Best WordPress Hosting
 

Új holdautó terveket mutatott be a NASA

Bemutatta a NASA az új holdautójának lehetséges terveit – írja a The New York Times. Az amerikai űrügynökség három különböző céget kért fel, hogy tervezzék meg a járművet, amelyekkel a jövőben az űrhajósok a Holdon közlekedhetnek majd.

A jármű képes lesz az önvezetésre is, így holdjáróként is üzemelhetnek, miután az asztronauták visszatértek a Földre.

Ráadásul ezzel az is megoldható lesz, hogy a holdautó a következő űrhajós csapatot az érkezési helyszínükön várja.

Aludni ment az amerikai holdszonda, talán fel sem ébred többé

Aludni küldték az amerikai Odysseus holdszondát csütörtök éjjel – írja az AP. Az oldalára borult eszközt ettől kezdve nem éri elég fény ahhoz, hogy áramot termeljen, ezért állítják le működését.

A Odysseus így is tovább funkcionált, mint azt a tervezői remélték: az Intuitive Machines azt hitte, hogy már kedden félbeszakad a küldetése. Az eszköz most viszont tényleg leállt, az azt elkészítő cég jó éjszakát is kívánt neki és jelezték, remélik, hogy hamarosan újra hallanak felőle.

Van rá ugyanis esély, hogy az Odysseus 2-3 hét múlva magához térhet, de csak akkor, ha képes lesz túlélni a hihetetlenül fagyos holdi éjszakát.

Fotón a felborult amerikai holdszonda

Közétették az első fényképeket, amelyeken az amerikai Odysseus űrszonda a Hold felszínén látható – írja a BBC. Az Intuitive Machines X-oldalán megosztott fotókon az eszköz egyik sérülése is jól látható.

Az Odysseus múlt héten írt történelmet, amikor az első magáncég által épített leszállóegységként landolt a Holdon. Bár a küldetést sikerként könyvelték el, mint kiderült az eszköz az oldalára borult az égitest felszínén. Az egyik friss kép is ebben a helyzetben mutatja meg a holdszondát, ráadásul az is látszik rajta, hogy egyik lába eltörött.

Intuitive Machines / X

Félbeszakad az amerikai holdszonda küldetése

A tervezettnél hamarabb, öt nap után befejezi működését az Odysseus űrszonda – írja az MTI a missziót működtető magáncég, az Intuitive Machines közleménye alapján. Az Odysseus magyar idő szerint február 23-án éjjel, 0:23-kor szállt le a Holdon, ötven év után ez volt az első amerikai űreszköz, amely sikeresen landolt az égitesten.

A magán űripari vállalat holdraszállási programját támogató NASA az Odysseus hét-tíz napos működésére számított, ehelyett várhatóan már kedden megszakad a kapcsolat a leszállóegységgel. A missziót irányító szakemberek egyelőre nem tudták megmondani, hogy mennyi tudományos adatot veszítenek a küldetés megrövidülése miatt.

A vállalat elárulta, hogy a szonda az oldalára bukva ért Holdat, nagyjából másfél kilométerre a tervezett leszállóhelytől, a Malapert A kráter környékén.

50 év után landolhat ma Amerika a Holdon

Ha minden a tervek szerint halad, február 22-én éjszaka az Intuitive Machines történelmet írhat – számol be az IFLScience. A vállalat lehet az első magáncég, amely puha landolást hajt végre a Holdon, ezzel együtt az övé lehet a legközelebbi űreszköz az égitest déli pólusához.

Az Odysseus, azaz az IM-1 múlt héten indult útnak, és a számítások alapján magyar idő szerint február 22-én, 23:49-kor szállhat le a Holdon, a Malapert A-kráterben. A 69 kilométer átmérőjű mélyedés a déli saroktól 300 kilométerre fekszik. A pólushoz való közelséget tekintve a jelenlegi rekorder az indiai Chandrayaan-3, amely tavaly szeptemberben 600 kilométerre jutott a régiótól.

A megcélzott terület a Malapert-hegység közelében van, amely a következő emberes landolás egyik potenciális célpontja. A leszállást 2026 szeptemberében, az Artemis-3-mal hajthatják végre.