRÉTA Informatikai Zrt. ellen, amelynek következtében a támadó illetéktelen hozzáférést szerezhetett a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszer adataihoz. A támadás következtében a diákok összes, a KRÉTA-ban kezelt adata kiszivárgott, ezen felül pedig a cég más adatbázisaihoz, forráskódokhoz, és a fejlesztők belső kommunikációjához is hozzáférhettek.

A rendőrségi nyomozás sikeréről maga Pintér Sándor belügyminiszter számolt be 2022 decemberében, amikor egy tanárfórumon közölte:

Magyar Péter újabb segítőit rúgták ki – ilyen volt a pénteki tüntetés

A Belügyminisztérium elé szervezett tüntetésen újra nagyobb tömeget mozgatott meg Magyar Péter, aki beszédében felváltva szúrt oda Orbánnak és Pintérnek.

The post Magyar Péter újabb segítőit rúgták ki – ilyen volt a pénteki tüntetés first appeared on 24.hu.

Magyar Péter péntekre tüntetést hirdetett

Megvédjük a gyermekeinket egy olyan kormánytól, ami kereszténynek hazudja magát, de két és fél hónap alatt arra nem volt képes, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól. Kitüntette a gyanúsítottat, kegyelmet adott az elítéltnek, és nem kért bocsánatot, helyette álságos alaptörvény-módosítást ígérget, miközben újra és újra megtörténik a szörnyűség az intézmények falai közt

– mondta el Magyar Péter Pécsen, amit a 444.hu szúrt ki. Azt is bejelentette, hogy pénteken 18 órára tüntetést szervez a Belügyminisztérium elé, hogy Pintér Sándor lemondását és a kormány távozását követelje.

The post Magyar Péter péntekre tüntetést hirdetett first appeared on 24.hu.

Orbán sürgősségi feladatokat adott Varga Mihálynak

A kormány úgy döntött, megemeli az Egészségbiztosítási Alap Gyógyító-megelőző ellátásra szánt idei keretét. Varga Mihály pénzügyminiszternek 63 milliárd 439 millió 700 ezer forintot kell előteremtenie. Azonnal.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat a pénz forrását nem jelölte meg. Pintér Sándor belügyminiszter ugyanakkor május közepéig kapott időt arra, hogy előterjesztést készítsen a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek

az év fennmaradó részében felmerülő feladatai ellátásának

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

A szerző a Civil Közoktatási Platform munkacsoport-vezetője. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.

„Aki fegyelmezettséghez, rendhez szokott, annak nincs problémája” – így reagált Pintér Sándor belügyminiszter a Kulturális Bizottság decemberi meghallgatásán arra a kérdésre, hogy mit tegyenek azok a tanárok, akik nem értenek egyet az iránnyal.

A fegyelmezettség és a rend jegyében sorra hozza a Belügyminisztérium az oktatási intézkedéseket. Úgy tűnik, mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol probléma, ellátatlanság, eredménytelenség jelentkezik, nem érdemes vizsgálni az okokat, foglalkozni a pedagógiai fejlesztésekkel, anyagi vagy személyi segítséget adni, elég egy megfelelő szigorítás vagy előírás.

Oktatás: Pintér Sándor ősztől élesíti hűségpontjait

Megjelent a Magyar Közlönyben az oktatásért is felelős Pintér Sándor belügyminiszter rendelete a pedagógusok teljesítményértékeléséről, amely érvényes tanárra, igazgatóra egyaránt. A tanárt az igazgató (főigazgató), őt pedig az iskola fenntartójánek képviselője értékeli évente a  szeptember 1-jétől a tanítási év végéig nyújtott teljesítménye alapján.

A teljesítmény értékelésére 100 pont adható. A pedagógusoknál ez úgy áll össze, hogy a három, személyre szabott teljesítménycél megvalósulásáért 8-8 pont, a hét értékelési szempont alapján 76 pont adható. Az igazgatók a négy, személyre szabott teljesítménycélért 40, a hét értékelési szempont alapján 60 pontot kaphatnak. Az értékelésnél kiemelkedő az, aki eléri a 80 pontot, átlagos az 50 pontos, fejlesztendő, akinek teljesítménye 50 pont alatti.

A rendelet szerint a teljesítményértékelés után a vezető a teljesítményszintek szerint

Stratégiai gyógyszerlista: Pintér Sándor döntött

Megjelent a Magyar Közlönyben a belügyminiszter rendelete a stratégiai gyógyszerlistáról. Annak mellékletében 312 olyan stratégiai gyógyszerhatóanyagot sorolnak fel, amelyek szükségesek a magyarországi betegellátás biztonságos fenntartásához.

Pintér Sándor döntése értelmében a stratégiai gyógyszerhatóanyagokat tartalmazó termékekből a nagykereskedőknek folyamatosan rendelkezniük kell a megelőző 12 hónapban értékesített mennyiség 1/12 részét elérő készlettel.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak (NNGYK) a honlapján kell majd  közzétennie a hatóanyaghoz tartozó, magyarországi forgalomban lévő gyógyszereket. „SH” jelzéssel kell jelölni a Magyarországon előállított gyógyszereket, „S” jelzéssel a magyarországi gyártóhellyel rendelkező gyártók gyógyszereit.

Pop Mert:„Miután Szabi öngyilkos lett, azt éreztem, muszáj tenni valamit. Le kell állítani a Jánost”

Miután Szabi öngyilkos lett, azt éreztem, muszáj tenni valamit. Le kell állítani a Jánost, ez így nem mehet tovább

– mondta a bicskei gyermekmolesztálási ügy egyik áldozata, Pop Mert a Népszavának adott interjújában. A fiatal férfi ebben részletesen beszélt saját korábbi életkörülményei mellett a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon egykori igazgatójáról, V. Jánosról és a köztársasági elnöki kegyelemben részesített K. Endréről valamint a rendőrségi vizsgálatok körülményeiről is.

Az áldozat 2016-ban Budapesten maga tett feljelentést a bicskei gyermekotthonban történtek miatt. Ezt azért a fővárosban tette meg, mivel a bicskei rendőrségen már 2011-ben volt vizsgálat, ami eredménytelenül zárult. Erről a bicskei nyomozásról Pop Mert azt mondta:

Szuverenitási kérdéseket is felvet a kínai rendőrök beengedése Magyarországra

Közös járőrszolgálatot látnak el a jövőben a kínai és magyar rendőrök Magyarországon – erősítette meg szerdán a Belügyminisztérium. Az erről szóló megállapodást még február közepén írta alá Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel. A tárca ezzel kapcsolatban a héten úgy fogalmazott:

a két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.

A Belügyminisztérium szerint az együttműködési megállapodás célja, hogy javítsa a két ország idegenforgalmi szempontból kiemelt területeinek biztonságát a turisztikai csúcsidőszakokban, valamint a nagyobb tömegeket vonzó események idején. Hasonló megállapodás már működik a magyar rendőrség horvátországi, valamint az osztrák rendőrség magyarországi szerepvállalásáról – idézi fel a tárca közleménye.

Milliárdos állami támogatás után köddé váltak az egykori kormányüdülő tulajdonosai

223 millió forintért adta el az állam, majd 1285 millió forint közpénzzel támogatta a felújítását, de mára azt sem lehet tudni, hogy kik a tulajdonosai.

Így foglalható össze az egykori lovasberényi kormányüdülő elmúlt néhány éves története, amit Pintér Sándor belügyminiszter köre szerzett meg azelőtt, hogy az ingatlan tulajdonosi köre eltűnt volna a radarról.

A korábbi kormányüdülőről a 24.hu írta meg, hogy csaknem 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott, hogy vadászati központként éledjen újjá, wellness-részleggel és helikopterleszállóval. Az egykor hotelként is üzemelő ingatlant a Pintér volt beosztottja, Tasnádi László egykori rendészeti államtitkár által irányított Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. szerezte meg 2018-ban egy másik társaság megvásárlásával. Ezután pedig a 223 millió forintos vételár majdnem hatszorosát ítélték meg állami támogatásként az üdülő felújítására. A pénzt egy másik Pintérhez közeli cég, az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. kapta, melynek vezérigazgatója és tulajdonosa Lajtár József István volt, aki az Orbán-kormányok idején rendőrségi, majd büntetés-végrehajtási vezető volt, és a belügyminiszter ki is tüntette őt a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatával.

Kormánypárti képviselők segítettek Pintérnek, hogy ne kelljen a gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdésekre válaszolnia

Másodszorra sem sikerült meghallgatnia Pintér Sándort az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának, akit a gyermekvédelmi intézményrendszerről és a gyermekotthonok helyzetéről szerették volna kérdezni a tagok – számolt be a Hvg.hu.

A cikk szerint kormánypárti képviselők az ülés előtt módosítót nyújtottak be arról, hogy ne legyen ilyen meghallgatás és erről napirend előtt szavaztak is a bizottságban. A kormánypárti tagok tíz igen szavazatával elfogadták a módosítást, így sem Pintért, sem a Belügyminisztérium képviselőjét nem tudták meghallgatni.

A DK február közepén kezdeményezte a belügyminiszter meghallgatását a bizottságban, mert az ellenzéki párt szerint Pintérnek el kell számolnia azzal, hogy miért nem működött a felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi rendszer, amikor a bicskei gyermekotthon igazgatója a rábízott gyerekeket szexuálisan bántalmazta. A február 20-án tartott ülésen azonban sem Pintér, sem a fideszes képviselők nem jelentek meg.

Fidesz: A baloldal soha nem támogatta a gyermekek védelmét

Már dolgozunk a gyermekvédelmi szigorításokon, a baloldal soha nem támogatta a gyermekek védelmét.

Így reagált a Fidesz arra, hogy nem ment el az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülésére Pintér Sándor belügyminiszter, ahol a felügyelet alá tartozó gyermekvédelmi rendszer felelősségéről kérdezték volna a bicskei pedofilügyben.

A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmazott: „annyira álságos a baloldal.”

Fidesz: A baloldal soha nem támogatta a gyermekek védelmét

Már dolgozunk a gyermekvédelmi szigorításokon, a baloldal soha nem támogatta a gyermekek védelmét.

Így reagált a Fidesz arra, hogy nem ment el az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülésére Pintér Sándor belügyminiszter, ahol a felügyelet alá tartozó gyermekvédelmi rendszer felelősségéről kérdezték volna a bicskei pedofilügyben.

A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmazott: „annyira álságos a baloldal.”

Pintért a pedofilbotrányról kérdezték volna, de nem jelent meg a bizottsági ülésen

Nem ment el az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának ülésére Pintér Sándor belügyminiszter, ahol a felügyelet alá tartozó gyermekvédelmi rendszer felelősségéről kérdezték volna a bicskei pedofilügyben – tudatta keddi közleményében a Demokratikus Koalíció. Hozzátették: az ülésen a fideszes képviselők sem jelentek meg.

A DK múlt héten kezdeményezte Pintér meghallgatását, mert szerintük a belügyminiszternek el kell számolnia azzal, hogy miért nem működött a felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi rendszer, amikor a bicskei gyermekotthon igazgatója a rábízott gyerekeket szexuálisan bántalmazta.

A DK a meghallgatáson a következő kérdésekre várta volna a választ:

Bicskei pedofilügy: Pintér Sándor meghallgatását kezdeményezi a DK

A DK Pintér Sándor meghallgatását kezdeményezi a parlament Népjóléti Bizottságában – közölte a párt péntek reggel. Az ellenzéki párt szerint a belügyminiszternek el kell számolnia azzal, hogy miért nem működött a felügyelete alá tartozó gyermekvédelmi rendszer, amikor a bicskei gyermekotthon igazgatója a rábízott gyerekeket szexuálisan bántalmazta.

A DK a meghallgatáson a következő kérdéseket kívánja feltenni:

Miért nem tudta megvédeni az ártatlan gyerekeket az Orbán-kormány alá tartozó Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság?

Fű alatt emelhették tavaly a miniszteri és államtitkári fizetéseket

Tavaly márciusban 17,5 százalékos illetményemelésben részesült Pintér Sándor belügyminiszter és a Belügyminisztérium összes államtitkára – derült ki a kormány honlapjára feltöltött adatlapokból. A többi tárca részéről hasonló adatszolgáltatás 2022 nyara óta nem történt, az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre pedig egyelőre nem válaszoltak, így nem tudhatjuk, hogy máshol is emelkedtek-e a miniszteri és államtitkári fizetések.

Mindez azért érdekes, mert a Miniszterelnöki Kormányiroda körmönfont válasza után tavaly szeptemberben ezek szerint

tévesen írtuk meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2023-ban nem adott fizetésemelést a minisztereinek és az államtitkárainak.

Időpontot kér Pintér Sándorhoz a MOK-elnök

Tudja, hogy sokak számára ijesztően hathatnak a szavai – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Magyar Orvosi Kamara elnöke azzal kapcsolatban, hogy nemrég egy interjúban úgy fogalmazott: „aki teheti, kezdjen el takarékoskodni az egészségügyi ellátásra”.

Álmos Péter hozzátette: ez  jó példa arra, hogy milyen nehéz árnyalt üzenetet átadni, hiszen a fentebbi mondata egy egyórás interjún hangzott el, és az ezt követő mondatait senki nem idézte.

A MOK-elnök szerint egy nagyon aggasztó jelenségről van szó, és nagyon fontosnak tartja a kamara, hogy a lakosság hozzáférjen az egészségügyi ellátáshoz, ami megfizethető is, viszont ez nem realitás, tette hozzá.

Könyvet vitt ajándékba Pintér Sándornak a Tanítanék

Karácsonyi ajándékot készített a köznevelés színvonalának javításáért küzdő Tanítanék Mozgalom a belügyminiszternek, amit egy figyelemfelhívó akció keretében hétfőn délelőtt szerettek volna átadni Pintér Sándornak.

A több mint ezer – diákoktól, oktatási dolgozóktól, szülőktől kapott – üzenetet egy könyvbe csomagolva kívánták kézbesíteni a köznevelésért is felelős tárcavezetőnek, ám helyette egy minisztériumi főosztályvezető vette át az 1432 üzenet Pintér Sándornak az oktatás állapotáról című kötetet – derül ki a Telex tudósításából. A portál szerint az üzenetek többsége a tanárhiány elképesztő mértékéről és a közoktatás válságos állapotáról szól.

A könyvet átvevő minisztérumi vezetőtől Törley Katalin, a mozgalom elnöke azt kérte, hogy adjanak ezekre 1432 feleletet – épp annyit, mint ahány üzenet abban van. Erre azt a választ kapta, hogy vélhetően összevont válasszal szolgálnak majd.

18 kórházigazgatót mentett fel egyszerre Pintér Sándor, az OKFÖ pedig 7-et

Kórházigazgatókat mentett fel a belügyminiszter, illetve a megbízott országos kórház-főigazgató – tájékoztatta a Belügyminisztérium szerdán az MTI-t.

Pintér Sándor belügyminiszter december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett két országos intézet és öt vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését vonta vissza, arra figyelemmel, hogy betöltötték 65. életévüket. A megbízott országos kórház-főigazgató ezzel egyidejűleg tíz városi kórház főigazgatójának főigazgatói kinevezését vonta vissza. Az érintettek szakmai munkájuk elismeréseként kitüntetésben részesülnek – tették hozzá.

Ugyancsak december 31-ei hatállyal a belügyminiszter további két vármegyei kórház főigazgatójának, a megbízott országos kórház-főigazgató pedig öt városi kórház főigazgatójának felmentéséről döntött – írták. – Az érintettek végzettségüknek megfelelő munkakörben történő továbbfoglalkoztatása biztosított. Az új főigazgatók kinevezéséig az intézmények vezetését a szervezetszerű helyettesek látják el – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Ha apránként növelik az ingerküszöbünk, érzékelnénk-e egyáltalán, hogy már diktatúrában élünk?

The post Ha apránként növelik az ingerküszöbünk, érzékelnénk-e egyáltalán, hogy már diktatúrában élünk? first appeared on 24.hu.